Beruházások kora jön a hazai akvakultúrában

majort
2022. 04. 21., cs – 12:52

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére – emelte ki Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron, a Panarini Hungária Kft.-nél tett látogatáson.


Az államtitkár elmondta, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében 18 milliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. Az első felhívások idén kerülnek meghirdetésre, ezek a program végrehajtását segítik. A beruházási célú felhívások megjelenése 2023-ban várható. A program célja a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások korszerűsítése, versenyképességük növelése, új feldolgozók létrehozása.


Erdős Norbert emlékeztetett, a kormány 4 évvel ezelőtt 27-ről 5 százalékra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy minél több család asztalára kerülhessen ebből az egészséges ételből. A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges. Az utóbbi években szerencsére javult a haltermékek száma a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halat kínáló éttermek és büfék száma is – emelte ki.


Az államtitkár arról is szólt, hogy az elmúlt 10 évben nőtt a halfogyasztás mennyisége. A cél az, hogy az egy főre jutó halfogyasztás 6,73 kilogrammról 2023-ra egy kilogrammal növekedjen. Hangsúlyozta, a magyar termelésű minőségi halakat és a hazai haltermékeket vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet tölt be a vidéki népesség foglalkoztatásában. Kifejtette, a hazai halak fogyasztásával környezetvédelmi szempontból is fontos döntést hozunk, hiszen nem a több ezer kilométerről, fagyasztva idehozott tengeri halakat részesítjük előnyben.

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Panarini Hungária