„Igyekszünk ott lenni mindenhol, ahol történik valami vidéken”

majort
2023. 08. 21., h – 11:28

Az elmúlt héten az Aktív Gazda podcast vendége volt Székely Rita, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkárságának főtitkára, akit az MNVH szervezete, tevékenysége, a Vidékfejlesztési Programhoz és a KAP Stratégiai Tervhez fűződő kapcsolatáról kérdezett a riporter, Csaba Zsófia.

Az MNVH egyik meghatározó célja, hogy együttműködési hálózatot hozzon létre a vidékfejlesztésben résztvevő szereplők között a felzárkóztatásért és a vidék fejlődéséért. Ennek érdekében 2013 óta területi felelős hálózatot működtet országos hatókörben.

Székely Rita elmondta, hogy a központban dolgozó és a vármegyékben tevékenykedő szakemberek feladata az együttműködés és támogatás, pályázatokkal kapcsolatos információk továbbadása, a szakmai irányítás, nemzetközi kommunikáció, mindemellett helyi és országos rendezvényeken vesznek részt, tanácsokkal segítik a vidéki gazdálkodók és szervezetek munkáját, előadásokat tartanak. Az MNVH becsatornázza a felmerülő kérdéseket az Irányító Hatóság felé, tanácsadást és tájékoztatást nyújt a gazdák számára. A tájékoztatás érdekében olyan csatornákat működtet, mint az www.mnvh.hu, a https://kap.mnvh.eu/ oldalak, melyeken minden információ elérhető a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika hazai vonatkozásában.   

A hálózat konkrét vidékfejlesztési projektek megvalósításában is együttműködik, fejlesztési terveket karol fel, igyekszik ott lenni mindenhol, ahol történik valami vidéken. Fontosak számukra a helyi termelők, bemutatásuk és támogatásuk. Családi gazdaságok, települési fejlesztések jó gyakorlatait gyűjtik össze, LEADER adatbázist hoznak létre, majd ezeket nemzetközileg is publikálják. EU-s jógyakorlat bemutatókon vesznek részt, a nemzetközi jó gyakorlatok versenyre számos a Vidékfejlesztési Programban megvalósult projektet neveznek.

A 2014-2020 időszakban az MNVH a Vidékfejlesztési Program végrehajtását kiemelten segítette. Részt vettek a társadalmasításban (előkészítés, road show), a pályázati felhívások népszerűsítésében, a társadalmi egyeztetésben, az eredménykommunikációban, szakmai szervezetekkel közös rendezvények szervezésében.

Idén tavasszal négy rendezvényen mutatták be a helyi termékekkel kapcsolatos információkat a helyi termelők számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Kislépték Egyesülettel együttműködésben. Ennek a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvénysorozatnak a folytatása október-novemberben lesz, szintén négy helyszínen.

A hálózat az agrárfelsőoktatással és agrárszakképzéssel folyamatosan együttműködik, igyekezik becsatornázni őket a mindennapi vidékfejlesztésbe.

Székely Rita rámutatott, hogy a vidéken tapasztalt pályázati fenntarthatósági problémákat a szervezet az Irányító Hatóság felé közvetíti, de az IH nem egy elszigetelt szervezet,  ők is járnak, élnek vidéken, látják a projektgazdák nehézségeit és amennyire lehet, próbálnak enyhíteni a nehézségeken. Azonban a Vidékfejlesztési Program feltételeinek, és az Európai Unio előírásainak is meg kell felelni.

A riporter kifejlette, hogy a TÉSZ-ek, TCS-k kapcsán gyakran kritika fogalmazódik meg azzal kapcsolatban, hogy nincs igazi összefogás a termelők között. Székely Rita válaszában kifejtette, hogy a Covid járvány időszaka alatt számos olyan jó kezdeményezés született, ahol integrált módon, online piactéren összefogtak a termelők. Ilyen pl. a Termelői Kosár Portál. Ez a szekciója a vidékfejlesztésnek nagyon sokat tudott fejlődni a járványidőszak alatt, és működik az összefogás a termelők között. Nagyon sok kosárközösség jött létre, személyes kapcsolatfelvételt lehetővé tevő termelői piacok, amit a helyi közösségek működtetnek. Ezek tagjának lenni ma már kiszámíthatóságot jelent és érdekképviseletet.

A helyi termékek vásárlásának alapja a bizalom, amit elősorban személyes vásárlással lehet elérni, másfajta szemléletet igényel. Mérlegelni kell, hogy mit is jelent a helyi termékek vásárlása az adott közösségnek, a családi gazdaságoknak. A termékek címkéin pedig ugyanúgy megtalálható minden információ, mint a boltok polcain sorakozó termékek esetében.

Európa Szerte az Okos Falu programban 21 település vesz részt, Magyarországról a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Uppony település. Kérdésként merül fel, hogy mitől okos egy település. Székely Rita véleménye szerint az okos falu azt jelenti, hogy olyan megoldásokat alkalmaz egy település, amely fenntarthatóvá teszi a működését, a hagyományokat őrzi meg az egyedi megoldásokkal. A digitalizációnál fontosabb, hogy a közösséget okosak legyenek, kihasználva az adottságokat és lehetőségeket. Ez nem feltétlenül kapcsolódik a digitalizációhoz, hiszen kulturális értéket megőrizni nem feltétlenül digitálisan kell.  Nincs még mindenki által elfogadtott definíciója az Okos Falunak, ez most alakul ki, inkább innovációt jelent, jövőbe mutató, egyedülálló megoldásokat jelent.

A riporter ezt követően az Állandó Titkárság vezetőjét a natúrparkokról kérdezte. 2004-ben jelent meg a Természetvédelmi törvényben a natúrparkok fogalma, melyek három egymással határos település együttműködését takaró, egyesületek, civil szervezetek által koordinált tájegységek, színes kulturális és természeti értékekkel, védett természeti területekkel. Szerteágazó tevékenységi körük van: természeti kincsek megőrzése, kulturális értékek bemutatása és fenntartása, vidékfejlesztés, ökoturizmus fejlesztése. A natúrparkok civil szervezetk számára kiírt pályázatokon indulva finanszírozzák tevékenységüket. 17 natúrpark van jelenleg az országban, melyek mind különbözőek, hiszen az ország más-más vidékén Jtalálhatóak. jelenleg is bővül a körük, és ma már az ország területének és településeinek 10 százaléka natúrparki település.

Más országokban is működnek Natúrparkok, hazánkban francia mintára kezdtek el működni, tevékenységük a burgenlandi modellre hasonlít leginkább. A hagyomány, kultúra, épített környezet, a természet megőrzését karolják fel az adott térségben, és nagyon sok eseményt valósítanak meg. Székely Rita elmondta, hogy jelenleg 10 nyári program zajlik. Augusztus 23.-án a lesz Természettudományi Múzeumban a III. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozó, melyre szeretettel várják a natúrparkok szakmai munkája iránt érdeklődőket.

A teljes interjú az alábbi oldalon érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=3ShUxIvFimM

 

Forrás: Csaba Zsófia/ Aktív Gazda podcast
Fotó: Aktív Gazda podcast