Tavaly májusban 20 millió forint támogatást nyert a hosszúhetényi önkormányzat a Vidékfejlesztési Program keretében a helyi termelői piac kialakítására. A beruházás elkészült, a fejlesztést Advent első vasárnapján ünnepélyes keretek között adták át, s felavatták a kialakított árusítóhelyeket is.
Csörnyei László, Hosszúhetény polgármestere elmondta: ez a mai nap többről szól, mint egy projekt átadójáról, hiszen az idei évben számos fejlesztés valósult meg a településen, és ezért a köszönetüket szeretnék kifejezni mindazoknak, akik támogatták, segítették Hosszúhetény törekvéseit.
A piac kialakítására Garamváriné Csanálosi Andrea helyi termelő ötlete nyomán kezdett pályázni a település önkormányzata, először buktatókkal, sikertelenül, de az eredmény most minden várakozást felülmúló.
Hargitai János országgyűlési képviselő kiemelte a település törekvéseit, hiszen mindenre, amire az elmúlt időszakban pályázott az önkormányzat, az támogatást is nyert. – Itt Hosszúhetényben nyilvánvalóan nem az agráriumból élnek az emberek, egy kicsit városias az életforma, így itt természetesnek tekinthető, hogy kell egy-egy ilyen típusú beruházás is, mint a piac – fogalmazott.
Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke elmondta, egy piactér egy ilyen településen, amely egy kistérségi központ is, egy turisztikai központ, egy ékszerdoboz, mindig egy olyan találkozási pont is, ahol a ünnepek közeledtével összegyűlnek a helyiek. Kiszakadnak a mindennapok rohanó világából, és együtt élik meg a közösségi programokat és alkalmakat. – Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt években Baranya szerte a termelői piacok piacok újjáépítésének egyfajta reneszánsza van. Csak vármegyei fejlesztési forrásból 8 helyszínen, valamint a Vidékfejlesztési Program forrásaiból még számos helyszínen jöttek létre helyi piacok, amelyeknek köszönhetően a helyi gazdaság egy új lendületet tud venni – mondta.
Forrás: BAMA/ Rajnai-Zsíros Krisztina
Fotó: BAMA