Az önkormányzat a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Gerence-Marcal-Rába és Somló- környéki Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett „Helyi fejlesztések támogatása” című felhívásra benyújtott támogatási kérelmét a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásra alkalmasnak minősítette, így a projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből közel nyolc millió forint támogatásban részesült.
A szolgáltatóház átadásán jelen volt a térség országgyűlési képviselője, Kovács Zoltán, aki hangsúlyozta, Iszkáz még számos kiaknázatlan lehetőséget kínál, amelyeket a jövőben felújítások által szeretnének a település vezetésével minél inkább fókuszba hozni, így sport- és szabadtéri rendezvények megtartására, kiállításokra, bemutatók szervezésére és közösségi események lebonyolítására is lehetőség lenne.
– A beruházás nemcsak növelte a falu esztétikáját, hanem egy újfajta szabadidős lehetőséggel bővítette a közösségi szolgáltatásainak körét – emelte ki.
Cseh József, Iszkáz polgármestere az átadás kapcsán elmondta, a Gerence-Marcal-Rába és a Somló Környéke Vidékfejlesztési LEADER részeként számos természeti, épített és közösségi értékkel rendelkezik; ilyen például a ritkaságnak számító három templom, Nagy László költő szülőháza, Iszkázi Értéktár, Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány vagy az Életöröm Nyugdíjas Klub.
– Önkormányzatunk nagy felelősséget érez az iránt, hogy településen és a térségben élők számára minél inkább megőrizzük és továbbadjuk ezen értékeket, hiszen egy ilyen kis létszámú, 338 fős község csak akkor tud igazán működni és fennmaradni, ha múltját szem előtt tartva lép a fejlődés útjára – fogalmazott a településvezető.
Elmondta, egy település fejlődését mindig az határozza meg, hogy mennyire tartja a lépést a szomszédos falvakkal, városokkal szemben. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél inkább kiszolgálják a faluban élők igényeit.
– Fontos, hogy a településen élő embereknek biztosítani tudjuk azokat a feltételeket, amelyekkel megakadályozhatjuk, hogy elköltözzenek lakóhelyükről. Célunk, hogy az épített és a természeti adottságok mellett fejleszteni tudjuk a szolgáltatási szektort is, ezzel munkahelyet teremtve a településen élő vállalkozóknak, kikapcsolódási lehetőséget biztosítva az itt élőknek – tette hozzá.
A szolgáltatóház Iszkáz fő utcáján, a vegyesbolttal szemben, a település központi részén helyezkedik el. A felújított ház a vegyesbolttal egy szép, rendezett településképet és utcaképet ad a falunak. A fejlesztés során az 53 négyzetméter alapterületű épületet teljesen külső felújították: a nyílászárók cseréjét, a homlokzat- és tetőszerkezet felújítását és lefolyócsatorna kiépítését is megvalósították.
Forrás: VEOL
Fotó: Iszkázi Önkormányzat