Megnyitotta kapuit a felújított, 14. századi Kinizsi vár Nagyvázsonyban

majort
2022. 04. 24., v – 07:09

Négy évvel ezelőtt kezdődtek a régészeti, művészettörténeti falkutatások, a mostani fejlesztésnek köszönhetően pedig a 14. században épült erőd teljesen megújult: az ötszintes torony, a palotaszárny és a tetőszerkezet is látványos átalakuláson esett át. A vár emeletein a múltat megidéző kiállítási tereket alakítottak ki, melyek április 17-től egész évben újra látogathatók.


A dunántúli nagyvázsonyi Kinizsi vár hazai váraink között viszonylag fiatalnak számít, alapításának története „csak” a 14. és 15. század fordulójára nyúlik vissza: ekkor építette a Szolnok megyében jelentős birtokokkal rendelkező Vezsenyi-család az akkor még csak udvarház méretű épületet.


Később ennek helyére emeltette 1463-64 körül Vezsenyi László, Mátyás király lovászmestere Vázsonykő várát, amely a mai belső várral volt azonos. A hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy fontos kereskedelmi útvonal ágazott itt el, bővizű forrás is fakadt, mely a várárkot táplálta.


Külön érdekesség, hogy a vár nem a domb tetejére épült, hanem annak oldalában, elsősorban ugyanis birtokközpontnak szánták. Csak másodlagos feladata volt, hogy a várurat és családját megvédje a rajtaütésektől, és hogy ellenőrizze a kereskedelmi utakat.


Az épület egyik leghíresebb tulajdonosa Kinizsi Pál volt, akinek hűsége jutalmául 1473-ban a király ezt az erődöt adományozta.


Kinizsi átépíttette, komfortosabbá tette és kibővítette a várat. Ekkor készült el az ötszintes lakótorony és a nyugati szárny második emelete. A négyszögletű torony egyébként Dunántúl legépebb állapotában megmaradt késő gótikus lakótornya.


Az évszázadok alatt a Kinizsi vár végvári szerepet is betöltött, volt Bocskai István, Bethlen Gábor, majd Thököly Imre kezén is. A Rákóczi-szabadságharc után elvesztette hadi jelentőségét, az új tulajdonos, a Zichy család uradalmi börtönként és gazdasági célokra is használta. A helyreállító munkák 1954-ben kezdődtek, ekkor költözött ki a lakótorony utolsó lakója.


A mostani 1,6 milliárdos felújítás a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházása, és a Nemzeti Várprogram keretében zajlott le. A cél az volt, ahogy más hazai várak és kastélyok esetében is – hogy a Kinizsi-vár történelmi helyszínként látogatóközponttá váljon, akár egész napos programot nyújtva az érdeklődőknek. 


Címkék: Csodálatos Magyarország
Fotó: Csodálatos Magyarország