Szombaton felújított külterületi útszakaszt avattak fel a hetési településen a magyar–szlovén határ mentén. Bedő Andrea, Bödeháza polgármestere arról számolt be, hogy megvalósult régi tervük, megújult a zártkertekhez vezető, külterületi Riganyóci út, amerre a gyalogos Vasfüggöny túraútvonal is halad a falu felé.
A munkára a Vidékfejlesztési programban nyert az önkormányzat mintegy 58 millió forintot ötszázalékos önrész mellett. Ebből több mint 1,2 kilométer hosszban végezte el a kivitelező Zalaroad Kft. az út alapjának megerősítését két rétegben, erre szintén két rétegben került köves burkolat, és padkát alakítottak ki.
A polgármester azt is elmondta, hogy ezen a részen halad át minden év decemberében a Koccintós túra, ekkor szlovén oldalról indulnak el a résztvevők, és a Hetés Barátság Parkban fejezik be a programot. A felújítással esőben is jól járhatóvá vált az út.
Részt vett az avatáson Vigh László országgyűlési képviselő is, aki arról beszélt, hogy az önkormányzatok részéről sok kérés érkezik útfelújításokra, főként a belterületi szakaszokat érintően, de a külterületi utak megújítására, megépítésére is írtak ki pályázatokat. Ezek fontosak a mezőgazdasági vállalkozóknak, hogy megközelítsék területüket, és túraútvonalakat is érintenek, mint például Bödeházán. Hozzátette, hogy az útfelújítási programot folytatni kívánják.
Gratulált a fejlesztéshez Horváth Ferenc szlovéniai magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő is, és reményét fejezte ki, hogy a Muravidék és a határ menti magyar térség, a „két Hetés” a jövőben is szorosan együttműködik.
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Korosa Titanilla