Ismét zakatol a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút

majort
2023. 06. 11., v – 09:45

A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút a Bükki Nemzeti Parkban, csodálatos természeti környezetben tekereg öt kilométer hosszan.

A tervezetthez képest egy év csúszással, csak 2022-ben kezdődött el az erdei vasút felújítása, így két éven át a kirándulóknak és túrázóknak sajnos le kellett mondaniuk a kisvonatozás élményéről, de 2023. júniusától újra közlekedik a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút.

A beruházás során a pálya teljes ágyazata, a talpfák és sínek is megújultak, mint ahogy a 4 darab nyitott és a kettő zárt kocsi is. A mozdonyok „klímabarát” elektromos rásegítést kaptak.

A későbbi tervek között pedig szerepel, hogy az indítóállomás átkerül a tó partjára, ezt egyelőre nem valósították meg, a rég megszokott helyről indulnak a vonatok.

Felsőtárkányi Állami Erdei Kisvasút 2023. évi menetrendje

Június 3. és november 1. között szabad és munkaszüneti napokon, június 30. és augusztus 30. között minden szerdán, csütörtökön és pénteken is közlekedik.

Útvonal: Felsőtárkány Fűtőház – Felsőtárkány Szikla-forrás – Egeresvölgy-Varróház – Stimecz-ház

Felsőtárkány Fűtőháztól indul: 09:35, 10:50, 13:00, 14:20

Stimech-háztól indul: 10:10, 11:50, 13:35, 15:20

 

Forrás: Csodálatos Magyarország/Halász Gabi
Fotó: Egererdő Zrt.