Nyitott Porták – a környezeti nevelés jegyében a gyerekeket is bevonják a munkába

majort
2023. 07. 19., sze – 11:00

A gazdákat, termelőket, a falusi turizmushoz kapcsolható, agroturisztikai szolgáltató tevékenységeket összefogó hálózat Zalaszentgrót térségében 2017-ben formálódott együttműködési szerződéssel, európai szövetkezési mintára. Ma 36 gazdálkodót tömörít a Zala Termálvölgye Egyesület tagozataként.

Az egyesület már a 2000-es évek óta aktív szereplője a térség „helyi termék fejlesztés” programjainak, első kézből szerzett franciaországi tapasztalatok alapján 2015-ben készítette el a térség élelmiszerrendszerének elemzését. Egyben a LEADER akciócsoport feladatait is ellátja. Mindennek az átlátásában az épp most leköszönt egyesületi elnök, Guitprechtné Molnár Erzsébet és utódja, Fatér Balázs segít. Utóbbi gyümölcsfeldolgozással foglalkozik. – Az egységes megjelenés, arculat, megállító tábla, honlap, kiadvány létrejöttét horvát határ menti pályázat biztosította, de a lényeg valójában nem ez. A nyitott porta szóban is benne van, a gazdálkodók alkalmassá teszik birtokukat, tevékenységüket látogatók fogadására, amibe beleértendő az is, hogy egymás munkáját megismerik, konzultálnak, a tapasztalatszerzés kollektívvá válik, amit az egyik már megoldott, azt nem kell a másiknak is végigjárni – hallom Erzsitől, miközben, ne felejtsük, olyan nektár- és viaszillatú faházikóban ülünk, ahol a padlat alatt méhek ezrei dongnak. A Nyitott porta hálózat észak-zalai tagságának a munkája a hobbija, nem nagyon tudna élni nélküle. Már ez összeköti őket, amit a nyitott porta hálózat erősít, szinte családdá válnak, ahol nem a konkurencia, hanem az együttműködés a varázsszó. A népszerűséget a látogatók számával, a honlap felkeresési adataival mérik. A közösségi oldalukat már 10 ezer fő követi. – Alapító vagyok én is a csáfordi Natur-Pont üzemmel, gyümölcs- és gyógynövény-feldolgozást végzünk. Szirupok, lepárolt olajak, préselt ivólevek, bébiételek készülnek. Saját bőrömön is érzem a „nyitott porta” rendszer előnyeit – mondja Fatér Balázs egyesületi elnök. – Mi gyerekcsoportokat is fogadunk, de hamarosan jönnek a türjei ovisok után a szentgróti pedagógusok is, hogy lássák a munkafolyamatokat. A kicsiket a környezeti nevelés jegyében bevonjuk a feldolgozásba. Direkt erre a célra vásároltunk présgépet, amit ők működtethetnek. Teát is szeretnek készíteni, morzsolnak levendulát, azt kis zsákocskákban haza is vihetik.

Érdemes kinyitni a kapukat, nem kétséges, hogy mindenki profitál belőle. Nagy motiváció a részvételre az együttműködés és a LEADER pályázati lehetőség. Vendégfogadás, szállásadás körülményeire, gépbeszerzése lehet forrást szerezni. De terheket is ró a gazdákra, hiszen maguk találják ki a saját vonzerejüket, amikor programokat kezdeményeznek. Ahány porta, annyi adottság, az eltérő motiváció és igényrendszer egyedi megoldásokat követel, amellett, hogy egységes képet mutat a hálózat a külső szemlélő számára – teszi hozzá egybehangzóan Erzsi és Balázs.

 

Forrás: zaol.hu, https://nyitottportak.hu/
Fotó: zaol.hu