A disznóvágás a magyar falusi népszokások legismertebbike, mely mára a városi emberek számára turistalátványosság lett. Ehhez számos hagyomány és népszokás kötődik.
Népi hiedelmek, szokások
Sokaknak ismerős lehet a „disznóölő Szent András” nap, hiszen a disznóvágás kezdő időpontja hagyományosan november 30-a, azaz András nap. Már szeptember legelején elkezdték hizlalni a sertést, amit a téli időszakban vágtak le. Az esemény mindig hajnalban kezdődött, és általában az egész család részt vett benne, sőt, a teljes rokonságot és barátokat is szokás volt meghívni. Nem véletlenül tartották vidéken az esküvőket sem ilyenkor, hiszen így mindig volt hús a lakodalomba (akkoriban még nem volt fagyasztó és hűtőszekrény).
Nem volt mindig ilyen egyszerű a disznóvágás, az 1950-es években a „feketevágás”, azaz az engedélynélküli vágás volt jellemző, amikor az ínséges idők miatt nehéz volt engedélyt szerezni, ezért inkább titokban a pincékben történt a disznótor.
Az sem volt mindegy, hogy melyik nap történik a disznóvágás. A néphiedelem szerint az újholdkor levágott állat férges, míg a kedd, a péntek és a vasárnap sem túl szerencsés, mert akkor megromlik a hús. Tor közben gyakran megemelték a poharukat, hogy szerencséjük legyen a jövő évi disznóval. A munkák között voltak hagyományosan férfi és női feladatok, utóbbiak közé tartozott a bél tisztítása, a főzött töltelék előkészítése, valamint a friss ételek elkészítése. A hajadon lányok készítették a hájas pogácsát is, aminek másodlagos szerepe is volt: ha jól megemelkedett az étel az azt jelentette, hogy hamarosan férjhez mennek.
A disznótoros ideje alatt a környékbeli fiatalok tréfás, néha pajzán verseket szavaltak a ház ablaka alatt. Ez sokszor nem nyerte el a lakók tetszését, ezért azzal dobálták meg őket, ami épp a kezük ügyébe került, a fiatalok pedig nevetve menekültek. Néha a kántálók medvének vagy kéményseprőnek öltöztek be, és tepsikkel, fedőkkel, botokkal csaptak hangzavart, hogy a házigazdának szerencséje és pénze legyen. Cserébe meg is vendégelték őket, és az asztalhoz ülhettek.
Olyan is előfordult, hogy egy fiú menyasszonynak, egy lány vőlegénynek öltözött, és úgy mentek látogatóba. Bent táncolással érdemelték ki az ételt, amit megosztottak a kint várakozó társaikkal is. Ilyenkor általában teljes némaságban történt minden, és a résztvevőket sem lehetett felismerni a maszk alatt. A nyárstűzdelés hagyománya is a disznótoroshoz kötődik. A fiúk többágú nyársat tettek az ablakba vagy a kilincsre, aminek egyik ágára vicces szöveget szúrtak. A háziak cserébe a nyárs üresen maradt ágaira hurkát, szalonnát vagy pogácsát tettek.
DISZNÓTOR
A disznóölést követő vacsora, a disznótor a magyar nyelvterületen mindenütt jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, köszöntésre, alakoskodó játékok bemutatására. András-naptól (nov. 30.), Disznóölő Szent András napjától, a hideg idő beálltától kezdődtek a disznótorok.
A vacsora ideje alatt jártak a kántálók. Hasznoson erre fiúk vállalkoztak. Többen összeverődtek, és a disznótoros házak ablaka előtt rákezdtek:
Megdöglött-e az a disznó, akit megöltek?
Maradt-e a hurkájából, adjanak egyet!
Mer holnap péntek lesz,
a maradék nem jó lesz.
Fülét, farkát a papoknak,
Hurkáját a diákoknak,
adjanak egyet!
(Gönyey 1938: 227)
Orosházán a következő kántáló versikével kérték a bebocsátást:
Eljöttem én kántálni
Nem szabad engem bántani.
Én fogtam meg fülit, farkát,
Adjanak egy darab hurkát!
(Beck 1974a: 102)
Cigánykáknak nevezik a bekormozott arcú kántálókat. Turán lányok mentek maskarának öltözve kántálni. Ha kaptak, akkor így köszönték:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
Töltse meg az isten mind csűrét, kamráját.
Ha nem kaptak, ezt mondták:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
Töltse be az isten tetűvel, bolhával.
(Schram 1972: 132)
Ilyenkor aztán elfutottak, mert a bot repült utánuk.
Topolyán a disznótori kántálók cigánynak, medvének, kéményseprőnek öltözve állítottak be. Kutyaverő bottal, rossz tepsikkel, fedőkkel mentek. A szobába érve összeverték 212a tepsiket, fedőket, a bottal a szoba földjét szurkálták, hogy a gazdának szerencséje, pénze legyen:
Látom az ablakon,
Málé az asztalon.
Nem köll nekem málé,
Legyen a gazdáé.
Köll nekem rétes,
Az is legyen mézes,
Hosszú nagy szál kolbász,
Vastag sült hurka,
Jó darab szalonna.
Ha nem fogadták a kántálókat, bekiabálták:
Négylába van a disznónak,
Ötödik a farka.
Farka alatt van a duda,
Fújja meg a gazda.
(Borus 1981: 99)
A kántálókat megkínálták. Igyekeztek megtudni, hogy kicsodák. A cigánynak öltözött kántálóval jósoltattak, a medvének öltözött kántálónak táncolnia kellett. Ha ismerősök voltak a kántálók, levetették a maskarát, és az asztalhoz ültették őket.
Nagykőrösön a nagyobb gyerekek, de inkább legények és lányok maskarába öltöztek, és a beköszöntés után kántáltak:
Szegény vándorok vagyunk,
éhesek vagyunk,
szállást nem kapunk.
Kínáljanak meg minket!
Kívánunk a gazdának,
ahány falatot ád,
annyi disznót vágjon.
(Barna 1978: 480)
Közkeletű kántáló versek:
Itt ma disznót sütnek,
Jól érzem szagát,
Talán nekem adják
A hátulsó combját.
vagy:
213Tudom disznót öltetek,
Kolbászt, májast töltettetek,
Ha engem nem részeltettek,
Több disznótort ne érjetek!
(Dömötör T. 1986: 152)
A disznótorral kapcsolatos másik adománygyűjtő szokás az ún. nyársdugás. Főleg a Zselicségben, a bandába tömörült legények, fiúgyermekek többágú nyársat dugnak a kilincsre vagy az ablakba, s az egyik ágára tréfás, gyakran trágár szövegű papírlapot szúrnak. A háziak a nyársra hurkát, kolbászt, szalonnát, pogácsát szúrnak. Lényeges, hogy a nyársdugók kilétére ne derüljön fény.
A múlt századi szokásgyűjteményben a nyársdugás viski változatáról tudósítanak: „Az itteni disznótoroknál az az eredeti, ahogy a furfangos ész hivatlan vendéggé teszi magát. Két egyén megáll a torozók ablaka alatt egyik két nyársat reszel össze, másik a harmadikat nyújtja be az ablakon, melyre a bentlevők kötelesek hurkát mit aggatni. Néha azonban a hurka tréfából fűrészporral van töltve” (Réső Ensel 1867: 337).
Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a disznótori maskarázás. A kántálók, nyársdugók is többnyire valamilyen módon felismerhetetlenné igyekeztek magukat tenni. Macskaréven menyasszonynak és vőlegénynek öltöznek. A menyasszony (egy legény) arcát fátyollal bekötik, a fejére kukoricaháncsból készítenek koszorút. A kezében üres kosarat és főzőkanalat visz. Vőlegénynek egy leány öltözik, aki a kezében üres demizsont vagy üveget visz. A házhoz egész csapat kíséri őket, de csak ketten mennek be. A háziak kérdezgetik őket, de nem beszélnek, csak mutogatva adják tudtul, hogy ha a cigány húz egy nótát, táncolnak. Tánc után mutogatva kérnek enni, inni. Buboknak hívják a párt. Az enni-innivalót azután közösen fogyasztják el. A békési falvakban a cigánykák néha egész jeleneteket is előadtak és nemcsak kántáltak. Például Csorváson a böllér és a cigányok párbeszéde énekkel, tánccal, megvendégeléssel végződött. A disznótori alakoskodók játékához hozzátartozik, hogy míg az egyik szóval tartja a háziakat, addig a többiek elcsennek az ételekből.
A disznótori alakoskodás színes változatairól dr. Ujváry Zoltántól tudhatjuk, hogy a disznótorban is megjelennek azok a figurák, melyek a fonóban, tollfosztóban. Általában a disznótori alakoskodást a némajáték jellemezte és olyan maszkok viselése, hogy a résztvevők felismerhetetlenek legyenek.
Bár az elmúlt évtizedekben alaposan átalakultak a disznóvágással kapcsolatos szokások, azért még most is elmondható, hogy vidéken a mai napig ez az egyik legfontosabb esemény. Napjainkban nem csak családi program, vagy barát esemény, hanem gyakran csapatépítő tréningek része is már.
Felhasznált forrás hivatkozása (csak nagyon indokolt esetben, elsősorban saját anyagokat várunk!)
Szerző: Nagy Csilla
Forrás: Magyar Néprajz – (VII. kötet ) Népszokás, Néphit, Népi vallásosság, Magyar Néprajz online kiadvány: https://www.arcanum.com
Fotó: Gyárfás Jenő: A tél öröme (Wikipédia)