A Bagin család 380 hektáros farmján generációk óta folyik mezőgazdasági tevékenység, legfőképp sertéstenyésztés és dinnyetermesztés. A klímaváltozás és a piac kihívásai ellenére a család innovatív megoldásokkal tartja fenn gazdaságát.
Csallóköz alsó részén, Komáromtól nem messze a Dudvág partján (ahol összefolyik a Kis-Duna és a Vág) fekszik Gúta város. Körülötte, a valamikori nádasok között, jellegzetes tanyavilág alakult ki. Mára a víz lejjebb vonult, kultúrtáj formáját mutatja a vidék, igazi termőtáj, ahol a kukorica még mindig zöldell, köszönhetően a talajvíz magas szintjének. Baginék
Bogyaréten járunk, a Bagin családnál, akik 380 hektárt művelnek. A jól kiépített, takaros farmon szinte minden háziállat megtalálható a tyúkoktól a lovakig, de büszkeségük a sertések, amiket tenyészállatokként értékesítenek. És persze a kertészet, amelynek fő növénye a dinnye, amit már a nagyapjuk is termelt. A Bagin ikrek, Roland és Tamás pedig már gyermekeiket nevelik bele a gazdaságba, ahogy azt szüleiktől ők is megtapasztalták. De hogy az újabb nemzedék folytatja-e, ezt majd az idő dönti el. Mert nem könnyű sors, ahogy a fiúk mondják, a mezőgazdaságban semmibe nézik és nincs igazán megfizetve a két legidőigényesebb dolog, az állattenyésztés és a kertészet.
A tanyavilágban a rendszerváltozás előtt is erős volt a háztáji gazdálkodás, minden portán volt állat, zöldségeskert, piacoztak vagy felvásárlóknak adták el a terményeket. Még a szülők kezdték kiépíteni a farmot közvetlenül a rendszerváltozás után, belevágtak a magángazdálkodásba, akkor még kevés földdel.
A gyermektelen nagybácsi portája mellett kezdtek el dinnyét, paprikát termelni, a porta istállóiban pedig állatokat tartottak. Követendő stratégiaként igyekeztek mindenből a legtöbb jövedelmet kihozni, a zöldséget piacon értékesítették, a sertéseket pedig igyekeztek feldolgozva, késztermékként eladni. Ahogy az édesanya, Erzsébet visszaemlékezik: a két kisgyermek mellett volt, mikor csak néhány órát aludtak, és nem biztos, hogy még egyszer ezt a hajtást szívesen átélné.
Abban az időben azért még mások voltak a fogyasztói szokások is, működött a felvásárlói rendszer, Csehországba is szállítottak, és akkortájt a környéken még olyan, mára teljesen elfeledett növényeket is termeltek, mint a majoránna, a fokhagyma vagy a dohány. Alig egy hektárnyi területen kezdtek, más lehetőségük nem nagyon volt, mint minél intenzívebben belefogni.
Az ambíció megvolt, a kezdetben támogatásból sikerült venni egy Zetort, ami a mai napig üzemképes.
A sertéseknél pedig belevágtak a tenyészállattartásba. A vízumintézés nehézségei ellenére Angliából hoztak be fajtiszta vonalakat. Nagyon gyorsan több lábra álltak, és ha nem is jött ki egy-két év, akkor sem adták fel. Másik stratégiájuk az volt, hogy igyekeztek a hasznot földvásárlásba forgatni. Így egy helyen vannak a földjeik, ami elengedhetetlen a kertészethez és a termelés biztonságához. A gyerekek pedig szépen belenevelődtek a gazdaságba: az édesanya nevetve meséli, előfordult, hogy a hároméves ikreket kénytelen volt hajnalban elvinni magával a piacra. Igaz, később a fiúk is megszerették ezt az életet, ezermesterek, mindent megszerelnek, még a pajtákat is saját maguk építették.
Szlovákiában manapság a legnagyobb dinnyetermesztő a marcelházi szövetkezet, Baginék a 9-10 hektárnyi dinnyéjükkel másodikak az országban. Elsősorban görögdinnyét termelnek, ebből viszont 7-8 fajtát, hogy széthúzzák az érett termés szedését. Emellett némi sárgadinnyét is tartanak, a piacozó vásárlóiknak.
Baginék 7-8 fajta görögdinnyét termelnek
A fajtáknál rögtön szóba kerül a klímaváltozás. Elmondják, hogy a régebben termesztett fajták, például a szigetcsépi, talán már meg sem nőne. Kicsi lombozata nem védené meg az égető naptól, szinte megsülne. Biztonságosan már csak tökbe oltott palántákkal tudnak termelni. A palántákat felerészben maguk állítják elő otthon, a másik felét Magyarországról vásárolják. A technológia is fejlődött, a nagyapa már használt talajtakarást, de még nem ismerte a csöpögtető öntözést, amelyen keresztül tápanyagot is tudnak kijuttatni. Ezt már 15 éve alkalmazzák.
Már pár éve kongatják a harangot a szlovákiai dinnyetermesztés felett, az adatok lehangolóak, a termesztés a 20 évvel ezelőtti tizedére csökkent.
Az ország körülbelül annyit hoz be dinnyéből, mint amennyit még két évtizeddel ezelőtt megtermelt.
Az ezredfordulón még 1600 hektárnyi területen 34 ezer tonna dinnyét termeltek, 2005-re a termőterület 600 hektár alá esett. Ez jelenleg országosan már nem éri el a száz hektárt, ahol a statisztikák szerint 3,5-4 ezer tonnányi terem. A felvidéki dinnye inkább már csak egy színfoltja maradt a hazai piacnak. A dinnyefogyasztás közben megnőtt 3,8-ról évi 7 kg/fő-re, és a jelenlegi 38-40 ezer tonnányi dinnyeimport ötöde érkezik Magyarországról. Persze az import mindig kockázatos, a messzebbről jött dinnyét inkább éretlenül szedik le, bízva az utóérésben, de volt már arra is példa, hogy szermaradványokat fedeztek fel a nem uniós államokból érkező terményben. A támogatások sem nagyon motiválják a termelőket, a magas önköltség mellet a hektáronkénti 2-300 eurós dotáció nem sokat segít.
Az ikerfiúk 2004-ben fejezték be a mezőgazdasági középiskolát. Ma már rájuk hárul a munka oroszlánrésze, az anyukára marad a papírmunka. Persze, mikor szedés van, abból mindenki kiveszi a részét. A dinnye nagyon munkaigényes, idénymunkásokat kell felfogadniuk. Mégpedig közvetítőn keresztül, helyben már nemigen találni olyan alkalmazottat, aki hajlandó lenne kimenni a földekre. Azt azért elmondják, hogy a leszedni valót még mindig ők válogatják ki, végigjárva a parcellákat, a napszámosokra marad a termés összeszedése és letakarítása.
Az állattenyésztésben egy állandó gondozót alkalmaznak, de a tenyészállatok piaca beszűkült a megmaradt nagyüzemekre, szövetkezetekre.
Persze mindennek alapja az értékesítés, a szlovákiai kertészetek az üzletláncok megjelenésével kezdtek lejtmenetbe, amelyek kezdeti dömpingáraikkal szinte pár év alatt szétzúzták az addig működő felvásárlói rendszert.
Baginék jelenleg kétfajta vevőkörre építenek. Egyrészt fontosak a viszonteladók és piacozók, illetve ott vannak az üzletláncok, ahová csak beszállítókon keresztül tudnak bekerülni. Emellett a farmhoz közeli közúton van egy kis standjuk, ahol mindig valamelyik családtag árusít.
A piacozóknál a jó időben fogy leginkább a dinnye, illetve akkor, amikor a külföldi dinnye már leérőben van. Ilyentájt külföldről már mindenféle minőségű dinnye érkezik, hiszen a szezonjuk végén igyekeznek elsütni az árut. Ekkor jelennek meg az üzletláncokban a 19 eurocentes dinnyeakciók. Úgy érzik, hogy a zöldségraktáraknak nem érdeke, hogy valaki itt helyben termeljen, hiszen szinte mindent be tudnak hozni külföldről, néha még olcsóbban is, és ezzel kezükben tartják az üzletet is.
Szlovákiába főleg Marokkóból hoznak be dinnyét, de jelentős mennyiség érkezik Magyarországról is.
Az idei piac érdekesen alakult, hiszen külföldön a megszokott időjárás volt jellemző, nálunk viszont annál melegebb volt a tavasz, majd hirtelen jött a júliusi kánikula, így a Kárpát-medencében egy-két héttel hamarabb érett a dinnye is. Baginék július 8-án kezdték a szedést, Magyarországon már volt, aki június 20-a körül. Így a magyar dinnye a nagy melegek miatt gyorsabban kezdett érni és ez összecsúszott a külföldi dömpinggel. A túlkínálat júliusban lenyomta az árakat, a piac most kezd visszakorrigálni egy viszonylag szolidabb árszintre.
Bár az üzletláncokba való szállításnál nagyobb az árnyomás, de ez viszi el a mennyiséget, és ahogy mondják, ezekbe olyan, bővebben termő fajtákat szállítanak, amelyeket nem kell annyira átválogatni. A piacozó partnereiknek viszont a legmagasabb minőséget adják, nekik ki kell válogatni a dinnyetermés legjobb 70 százalékát. Az igaz, hogy a két ár között van különbség, de a nyereségességben már nem akkora. A két módszer viszont jól kiegészíti egymást.
Rákérdezek, hogy miért is nem növekszik a Felvidéken a dinnyetermesztési kedv.
A Bagin testvérek nem is a nyereségességet tartják az elsődleges oknak, hanem azt, hogy a dinnye nagyon nagy szakértelmet kíván. Sok év tapasztalata kell hozzá, hogy a dinnye tömött legyen, piros, szép külsejű, ízes, és ezt a termelőnek kívülről látnia kell, más zöldségféléknél ez egyszerűbben megy. Szaktudás nélkül pedig meggondolandó, hogy egy termelő merjen-e kockáztatni hektáronként éves szinten 15-20 ezer eurónyi költséget a termesztésére. Aki nem tudja vállalni a mindennapos odafigyelést, annak nem érdemes belevágnia – mondják.
Másrészt, Magyarországhoz képest itt a dinnyeszezon két héttel rövidebb. Az idei év különleges, de a felvidéki termesztőknek általában három-négy hét alatt el kell tudni adni az egész dinnyetermést, mivel augusztus vége felé már nem kell senkinek sem.
Dicsérik az évet, hiszen a tavasz ugyan csapadékos, de melegebb volt.
A júliusi kánikula hatása attól függött, hogy ki milyen fajtát választott, mennyire tudta előkészíteni a növényzetét. Az idei tavasz erősebb levélzetet nevelt, ami jobban takarta a dinnyefejeket. Persze a túl erős lombozat más években késleltetné az érést. Gondolkodtak biotermelésben is, de úgy látják, hogy a piac ezt nem fizetné meg.
Sok gépet maguk „gyártanak”, például azt, amit sorközművelésre használnak, de már beruháztak vízmentes tisztítógépbe is. A gépparkjuk modern, megőrzött, letisztítva tárolják a saját kézzel felépített szín alatt. A földjeik kötöttek, a belvízmentes területekre teszik a kertészetet, amire még szerves trágya is jut.
A szántókon még nem vállalják a szántás nélküli gazdálkodást, de a gabonát már csak a tárcsázott tarlóba vetik, a kukorica fele alá pedig mélylazítót használnak.
A termesztett növényeket úgy válogatják, hogy a munkák ne csússzanak egymásba. Ezért nem termesztenek például napraforgót, mert annak aratása ütközhetne a dinnyeszezon végével. Pár éve még termesztettek szamócát is, de ezzel felhagytak, mert az meg a dinnyeszezon elejével ért össze.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Matus Tibor
Fotó: Magyar Mezőgazdaság