Közel kétmilliárd forintból fejlesztették a darnózseli tehenészeti telepet

majort
2023. 11. 14., k – 11:41

Darnózseliben egy közel két milliárd forintos beruházást adtak át, mely a Magyar Kormány, az Európai Unió és az OTP Bank támogatásával valósulhatott meg, jelentős önrésszel. Mindezért a Darnózseli Agrár Zrt. elnöke, dr. Tóth László mondott köszönetet, kiemelve a dolgozóik elhivatottságát és kitartását.

A beruházásról Tóth Adél, a zrt. ügyvezető igazgatója számolt be. Mint elmondta, legelőször 14 éve merült fel, hogy új istállót kellene építeni. Akkor épült a fejőház, a híg- és szilárd trágya tároló, és átalakították a magtárat istállóvá.

– Most végre méltó körülményeket tudunk állatainknak biztosítani, olyat, ami segít abban, hogy a cégünk életben tudjon maradni, alkalmazkodni tudjon a folyamatos kihívásokhoz és jóval hatékonyabban tudjon termelni – emelte ki az ügyvezető.

A 498 férőhelyes új istállóban a tehenek pihenőboxokban pihenhetnek, amelyek matraccal és szalmával fedettek. Ezeket egy adapterhordozó géppel tudják tisztítani és almolni. A magas belmagasságú istállóban kétféle szellőztetési rendszert alkalmaznak, de például tehénvakaró kefét is alkalmaznak, amit nagy élvezettel használnak az állatok.

Június 22-én költözhettek be a tehenek az új istállóba, és a fejlesztéseknek hála jobban is tejelnek. Az új istálló mellett modern eszközparkot is kialakítottak, valamint az ellés előtti és utáni időszakra alkalmas istállót is létrehoztak. Jelenleg egyébként 387 tehenet látnak el a telepen, de 650-re kívánják emelni a létszámot.

A beruházáshoz Nagy István gratulált, mint mondta, a mai kihívásokhoz ilyen bátor döntések szükségesek.

– Az ágazat fejlődése annak ellenére töretlen, hogy az elmúlt három évben példa nélküli volt a mezőgazdaságra rakodó nehézségek súlya – hangsúlyozta a tárcavezető, aki az ágazatot érintő támogatási formákról is részletesen beszámolt.

 

Forrás: Kisalföld
Fotó: Kerekes István