Európai példa lett a falumegújító Környe

majort
2022. 05. 28., szo – 08:06

Az Európai Falumegújítási Díj aranyminősítésével tértek haza a környeiek az osztrák Hinterstoderből. A Magyar falu – kihívások, helyi válaszok mottóval meghirdetett pályázat nyerteseként vehetett részt a nemzetközi versenyen.


Az osztrák, mindössze alig több mint kilencszáz lelket számláló Hinterstoderben rendezték meg az Európai Falumegújítási Díj pályázatának eredményhirdetését. Hazánkat a környei delegáció képviselte az eseményen. Az eredetileg 2020-ra tervezett értékelés és díjátadás a pandémia miatt csúszott el az idei esztendőre, ugyanis a Magyar falu – kihívások, helyi válaszok mottóval meghirdetett honi kiíráson még korábban nyert megyénk települése.


A pályázat során huszonöt település mutatta be fejlődését, értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét, megújulását, közösségeit. Hazánk mellett felsorakoztak Csehországból, Svájcból, Németországból, Belgiumból, Szlovákiából, Észtországból, Lengyelországból, Ausztriából, Szlovéniából, Hollandiából és Luxemburgból is. 


Az európai pályázat ítészeiből álló delegáció Környére tavaly augusztus 13-án érkezett. Megismerhették a falu, a hivatal és intézményei működését, a jövőbemutató tudatos fejlesztési tervezést, majd ellátogattak az iskolába, a művelődési házba, az óvodába, a plébániára, a két templomba. A tájházban nem csupán a falu sváb gyökereivel, hanem a helyi őstermelők ízletes termékeivel is megismerkedhettek. 


Az ausztriai eredményhirdetésen az Európai Falumegújítási Díjat a bajorországi Hofheimer képviselői vehették át. Tíz település részesült bronz és hét ezüst minősítésben. A bírák hét arany minősítést adtak át, Környe mellett szlovén, holland, luxemburgi, német és két osztrák község, város számára. 


Környe nagyszámú, példaértékű intézkedéssel lépésről lépésre hajtotta végre a kiváló színvonalú, fenntartható falufejlesztést. Az intézkedések közül kiemelkedik a munkahelyteremtés, a példaértékű tórevitalizáció, valamint a környezettudatosság és a tudatos erőforrás-használat, mely már az óvodai és iskolai nevelés során is innovatív formában jelenik meg – emelték ki többek között a sajtóanyagban. 


A magas rangú elismerést Beke László polgármester és Orlovits Tímea jegyző vette át. Környe első embere kiemelte: az elismerés a falu egészének szól, az ott élőknek, a vállalkozóknak, őstermelőknek, civil és hagyományőrző szervezeteknek, hiszen a fejlesztéseket tartalommal kell megtölteni, és ezek a példaértékű közösségi összefogással valósulhatnak meg Környén.


Forrás: Kemma    
Fotó: Kemma