Innovációs díjat kapott Dománé Egervári Brigitta a Kékfestészet csodái elnevezésű országos alkotói pályázaton, amelyet a Hagyományok Háza és a nagynyárádi Kékfestő Műhely hirdetett meg második alkalommal.
A díjat a Nagynyárádon július 27-én megrendezett XXlll. Országos Kékfestő Fesztiválon vette át. A pályázatra csaknem 60 alkotás érkezett. A díjazottól megtudtuk, hogy az anyagot a ruhához a nagynyárádi kékfestő műhely biztosította.
Brigitta népviseletet, néptáncosok fellépőruháit készíti 2011-től, diplomája megszerzése óta. A ruha jelenleg a szalonjában van kiállítva, várja a megfelelő alkalmat, hogy viselje azt. A kitüntetett hálával gondol oktatóira, Czotter Szilviára és Pethő Attilánéra, akik a szakma gyakorlásához szükséges tudást átadták neki.
Dománé Egervári Brigitta mérnöki diplomát szerzett, de mint elmondta, ő a tervezésben és a varrásban találta meg a szépséget.
Gyermekkorától imád kézműveskedni, az iskolán kívül a gyermekek házában szerezte tudását. Pályaválasztás előtt álló diákként olyan szakmában gondolkodott, ahol kamatoztathatja az alkotói tehetségét. Így választották ki a varró szakirányt és egy pápai iskolát. A néptáncot, amelyben akkorra komoly sikereket ért el, nem hagyta abba.
– A Mikes-iskolába jártam, annak ünnepeltük az 50. évfordulóját – emlékezett Brigitta. – Nagyapám, aki tárogatón játszott, édesanyám, aki néptáncolt és én együtt léptünk fel. Ez meghatározta a pályámat, és maradandó élményt jelentett. Szüleim próbáltak a zene felé irányítani, de nekem a tánc jobban tetszett. Húgommal szorgalmasan jártunk próbákra a Gyermekek házába.
Brigitta a tánc mellett a tanulásban is jeleskedett. Az érettségi és technikusi oklevél megszerzését követően főiskolán folytatta a tanulmányait. A gyakorlati helyén két hét után állást ajánlottak neki, ő azonban úgy döntött, hazajön, és megvalósítja a terveit.
Az első munkáját együttese, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes megrendelésére készítette, szatmári tánchoz. Majd ismét szatmári, később mezőségi és bonchidai viseletre kapott megrendelést. Varrt szoknyát, blúzt, alsószoknyát, mellényt.
– Számomra a varrás nem munka, hanem alkotás, amelyet örömmel végzek, előfordul, hogy miután a kisfiaim elaludtak, éjszaka visszaülök a gép elé, mert annyira érdekel, hogy mit tudok kihozni az anyagból – fogalmazta meg. – A népviseletnél a tájegységre jellemző színek, minták, formák adottak, de azért némileg az egyéni elképzelések is teret kaphatnak.
Brigittának a munkában előnyt jelent, hogy ő maga is hosszú ideig táncolt, így tudja, a műsorban két szám között előfordul, hogy pár perc alatt kell átöltözni. Nincs idő akkor a beakadt díszítések szétszedésére, a ruhák igazítására, a szűk ingujjon átpréselni a kezet. A szabásnál és a varrásnál erre is ügyelni kell. A táncruha hosszú távra készül, előfordul, hogy abban táncol a gyermek, amelyben néhány évtizede a szülő lépett színpadra.
A csipkeverés és csipkevarrás is érdekli, tagja a nemeshanyi csipkések csoportjának. Brigitta szeretné felkeresni a tájegységeket, amelyek viseleteit varrja, hogy az idősektől érdeklődjön, milyen volt az valójában. Ha fiai idősebbek lesznek, megvalósítja ezt az elképzelését is, és néptáncosként visszatér a színpadra.
Forrás: VEOL
Fotó: Dománé Egervári Brigitta