Naszály 50 éves álma válhatott valóra

majort
2024. 05. 14., k – 10:49

Hivatalosan is átadták azt a külterületi utat, ami összeköti Naszályt és Dunaalmást. A több mint két kilométeres szakaszt a naszályi ovisok már birtokba is vették.

A naszályi óvodások kedves kis műsorával adták át hivatalosan a Naszályt és Dunaalmást összekötő új külterületi utat. Pontosabban, a több mint két kilométer hosszú, 2,5 méter széles aszfaltozott út egyelőre az 1-es számú főútig készült el. A beruházás teljes összege így is 232 millió forint volt.

Hivatalosan is átadták azt a külterületi utat, ami összeköti Naszályt és Dunaalmást. A több, mint két kilométeres szakaszt a kerékpárosok már birtokba is vették.

BMX-ről és biciklizésről énekeltek a naszályi ovisok az új, külterületi út ünnepélyes átadásán. A gyerekek bájos kis műsora természetesen nagy tapsot kapott. Az izgatott gyerekek pedig még a szalag átvágásánál is segédkeztek a vendégeknek.

A naszályiak álma

Az izgalmuk nem meglepő, ugyanis dr. Maszlavér Petra, Naszály polgármestere beszédében elárulta, hogy a családok már birokba is vették az új külterületi utat. Bár Vidékfejlesztési Program keretében, a mezőgazdasági gépek számára építették meg az utat, a naszályiak is szívesen kerékpároznak, sétálnak, rollereznek rajta. Fontos azonban tudni, hogy autóval tilos az útra hajtani, ugyanis a kialakítása nem alkalmas nagy sebességű, forgalmas autóközlekedésre.

– Ez az út biztosítja Naszály összeköttetését Dunaalmással, az 1-es számú főúttal és az Által-ér kerékpárúttal, Tatával és Szomóddal is – kezdte beszédét Naszály polgármestere, aki elmondta, hogy a beruházásra 220 millió forint támogatást kaptak, amihez 12 millió forintos önerőt kellett hozzátennie a településnek.

Fél évszázada várták

–Ez a nap a legek és az álmok napja. Talán az egyik legrégebbi álmunk vált ma valóra, hiszen közel fél évszázada vártunk erre mi naszályiak, hogy ez a valamikori vadregényes, az időjárás viszontagságainak erősen kitett földút szilárd burkolatot kapjon – tette hozzá dr. Maszlavér Petra, aki azt is elárulta, hogy még 2022-ben írták alá a támogatási szerződést, és a munkálatok tavaly nyáron kezdődtek el. Hozzátette, hogy ilyen nagy beruházás még nem valósult meg a településen.

Michl József, Tata polgármestere, aki egyben a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás elnöke is, szintén részt vett az ünnepségen. Köszöntőjében elmondta, hogy ez az új külterületi út a naszályiaknak épült, de a környező településen élők is nagyon örülnek neki. Főleg, hogy már csak egy kis szakaszt, alig 50 métert kell csak megépíteni, ahhoz, hogy Naszály is össze legyen kötve az Által-éri kerékpárúttal.

Fontos fejlesztés

Kiemelt fontosságú a kerékpárutak építése a vármegyében. Erről már Popovics György, a vármegyei önkormányzata elnöke beszélt az átadón.

– A kerékpárutak építése az egyik legfontosabb ága a TOP-nak. Tata gyakorlatilag a szíve Komárom-Esztergom vármegyei kerékpárutaknak. Ide futnak be és innen indulnak. És mi próbáljuk ezeket a fejlesztéseket összehangolni. Ez most a Vidékékfejlesztési Program segítségével valósulhatott meg, de a Magyar Falu Programokban is voltak olyan helyek, ahol új kerékpárútakat tudtunk építeni – mondta az elnök. Azonban a külterületi út dunaalmási szakaszára egyelőre még várni kell. Dr. Makay Tibor, Dunaalmás polgármestere is ott volt az ünnepélyes átadón. A Kemma.hu kérésére elmondta, hogy a településük a nemrég átadott új bölcsődére fordította a kapacitásait. Azonban a következő években szeretnék, ha megépülhetne az 1-es számú főúttól Dunaalmás irányába is a szilárd burkolatú út.

 

Forrás: KEMMA
Fotó: Hagymás Bence / Forrás: 24 Óra