A piac és a közösség van a középpontban

majort
2023. 05. 03., sze – 12:08

A Galamboki Termelői Piac a helyi közösség találkozási helye, ami egyúttal minőségi választékot is kínál a vásárlóknak. Aki ellátogat hozzánk, az a friss zöldség-gyümölcstől kezdve a házi készít­ményeken át a szezonális árukig mindent megtalál – fogalmazott Szabó Tamás, a település polgármestere.

– Sokan korábban is árultak terményeket vagy termékeket, ám inkább csak alkalomszerűen. Ráadásul az út szélén állítottak fel standokat, vagy némelyik nénike kirakta a háza elé a portékát, hogy beinvitálja velük a helyieket és az arra járókat, még az átmenő forgalmat is. Másra nem nagyon volt lehetőség.

Az előző ciklusban fogalmazódott meg, hogy ki kellene alakítani egy központi helyet, ahol a termelők jó körülmények között árusíthatnak – tette hozzá a polgármester, megjegyezve: mindenképpen olyan létesítményben gondolkodtak, ahol adott esetben rendezvényeket is tartani tudnak.

Tudták, hogy sokan örülnének egy helyi termelői piacnak, mert egyrészt jó néhányan gazdálkodnak a településen, másrészt rengetegen keresik a háztáji terményeket és termékeket. Egy pályázati kiírásnak köszönhetően kaptak támogatást közösségi tér kialakítására, épület építésére és piactér létrehozására.

– Az igény tehát adott volt, és a tervek kidolgozását követően sikerült komoly TOP-os pályázati támogatást szerezni a beruházáshoz. A termelői piac 2019-ben nyílt meg, és azóta szezonális szünetekkel ugyan, de folyamatosan nyitva tart. A covid-járvány akadályozta sajnos a működését, de a szabadtéri árusítás engedélyezésével ezt is át tudtuk hidalni.

Amikor nem volt zavaró tényező, akkor a piacos napok keretében még rendezvényeket is tartottunk. A covid-járvány vége óta január és augusztus kivételével rendszeresen tartunk piacot. Fontos szerepe van a létesítmény forgalmában a szezonalitásnak: a zöldségek és gyümölcsök érési idejének. Olyankor jóval több az árus és a vásárló, mint a többi hónapban.

A létesítmény egyébként minden hónap első szombatján várja a vásárlókat, de szinte nincs olyan nap, amikor nem kínálná néhány termelő a portékáit a falu központjában fekvő piactéren.

Többféle méz és házi savanyúság, primőr zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, szörpök és sajtok, valamint helyi és környékbeli borok vannak a repertoárban.

Természetesen iparcikkeket is árulnak a piacon, elsősorban olyasmiket, amiket házilag készítettek, nem bóvlikat. Szabó Tamás azt mondja, minden tekintetben a minőség van törekvéseik középpontjában, mert csak ezáltal lehet eladni az árukat és fenntartani a piacot. Ehhez, persze, termelők is kellenek, olyanok, akik a legjobb portékával rendelkeznek.

– Viszonylag sok a helyi termelő, és rajtuk kívül a környékről is jönnek a piaci árusok. Egy-egy szombaton átlagosan tízen-tizenöten pakolják ki a standokra termékeiket vagy készítményeiket, de van, amikor még többen.

Amellett, hogy helyet biztosítunk nekik, azzal is segítjük őket, hogy csak jelképes helypénzt kérünk. Mindig családias a légkör, kellemes a hangulat, és a kínálat mellett a programjaink miatt is népszerű a piac. A vásárlók nagyra értékelik mindezt, a helyi lakosokon kívül a környékbeli falvakból is sokan jönnek.

Galambok fekvésének az előnyeit a piac is élvezi. Településünk közel fekszik Nagykanizsához, a másik irányban pedig pár kilométerre esik Zalakaros. A keszthelyi út is keresztülvezet a községen. Így a piacunk árusai az idegenforgalomból is profitálnak.

Szezonban jócskán megélénkül a piac forgalma. A kirándulók és a fürdőzni indulók sorban haladnak át Galambokon. Látják közben a kínálatot, és hogy milyen kulturált körülmények között tartjuk a piacot. Hát megállnak, körülnéznek, vásárolnak. A szezonra jönnek a külföldi ingatlantulajdonosok is, akikből, szerencsére, elég sok van Galambokon. Ők szintén a piac vásárlóközönségét erősítik.

Szabó Tamás azt mondja, az a lényeg, hogy a vásárlók tudják, a termelői piacon friss és megbízható árut szerezhetnek be. Ennek érdekében népszerűsítik a létesítményt és a folyamatosan megújuló kínálatot.

– Nem titok, hogy sok embert csábítanak a helyi termékek, szerencsére – az anyagi lehetőségeik függvényében – egyre többen gondolkodnak úgy, hogy azok egészségesek, ráadásul a származási helyük is ismert. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy ezek a termékek drágábbak, pontosan az előbb említettek miatt. Ezért aztán akadnak, akik inkább bemennek a multi áruházakba, hogy megvegyék olcsóbban a zöldségeket, gyümölcsöket, s minden mást, amit a háztartásukban használnak.

Tény, hogy olcsóbban megkapják őket, de minőségben nem tudnak versenybe szállni a helyi termékekkel. Vannak, persze akik itt is, ott is vásárolnak, a reményeink szerint azonban egyre többen lesznek, akik a helyi piacon találják és vásárolják meg azt, amire szükségük van.

Ennek érdekében is dolgozunk. El kell azonban mondanom, hogy a gazdasági helyzet érezhetően meghatározza a piac forgalmát. Az elmúlt időszakban például kisebb volt a forgalma az árusoknak, látszik, hogy az emberek vásárlás tekintetében visszafogottabbak, meggondoltabbak, spórolnak. Nagyon bízunk benne, hogy a helyzet javul, és nemcsak az érdeklődő, hanem a tényleges vásárló is több lesz. A cél, hogy a nehéz időszakokat túléljük. Úgy gondolom, az mindenképpen remény- és örömteli, hogy sok a visszatérő vásárló, ez ugyanis azt mutatja, hogy jó úton járunk. A helyi termelői piac közösségi térként is jól funkcionál.

– Végre van egy hely, ahol a falu lakossága összejöhet, és kulturált körülmények között rendezhet szabadtéri programokat. A szervezőmunkának köszönhetően gyakoriak az ilyen jellegű rendezvények, és ezek valóban erősítik a közösséget.

Nagy öröm, hogy idősek és fiatalok egyaránt részt vesznek a programokon. A jövőben ezt a vonalat szeretnénk erősíteni.

Szabó Tamás elárulta, hogy a piaccal kapcsolatos fejlesztés még nem ért véget, az erre vonatkozó tervek készen állnak.

– Az elsődleges feladat a pajtaszerű épület átalakítása, hogy a termelőket és a vásárlókat jobban óvja az időjárási viszontagságoktól, elsősorban a széltől. A kibővítésén kívül szeretnénk zárttá tenni az épületet. Most erre keresünk forrást, abban bízva, hogy lesz pályázati segítség. A tapasztalatokat összegezve elmondhatom, hogy a Galamboki Termelői Piac jól bevált, továbbra is szeretnénk fenntartani.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Bella Huba
Fotó: Bella Huba