Tudatosan fejlesztik a települést Szeghalmon

majort
2023. 07. 06., cs – 10:54

Tovább fejlesztik a Szeleskerti főgyűjtő melletti közösségi teret Szeghalmon – ismertette a helyszínen Macsári József polgármester és Elek Ágnes műszaki irodavezető.

A városvezető elmondta, hogy tudatosan kezdték fejleszteni a csapadékvíz elvezetését szolgáló záportározó melletti területet. Nemrég alakítottak ki a Vidékfejlesztési Program keretében, valamint jelentős saját forrásból az Árpád-házi királyok számára a vízparton egy emlékparkot, pavilonnal, sétánnyal. Kiemelte: ezzel letették egy újabb közösségi tér alapjait, egy olyan területről van szó, ahol lehet rendezvényeket tartani, illetve ami kellemes környezetben, kellő távolságban van az épületektől.

Most a TOP Plusz keretében egy 320 millió forintos beruházás részeként bővítik a közösségi teret, az emlékparktól a kisvasúti emlékhelyig. Sétányt alakítanak ki, amely mellett nemcsak padok és kukák kapnak helyet, hanem futópálya, streetballpálya, mezítlábas ösvény, sőt a gördeszkásoknak és a bmx-eseknek egy négy elemből álló extrémsportpálya is otthonra talál. Továbbá a zöldterületeket ugyancsak fejlesztik. A projekt másik része a Tildy utcát érinti az általános iskola környékén, ahol további parkolókat építenek, valamint pihenésre szolgáló tereket alakítanak ki.

 

Forrás: BEOL
Fotó: Szeghalomhir