Régi álma valósult meg a bokodi polgárőröknek

majort
2023. 06. 23., p – 08:58

Megújult a polgárőrház, az egészségház kerítése és külterületi utak is, egyebek mellett a Bokodi-tóhoz vezető út egyik szakaszát is érinti a fejlesztés.

A Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően megújult a Bokodi Polgárőr Egyesület székhelye, az önkormányzati tulajdonú, Hősök terén lévő épület. A 6 millió forintos fejlesztéshez Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Csonka László polgármester gratulált László Zsoltné Mónika egyesületi elnöknek, valamint Borbély Istvánnak, a polgárőrök képviselőjének. A fejlesztés során megújult a vakolat és a tetőhéjazat, valamint szigetelték az épületet. A szakemberek kicserélték a belső nyílászárókat és megújult a vizesblokk. Mindez a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására elnyert összegből valósult meg.

Megújult az Egészségház kerítése is. Összesen 4,8 millió forintot fordítottak korszerűsítésre, egyebek mellett automata kaput is beszereltek a szakemberek.

Vidékfejlesztési Programból mintegy 40 millió forintból külterületi utat fejlesztett az önkormányzat. Csonka László településvezető elmondta lapunknak, 3 szakaszon csaknem 1000 méter út újult meg, egyebek mellett Bokodi-tóhoz vezető út egy szakasza is.

 

Forrás: Kemma
Fotó: Czunyiné dr. Bertalan Judit Facebook-oldala