Tavasz végére készül el a kiskunhalasi vásártér felújítása

majort
2024. 01. 13., szo – 10:44

Hatalmas, több száz négyzetméter területű fedett, térkövezett árusító- és közösségi térrel bővül a kiskunhalasi vásártér, kerítés is készül, csapadékelvezető rendszert, új utakat és parkolókat alakítanak ki, a meglévő vásári épületet is teljesen felújítják, térfigyelő rendszert építenek.

A beruházás a Szegregált városrészek felújítása Kiskunhalason 2. program keretében valósul meg, amely az eredeti tervek szerint másfél éve el kellett volna, hogy készüljön, idén tavaszra azonban befejezik a vásártér felújítását is.

Hatalmas, több száz négyzetméter területű fedett, térkövezett árusító- és közösségi térrel bővül a kiskunhalasi vásártér

A fejlesztésre a város 307 millió forintot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, a beruházást a halasi önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel konzorciumban valósítja meg.

A beruházás keretében hat önkormányzati tulajdonú szociális bérlakást újítanak fel kívül-belül, a szükséges energetikai korszerűsítéseket is elvégezve, amelyek már elkészültek.

A beruházás másik eleme a Harangos téri vásártér felújítása, ahol a kivitelezési munkálatok 2023 szeptemberében kezdődtek el, a felújítás nem befolyásolja a vásárok megtartását. A munkálatok mostanra látványos szakaszba jutottak, nagyrészt elkészült a több száz négyzetméter alapterületű új, fedett közösségi tér, ahol most rakják le a térköveket. A közvilágítással ellátott terület a vásári árusításon kívül közösségi térként is fog működni, ahol különböző rendezvények kapnak majd helyet, például az országban mára a legnagyobb roma kulturális rendezvénynek számító Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Szüreti Fesztivál, amelyet húsz éve rendeznek meg a városban, és ahol az elmúlt két évtized alatt szinte az összes jeles hazai roma előadóművész színpadra lépett már. A felújításnak köszönhetően a közösségi rendezvények kevésbé lesznek kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak.

A beruházás keretében megoldják a csapadékvíz elvezetését, térburkolattal ellátott parkolókat építenek, valamint zúzottkővel borított közlekedési utakat is kialakítanak. A vásártér körül új kerítést építenek, amely nagyrészt mostanra elkészült, a korábbiakhoz hasonlóan több kapun keresztül lehet majd bejutni gyalogosan és járművekkel egyaránt a vásártérre, ahol a mostanra veszélyessé vált öreg fákat is kivágták, a helyükre facsemetéket ültetnek.

Maradnak az eddigi betonasztalok és a korábbi fedett árusító rész, a mellette lévő épületsort azonban teljesen felújították. Az épületegyüttes új tetőszerkezetet, külső és belső nyílászárókat kapott, teljesen új vizesblokkokat építettek és új villamosenergia-hálózatot alakítanak ki, a belső falak korábbi elrendezését átalakították, újra burkolták és új járólapokat helyeztek le. Folyamatban van a térfigyelő kamerarendszer kiépítése is, amely lényegében a vásár területének minden részét pásztázni fogja.

A felújítási munkálatok nem akadályozzák a hó eleji és hóközi vásárokat, a vásártér a felújítás ideje alatt is üzemel, a teljes felújítással várhatóan idén tavasz végére készülnek el.

 

Forrás: BAON
Fotó: Pozsgai Ákos