Nyelvtörő mondóka is kezdődhetne így, de ezúttal egy hagyományőrző falu sokoldalú kézműves mestere mutatkozik be. Kiss Tünde népi iparművészt a legendás apró cserháti településen kerestük fel műhelyében.
Hollókő a maga 67 száz évnél is öregebb, szépséges meseházikójával első faluként a világon kapott UNESCO világörökségi védettséget 1987-ben. Fatornyos, zsindelytetős templomát dimbes-dombos utcácskák övezik, rajtuk jellegzetes, fehérre meszelt, tornácos, faragott deszkamellvédes, kontyolt palóc parasztházak. Ilyen környezetben nem csoda, ha a 380 lelkes zsákfalu lakói nemcsak őrzik, de élik is a hagyományokat. Rendezvényekkel, palóc népviselettel, kézműves műhelyekkel, bemutatóházakkal várják a látogatókat.
Kupujkától körtáskáig
Vendéglátónk is fogad gyerek- és felnőttcsoportokat, egyéni érdeklődőket családi házuk pincéjében kialakított takaros műhelyében. Elöljáróban tisztázzuk, mi is a káka. Magam annyit tudok róla, amennyit a folklór elárul: „káka tövén költ a ruca” – így szól a nóta, tehát vízi növényről van szó.
A szólás szerint a kötekedő ember „a kákán is csomót keres”, azaz nyilván sima a szára, és mivel a kis étkű, sovány személyt „kákabélűnek” nevezik, vékony, csöves lehet a növényszár. Tünde bólogat, ő is úgy tapasztalja, nemigen ismerik a kákát, keverik sással, náddal, gyékénnyel. „Természetes vizekben él a káka, mocsaras, lápos helyeken, vagy lassabb átfolyású csatornákban. Sudár növény, 2-3 méteres, sima felületű, enyhén fényes szárral, a csúcsán kis barna virágzattal.
Csomó ugyan van rajta, de lent a víz alatt, a gyökerénél, azt nem látjuk.
A víz feletti rész szép homogén, hengeres és remekül felhasználható a tövétől a csúcsáig. Szemben a gyékénnyel, amit úgy képzeljünk el, mint egy nagyra nőtt póréhagymát: a levelei több rétegben fedik egymást.”
És már mutatja is: kezébe fogva egy vaskos száraz gyékényt, megroppantja és tekergeti, bontja le a rétegeket. A külső leveleket eldobja, a többit befelé haladva szétfejti. A középső levél, a gyékény szíve már nem lap, hanem henger. „A hímeléshez, ahhoz a fonástechnikához, amit én szeretek, ez kell. Viszont a kákának minden egyes szála olyan, mint a gyékény szíve. Ez a káka nagyszerűsége! A gyékénynek persze felhasználjuk a többi levelét is, de a »farka«, ahol elvékonyodik, más szerkezetű, az már selejt. Így a gyékényből úgy 80 centis részt tudok feldolgozni, ellenben a 2-3 méteres kákát maradéktalanul használhatom.”
A műhelyben a hagyományos fonott használati tárgyak, fedeles kosár, szakajtó, kupujka, befont szék, molnárszatyor mellett a mai ízlést formáló alkalmatosságok, mutatós kínáló kosár, tároló, fűszertartó, kenyérkelesztő, lámpabúra éppúgy helyet kapnak, mint a divatos viselet-kiegészítők, szalmakalap, öv, női táska. Kiss Tünde a hagyományokra alapozva szívesen újít.
Ennek jegyében készíti fülbevalóit is: színes ásványokat övez leheletfinom gyékénysodrattal. Ékszerei kelendőek, akár a nyári szezon kalapjai, körtáskái.
Úgy tartja, a keletről behozott olcsó fonott áruk tömegével csak a minőség veheti föl a versenyt. Arra is garanciát ad, hogy vállalja a javítást, ha a nála készült tárgy sérül a használatban.
Hímelünk
Akkor hát jöjjön a gyakorlati bemutató! Kíváncsian próbálom ellesni a kákafonás fortélyait. A mester fog egy hosszú szálat, kettéhajtja V alakban, keresztbe rak 4 szálat, középen köréjük tekeri a kettéhajtott szálat, majd újabb 4 szálas csomót helyez rá, azt is körültekeri. Szétnyitja legyezőformán a lenti szálcsomókat, fölvesz belőlük egyet-egyet és ezzel kezd egy körformát kialakítani. Hosszába, keresztbe jönnek a szálak, közben hajtogat boszorkányos ügyességgel és követhetetlen gyorsasággal. Bevallom, én már rég elvesztettem a fonalat, de a készülő kosár feneke látványosan alakul.
Tündének nemcsak a keze pörög, magyarázza is, hogy az, amit látunk, a négyzet körösítése, és most jön a hímelés. A vastagabb szál a karó, a finomabb a hímelőszál, ezekkel megy körbe, és bújtatja a karók elé, mögé. Sokféle módon, különböző technikákkal lehet a tárgyak alapját elkészíteni, nem is szólva a folytatásról. Sorolja a négyzethálós technikát, a szövéstechnikát, a szakajtókötést, a székbekötést. A gyakorlott kézművesek egyéni ízlésük szerint variálhatják mindezt. „Van egy szép ritmikája a műveletnek, ha ráérez az ember, és átlátja a logikáját, már nem nehéz.” Kultúrtörténeti érdekességek is kiderülnek. „Hagyományosan Magyarországon külön kákafonás nem létezik. Amikor fonom, én is a gyékényfonás technikáját használom. Nálunk a gyékény növény többfelé megtalálható, és mivel már a honfoglaló magyarok hozták magukkal a gyékényfonás tudományát, itthon ez terjedt el.
Errefelé a gyékény-, szalma-, csuhéfonás ismert, a kákát legfeljebb játékokhoz használták. Kifejezett kákafonó központok Angliában és északabbra, a skandináv országokban vannak, ott komoly a kultusza. Én is gyékényfonóként dolgoztam, amíg allergiás nem lettem a gyékényre. Új alapanyagot kellett találnom, de a technika maradt.”
Megmentjük a tavat is
A hagyományos kézi mesterség természete, hogy hozzávalóit nem a plázában adják. Vajon honnan veszi a nyersanyagot a kákafonó? „A tavi kákát magam gyűjtöm nyaranta az Ipoly árteréből, kevés gyékénnyel együtt, mert azért azzal se hagytam fel teljesen. A másik jó lelőhely egy magántó Rimócon.
Örülnek, mikor megyek vágni, mert tisztítom, frissítem vele a tavat. Hiszen ha a növény ott marad, elöregszik, belerohad a vízbe. Így pedig új hajtásokat hoz. Nekem is jó, ha tudom, hova megyek, kitől lesz engedélyem.
Tisztes mennyiséget szedek, a család is segít. Ilyenkor az udvaron mindenfelé szárad a szétterített káka. Van a kertben egy kis ház, akkor vagyok nyugodt, ha az félig tele a kévékkel.” A gyűjtési szezont meghatározza az időjárás, nincs kötött dátum. Ha sok eső volt, akkor tovább bírja a növény, nagy melegben, erős napsütésben hamarabb kezd öregedni. A szár foltosodik, barna pöttyök lepik el, megsötétül, elpusztul. „Ha ügyes vagyok, és tudok jó minőségű kákát gyűjteni, akkor szép homogén sárgás-zöldes anyaggal dolgozhatok. A káka száradás után is megtartja eredeti színét, ellentétben a gyékénnyel. Azt is megérzi a kezem, hogy csapadékosabb évjáratban lágyabb a szár, könnyebb vele dolgozni. Persze fonás előtt akkor is be kell áztatni.”
Tünde az idők során megtapasztalt még két „titkos” jó tulajdonságot: a káka stabilabb tartást ad, mint a gyékény, a belőle fonott tárgyak tartósabbak.
Ráadásul a molyok nem szeretik a kákát, ami behozhatatlan előny a konyhai használatban. Ám, hogy ne csak elméletben versengjen a két növény, a házigazda eldöntötte, készít egy kis dézsatavat, amiben törpegyékény és virágkáka él majd. A palánták már cserépben várakoznak az udvaron. „Szeretném megmutatni a vendégeimnek a növényeket élő, zöld alakjukban, hiszen én szárítva dolgozom velük, így csak azt ismerik. A természetes élőhelyükön nehezen azonosítanák.”
Kákát a webáruházból
A hagyományok megbecsülését mutatja az a tisztelet, ahogy Tünde az erdélyi faluról, Mezőfeléről, a „fonás hazájáról” mesél. Ott szinte minden családban él a gyékényfonás-szövés gyakorlata, a generációk adják tovább a fortélyokat.
„Itthon kevesen vagyunk. Mikor 2019-ben megkaptam a népi iparművész címet, én lettem a tizenegyedik gyékényfonó Magyarországon.
A Hagyományok Házában zajlott a zsűrizés, mindhárom kategóriában – ajándéktárgy, míves termék és mesterremek – hivatalos állami védjegyet kaptak a munkáim.” Mutatja is elegáns kenyereskosarait és parafatextillel kombinált modern nőitáska-kollekcióját. Abszolút kortárs darabok.
Az évezredes tudás találkozik a mai kor igényeivel abban is, hogy saját webáruházat és workshopokat tart. Kisebbik lányával közös YouTube-csatornájuk van, az ÖKO KREATÍV KUCKÓ, bár egyelőre több az ötletük, mint az idejük – vallja be nevetve. „Idekerülve, a turisztikában dolgozva már láttam, az érkező csoportoknál igény van a valódi kézművességre. Három gyermekem születése után tudatosult bennem, hogy ez lesz az én területem. Szeretem és missziómnak tekintem az oktatást. Minden összefügg, végül is nem kerültem messze a turisztikától sem. A látogatók megnézik Hollókőt, és eljönnek a műhelybe, belekóstolnak e szép régi mesterségbe, miközben készíthetnek maguknak egy kis emléktárgyat.”
Tündét hallgatva feltűnik, szavaiban nyoma sincs a karakteres palóc magánhangzóknak, annál inkább a zalai ízű mássalhangzó- kapcsolatoknak. Na de hogy került egy zalai lány palócföldre? „Gyerekéveimet falun töltöttem, Murakeresztúron. Nagypapám erdész, apukám asztalos volt, nagyon szerettem a műhelyében játszani. Anyukám hímzett, kötött, horgolt, a családban mindenki kézműveskedett. Szerencsére nekünk még voltak az iskolában technikaóráink. Később egy rendezvényen megtetszett, mennyi mindent lehet a csuhéból készíteni.
Pesten a Hagyományok Házában tanultam a csuhé-, gyékény-, szalmatárgyak készítését, természetes anyagkörrel akartam foglalkozni. A gyékény lett a nagy szerelem, amíg a bőröm bírta. Akkor gondoltam a kákára, mert nem akartam abbahagyni.”
Mindeközben marketing- és reklámterületen dolgozott, lakberendezést tanult, majd idegenforgalmi végzettséget szerzett, Hollókőn töltve turisztikai szakmai gyakorlatát a férjével együtt. „Akkoriban nyílt itt a Tourinform iroda, és helyben nem volt nyelveket beszélő, képzett szakember. Minket hívtak, így költöztünk Hollókőre. Pár éve közösségszervezőnek tanultam, aminek szintén hasznát veszem a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének alelnökeként.”
Szakmája sokfelé vitte a nagyvilágban. Pekingben többször járt a magyar kulturális napok keretében. A poznani kosárfonó fesztiválon 5 kontinens 116 nemzetének alkotóival találkozhatott. Az ősi mesterség közös alapjai mellett nálunk ismeretlen anyagokat, megoldásokat is látott. „A legizgalmasabb a dél-amerikai indián fonók munkája, élmény volt megcsodálni. A dubaji világkiállításon nekünk is sikerünk volt, mert a high-tech, technikai bravúrról, elektronikáról, a villódzó látványról szóló rendezvényen egyedül nálunk lehetett leülni, és kézzel alkotni. Ezt nagyon élvezték a látogatók.”
Forrás: A Mi Erdőnk/ Sándor Mária
Fotó: Csatlós Norbert