Pénteken kezdetét veszi a 24. Gyulai Pálinkafesztivál

majort
2024. 05. 15., sze – 10:19

Az idei évben május 17. és 19. között rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált. A szervezők többek között kóstolókkal, bemutatókkal, előadásokkal és könnyűzenei programokkal várják a látogatókat.

Az első, lánykori nevén Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban. A több mint két évtizede életre hívott rendezvény volt az első, amely felvállalta a magyar pálinka népszerűsítését.

– Azóta már hungarikum sorba emelt gasztronómiai értékünk a pálinka, mely elsőként érdemelte ki ezt a címet. A Gyulai Pálinkafesztiválnak több küldetése is van, ezek közül kiemelném a hat évvel ezelőtt indított hagyományt, amely a Nemzeti Összetartozás Pálinkája néven híresült el. Itt több határon túli magyarlakta terület pálinka- és párlatfőzői fejezik ki összetartozásukat. Ezúttal az idei évben főtt birsalma pálinkát öntik majd egybe ünnepélyes keretek között, erősítve ezzel a nemzeti identitástudatot is – mondta el Bora Imre fesztiváligazgató.

Varga-Bora Tímea rendezvényszervező elmondta, hogy a fesztivál fővédnöke Nagy István agrárminiszter, aki a tervek szerint a rendezvény ünnepi megnyitóján köszöntő beszédet is mond majd. Kiemelte: érdemes a rendezvény programját figyelemmel kísérni, hiszen idén is lesznek ingyenesen látogatható idősávok, továbbá elmondta, hogy gyulai lakosoknak idén kedvezményes belépő árakat biztosítanak, lakcímkártya és személyigazolvány felmutatásának fejében. A 24. Gyula Pálinkafeszitvál programjáról bővebben itt olvashatnak.

– Városunkban fesztivál fesztivált ér, a múlt hétról megmaradt rendezvénysátrat el sem bontjuk a gyulai várkertből, hiszen három nap múlva ismét birtokba veszik a kikapcsolódni vágyók. Az önkormányzat anyagi támogatásban és a szervezői feladatokban is partnerséget vállal a fesztivállal. Mi úgy gondoljuk, hogy a Gyulai Pálinkafesztivál jelentősen hozzájárult a magyar pálinkakultúra fejlődéséhez – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kiállító partnerként vesz részt a rendezvényen, ahol termelőink és a Hálózat munkatársai várják a látogatókat.

 

Forrás: Fajó Attila/ behir.hu
Fotó: Gyulai Pálinkafesztivál