Szendrei László „semmi pénzért nem adná”, hogy Egerszólát határában, az egykori Bori-majorban élhet, természetes környezetben, távol a világ füstjétől, zajától. A friss lucernaszéna illata számára a legdrágább parfümmel vetekszik. Az állatok és a róluk való gondoskodás szeretetét gyerekkorában, a maklári szarvasmarhatelepen dolgozó nagyanyja mellett szívta magába.
Négyéves lehetett, amikor egyik reggel ráültették egy fekvő magyar tarka hátára, amit olyan kellemesen puhának és melegnek érzett, hogy el is aludt rajta. Amikor felébredt, az állat már lábra állt és felkerekedett, ő pedig nem mert leugrani róla. Dél lett, mire megtalálták.
Már általános iskolában tudta, hogy tehenész szeretne lenni. Állattenyésztő szakon érettségizett Gyöngyösön, majd egy évig a füzesabonyi állami gazdaság szikszói sertéstelepén dolgozott inszeminátorként.
Hetvenkét kant bíztak a gondjaira, és amíg meg nem ismerték, több időt töltött a levegőben, a boxok fölött ugrálva, mint a földön. A sorkatonai szolgálat alatt kérvényezte, hogy nappali tagozaton tanulhasson, és törzskönyvező állattechnikusi végzettséget szerzett.
Azóta agrármérnökként, majd mérnöktanárként is lediplomázott, tavaly pedig vidékfejlesztési szakmérnöki oklevelet szerzett. „Az élethosszig tartó tanulás híve vagyok. A diploma csak a kulcs egy szakterülethez, de nem a megoldás. A tudás egy idő után elévül, mindig frissíteni, bővíteni kell” – mondja
A leszerelés után a maklári szarvasmarhatelepen helyezkedett el takarmánytermesztő műszakvezetőként.
Amikor a rendszerváltáskor magántulajdonba került a téesz, az új osztrák tulajdonos megkérte, hogy vegye át a telep irányítását.
Szerette volna megvásárolni a tehenészetet, de nem sikerült megegyezni vele, így 2001-ben a Besenyőtelki Agrár Zrt.-nél helyezkedett el. Idővel hét szarvasmarha-, illetve sertéstelep tartozott hozzá, amelyeket egy teljes munkanapig tartott végigjárni. Mivel továbbra is törekedett tulajdonrészt szerezni, fokozatosan a cég második legnagyobb részvényese lett.
Ez tette lehetővé, hogy 2007 táján megvegye az egerszóláti Bori-majort, ahol istállózó szarvasmarhatartást folytattak, és dombos terület fogta körbe, az egykori tanyák maradványaival.
Negyvenesre fejlesztette a fejősállományt, és az akkoriban legkorszerűbb technológiával – kétszer ötös halszálkás fejőberendezéssel, automata kehelyleemelővel, modern tartállyal, pillanathűtővel – látott neki a termelésnek, de elég hamar komoly problémába ütközött.
Áprilisban kötött szerződést a tejipari átvevővel 90 forintra, de már májusban közölték vele, hogy csak 45-öt kaphat. Nagy bajban volt, mivel ez az önköltséget sem fedezte volna, de végül úgy döntött, saját tejboltot nyit Egerben, ahol kis idő múlva sajtot is árult.
Sajátos termelési kísérletének eredményeként kiváló minőségű tejet tudott termelni a sajtkészítéshez. Technológiai selejt holstein-fríz teheneket vett vágóáron, amiket a parmezano reggiano sajthoz használt tejet termelő szarvasmarhák genetikai alapját adó bikák Olaszországból származó szaporítóanyagával termékenyített. A fajtaválasztás fontos előnye, hogy a fajta Magyarországon nagyon ritka kappa kazein BB-s genetikai tulajdonsággal rendelkezik, és bár a tehenek mennyiségileg kevesebb tejet termelnek, de nem annyival, mint amennyit ki lehet nyerni a sajtból. A tejük sajtkihozatala ugyanis legalább 10 százalékkal magasabb az átlagosnál.
Ehhez azonban a genetika mellett a takarmányozás is hozzájárult. A tejelő állományt olasz modell alapján, a maga által összeállított abrakon és szénán tartotta. Sokan mondták neki, hogy „veszett fejsze nyele”, de ragaszkodott a szilázs mellőzéséhez, mivel nem akarta, hogy a savanyított takarmánnyal a vajsav íze átkerüljön a sajtba.
A sajtkészítést részben a saját felvásárlóitól, részben autodidakta módon tanulta meg, és abban is az olasz receptet követte, vagyis a nyers tejet nem hőkezelte. Létrehozott egy honlapot, az egri tejbolt vevőit pedig a gazdaságába invitálta, hogy lássák, mi kerül az asztalukra.
„Attól jobb minőségi bizonyítvány nincs, mint amiről a saját szemével győződik meg az ember!” A vendégek köre folyamatosan bővült, és végül már hívni sem kellett őket. Szinte minden hétvégére bejelentkeztek látogatók a fővárosból vagy más helyekről, akiknek bemutatót tartottak és kóstolót kínáltak.
A sikeres marketingtevékenységnek köszönhetően a Cora üzletlánc értékesítői is megkeresték, és háromféle termékét kezdték el árulni több közeli hipermarketben.
„Nagynak kicsi vagyok, kicsinek meg nagy” – szokta mondani, és ez közel sem a személyes problémája, hanem sokkal inkább az ágazat itthoni gondja. Nyugat-Európában elterjedt a 20-30-as üzemméret, de Magyarországon éppen ez a szegmens hiányzik, mivel a piaci érvényesüléshez ugyanazoknak a kritériumoknak kellene megfelelnie, mint a nagyüzemnek, és emiatt nem versenyképes.
Amikor a Cora-t felvásárolta az Auchan, csak úgy szerződhetett, ha mind a 19 hipermarketbe szállítja a termékeit. A tejüzemét az EU-ban kellett regisztrálnia, és büszke volt rá, hogy 97 százalékos auditokat teljesített, a tejboltot azonban be kellett zárnia, mivel oda már nem jutott az áruból. Egyetlen alkalmazottja fejt, míg ő sajtot készített, forgatott, érlelt, füstölt, csomagolt, hétvégén pedig a kiszállítást végezte. A savóra harminc hízót is vett, amelyeket szintén gondozni kellett.
Az Auchan akár még több terméket is befogadott volna, ahhoz azonban, hogy stabilan rentábilissá, esetleg nyereségessé váljon az üzlet, többet kellett volna dolgozni. Plusz munkaerőt azonban nem találtak.
Abban, hogy végül feladta a tehenészetet és a sajtbeszállítást, annak is szerepe volt, hogy időközben bekapcsolódott az érdekképviseleti munkába. 2009-ben megalakította az egerszalóki és szóláti gazdakört, majd a MAGOSZ megyei elnökének halála után, ő lett a megyei szervezet vezetője, 2017-ben pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves vármegyei elnökének választották.
Nehéz és fájdalmas döntés volt, de amikor végül eladta az állományát, fellélegzett, hogy végre minden idejét és energiáját a gazdákra fordíthatja. Így ismerte meg jelenlegi párját, Jakab Gizella Ildikót is, aki Parádon volt lótenyésztő. Kezdetben csak abban egyeztek meg, hogy a kaszálójáról szénával segíti ki a nehéz helyzetbe került gazdatársat, de amikor a kapcsolatuk elmélyült, úgy döntöttek, hogy az arab telivér, illetve kisebb részben Shagya-arab ménes egyik felét – a kancákat és a csikókat – a Bori-majorban helyezik el, ahol maguk is berendezték közös életüket.
Az állattenyésztési technikusként végzett Ildikó gyerekkora óta foglalkozik lótenyésztéssel, és a fogreszeléstől a körmölésen át a kaszálásig mindent saját kezűleg végzett a parádi birtokon. Lovait sport-, kiállítási, illetve hobbi célra neveli.
Az Amazon Arabians Hungary elnevezésű tenyészet nemzetközi hírnévnek örvend.
Mindketten a természetes módszerekben hisznek. A lovak például a féreghajtó kivételével csak homeopátiás szereket kapnak, de annak idején László is mézalapú, méhviaszos tőgyinfúzióval kezelte a tőgygyulladásokat és élesztővel az emésztőszervi betegségeket. A marha ugyanis bakteriálisan emészt, és az acidózis azokat a gombákat öli ki, amelyek ehhez szükségesek. Ezeket segít pótolni az élesztő, de például sörrel is itatják a teheneket ugyanezen célból.
Szendrei László a tejelő tehenészet felszámolása után azt gondolta, soha többet nem fog állatot tartani, mégis örül, hogy az élete másként alakult. Változatlanul szívügye az állattenyésztés, és úgy gondolja, hogy az ágazat leépülése az egész agrárium számára veszteség.
„A ’80-as években egymillió tejelő marhát tartottunk, most 150 ezret, ha pedig korábban 80-20 százalék volt a növénytermesztés és állattartás aránya a hazai mezőgazdaságban, jelentem, hogy mára már ennél is rosszabb!
Nem jó egy ilyen kis országban, ha egy ágazat kiemelkedik, míg a többi körülötte sorvad. Milyen jó lenne most, ha lenne cukorgyárunk! Akkor a szántóföldi növénytermesztőknek nem kellene aggódni az ukrán gabona miatt, az állattenyésztőknek meg lett volna olcsóbb takarmány az ősszel! Meg kellene teremteni a saját belső piacunkat, ahogy például a svájciak teszik. Mert, ha nincs harmónia a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés, a kertészet között, és nincs megfelelő méretű, világszínvonalú feldolgozás, akkor ott nem lesz prosperáló mezőgazdaság.”
Úgy véli, leginkább a területalapú támogatás torzítja az élelmiszergazdaság belső rendszerét. A növénytermesztőknek a zöld előírások miatt nehéz versenyezni, az állattartóknak meg a brazil csirkével és marhahússal kellene konkurálni, amiket olyan szerekkel kezelnek, amiket nálunk évtizedekkel ezelőtt betiltottak.
A NAK és a MAGOSZ képviselőjeként kézzelfogható eredményeket is fel tud mutatni az elmúlt években.
Sok-sok lobbimunkával sikerült elérnie, hogy újból kertészeti osztály induljon az egri Sárvári Kálmán kereskedelmi szakiskolában, azok a diákok pedig, akik jó eredménnyel végeznek, szabad utat nyerjenek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyógy- és fűszernövény szakára a gyöngyösi kampuszon.
„A középiskolás osztályt a NAK által régóta támogatott ovikertprogramba is bevontuk. Fontos, hogy megmutassuk a gyerekeknek: a mezőgazdaság már nem az, ami száz évvel ezelőtt volt. Legyenek az ágazatban szakemberek, akik hajlandók fizikailag is részt venni a munkában, és tudják, mit miért csinálnak.”
Forrás: Kistermelők Lapja/ Czifrik Katalin
Fotó: Medgyesi Milán