Médiatár

2024. február 21.
Az Agrárium a mindennapokban című sorozat a mezőgazdaság széles spektrumát öleli fel, a növénytermesztés és az állattenyésztés friss információt, érdekességeit, újdonságait mutatja be az érdeklődőknek. Az élelmiszer-gazdaság mellett, az agrárium jelenlegi helyzetét, problémáit, az ezektől elválaszthatatlan természet- és környezeti hatások eredményeit is górcső alá veszik a készítők, ezzel kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy az új generációk megismerjék és megértsék az agrárium fontosságát és sokszínűségét, illetve a felhívják a figyelmet a vidéki életmód és a mezőgazdasági közösségek jelentőségére.
2023. december 1-2. napok között rendezték meg a Vadászat a hegyközben – szakmai fórumot és termelői vásárt Mikóházán, melynek fő célja az volt, hogy a vadászatot közelebb hozza a hétköznapi emberekhez, hogy népszerűsítse a vadhús fogyasztását, és megismertesse a vadászat kultúrában, természetvédelemben betöltött szerepét. A szakmai fórumra a rendezvény első napján került sor, ahol számos előadás keretében többek között szó volt a vadhús egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről, vadhúsos receptekről és a vadászat fontosságáról is.
2024. január 26-28. között Sopronban rendezték meg az iCon Gazdaságpolitikai Konferenciát az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület szervezésében. Az esemény központi témaköre a Nyugat- Magyarország, mint gazdasági, befektetési és vidékfejlesztési régió köré épült, bemutatva a régió innovációit és lehetőségeit.
2024. január 30.
A „Zsuzsi asztala” című sorozat részét képező kisfilmek a HírTV programkínálatában jelentkező vidékjáró magazinműsora érdekes és izgalmas formában nyújt betekintést a nézők számára a hazai agrárkulturális életbe, az agrárszakmában dolgozó jeles szakemberek tevékenységébe és mindennapi életébe, illetve azokba a folyamatokba, melyek során a nap, mint nap fogyasztott termékek elkészülnek. A műsorban ezen felül kirajzolódnak az egyes gazdák életútjai, sikereik és nehézségeik.
A „MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. évek óta elhivatott a magyar vállalkozások támogatásában, a kis- és középvállalkozások által előállított hazai termékek népszerűsítésében. Ez alkalommal „MesterMűvek” címmel került megrendezésre az évadzáró üzleti reggeli konferencia 2023. december 7-én, Budapesten. A Rendezvényen jeles szakemberek fejtették ki gondolataikat, fogalmazzák meg véleményüket az ADAT – VAGYON – HASZON kapcsolatáról.
2023. december 8.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége 2023. november 22-én rendezte meg Budapesten az Állatvédelmi Konferenciát. A konferencia alcíme a nemzeti és nemzetközi állatvédelmi tendenciák a haszonállatoktól a díszállatokon keresztül a társállatokig volt. A témák sokfélék voltak, a programot Kovács Attila előadása nyitotta meg, mely azt mutatta be, hogy mit tesz a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége és az állam a magyar fajták érdekében. Ennek tükrében került sor 10 érdekes előadásra.
2023. október 17-én rendezték meg a 8. ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja elnevezésű konferenciát Budapesten, az Agrárminisztérium Kupolatermében, a Magyar Női Unió Egyesület szervezésében. A civil szervezet a munkája során a hazai és a nemzetköziegyüttműködések segítségével, egyfajta híd szerepet kíván betölteni a nők és a döntéshozók közt, annak érdekében, hogy a gazdasági, szociális, foglalkoztatáspolitikai, oktatási, környezetvédelmi, egészség-megőrzési, valamint fogyasztóvédelmi döntések a nők és a családok érdekeit kiemelten szolgálják. A konferencia témája a vidéken élő családok boldogulása, a nők szerepének erősitése az agráriumban volt.
2023. szeptember 8-9. között negyedik alkalommal került megrendezésre az ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia Hajdúnánáson, melynek fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő: termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók számára megjelenési, találkozási alkalmat kínáljon. Az idei évben is az Expon, kiemelt hangsúlyt fektettek a szakmai programra és annak színvonalára. Ennek érdekében számos olyan dolog várta a látogatókat, melyek új szakmai ismeretekkel gyarapítja már meglévő tudásukat, elősegíti az ökológiai gazdálkodás iránt még csak érdeklődéssel tekintő gazdák átállását, ugyanakkor megkönnyíti a régóta ökológiai gazdálkodást folytatók életét is.
2023. november 2.
2023. október 5-én rendezték meg a Muravidéki Disputa elnevezésű konferenciát Lendván, a Bánffy-központban, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány szervezésében. A Muravidéki Disputa célja a muravidéki külhoni magyarság gazdálkodói rétegének, a vidékfejlesztésben érintett kormányzati, önkormányzati és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, gazdálkodó tevékenységet végző szervezetek szakmai tanácskozása volt a Muravidék társadalmi-gazdasági fejlődése érdekében.
Az Együtt Európáért Alapítványszervezésében rendezték meg 2023. október 13-án a „Helyben?, Rendben! Klub - Kihelyezett Támogatói Szakmai Fórum” elnevezésű konferenciát a Nógrád vármegyei Horpács településen. Az esemény több, a fiatalokat segítő szervezet összefogásának eredménye volt, akik hisznek abban, hogy a településvezetők rendkívül sokat tehetnek a fiatalok helyben tartásáért, illetve boldogulásáért. A konferencián sikeres falusi, kis- és nagyvárosi polgármestereknek mutatták be elképzelésüket, ezt követően pedig kerekasztal beszélgetésekben részletezték a települések életét befolyásoló aktuális kérdéseket.