Kulccsal a kézben

majort
2023. 05. 05., p – 09:17

A hazai mezőgazdasági termelés kulcsa azon fiatal gazdák kezében van, akik az elméleti tudás megszerzése után, a gyakorlatban, a termelésben tudnak és akarnak kibontakozni. Antal Ákos apátfalvi illetőségű fiatal gazda kezében átvitt értelemben és a valóságban is ott van a kulcs, mely gazdaságuk jövőjét jelenti.

A Viharsarokban, közel a romániai határhoz, Apátfalva és Magyarcsanád körzetében él és gazdálkodik az Antal család. A szülők által lerakott alapokon indult el, Antal Ákos fiatal gazdálkodó, aki a Keszthelyi Egyetem, 2009-ben történő elvégzése után, édesapjától szó szerint és jelképesen is kézbe kapta a gazdaság kulcsát. Nagyon fiatalon kellett döntenie arról, hogy átveszi e, a gazdálkodás örömét, terheit és megpróbáltatásait. Ő nekivágott és a család szisztematikus munkájának köszönhetően, mára egy prosperáló gazdaságot hozott, hoztak létre, bár az elmúlt hónapokban és jelenleg is, komoly nehézségekkel kell megküzdeniük.

A 2009-ben 80 hektáron folyt a főleg, szántóföldi növénytermesztés, mely jelenleg 350 hektáron történik, melynek gazdaság központja, a Campi Farm, Magyarcsanád külterületén található. Elsősorban árpát, búzát, kukoricát és napraforgót termesztenek, illetve kis területen petrezselymet, mely korábban nagyobb súllyal szerepelt a vetésforgóban. Az elmúlt években kihasználtak a Vidékfejlesztési Program nyújtotta támogatási lehetőségeket, kezdve az Agrárkörnyezet gazdálkodás, a Leader, a szárítók, a kertészeti tevékenység és a precíziós fejlesztések pályázati támogatásain keresztül. Ákosnak mindebben elsősorban édesanyja Sarolta volt segítségére, aki hosszú évek óta szaktanácsadóként tevékenykedik. A Leader támogatás, a helyi döntéshozatal és a viszonylag gyors eredménynek köszönhetően került kihasználásra, melynek keretében két talajművelő gép került beszerzésre, összesen több mint 10 millió Ft összegben. A leglátványosabb és legnagyobb volumenű fejlesztés a meglevő terményszárító, új terménytárolóval való bővítése és egy teleszkópos homlokrakodó gép beszerzése volt, a VP-4.1.7-21 - Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása keretében, a beruházás mintegy 180 millió Ft-os összköltséggel valósult meg.  Végül a VP-4.1.8-21 - Mezőgazdasági digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatásának köszönhetően, két modern vetőgép került beszerzésre közel 50 millió Ft összegben, melyek azóta, a vetési pontosságot és gyorsaságot nagyban segítik. Ezen fejlesztések, 50%-os támogatási intenzitással voltak elkérhetők. Mindez mutatja, hogy a gazdálkodóknak komoly önerőt kell felmutatniuk ahhoz, hogy a fejlesztéseket meg tudják valósítani.

A fejlesztések ellenére Ákos és a család élete jelenleg küzdelmesebb, a termények, így a betárolt kukorica és a napraforgó beszűkült, megszűnt eladási lehetőségei miatt. Mindez az ukrán termények beáramlásának köszönhető, de bízik abban, hogy a közelmúltban hozott kormányzati intézkedések helyrebillentik, a jelenlegi kilátástalan helyzetet.

Minden zárhoz tartozik egy kulcs, mely a mezőgazdasági termelés esetében, a tenni akaró, tudással és elszántsággal rendelkező fiatal gazda, aki hosszú távon tervez, és azon igyekszik, hogy milyen módon tudja bővíteni és fejleszteni gazdaságát.

 

Szerző: Benkő Zsolt
Fotó: Benkő Zsolt