Szívesen költöznek vidékre a magyarok – erősödött a vidéki ingatlanpiac

majort
2022. 03. 10., cs – 12:03

A kisebb településeken a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellenére felpörgött az ingatlanpiac: a községekben tavaly az év első kilenc hónapjában 9,5 százalékkal, 25 ezerre nőtt az eladott lakások száma, azaz több lakást adtak el mint 2015 óta bármikor – közölte a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Duna House.


A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta a kisebb, vidéki települések lakáspiacát kevésbé érintette a koronavírusjárvány, sőt, inkább felpörgette azt. A nagyvárosi lakásokban ragadt emberek, családok ugyanis szabadságra vágytak a bezártság idején, így elsősorban kertkapcsolatos házakat, vagy legalább erkéllyel, terasszal rendelkező lakásokat kerestek új otthonuknak.


Amíg a különböző családi otthonteremtési kedvezmények felhajtották az árakat, addig ez a falusi CSOK esetében nem volt érzékelhető – az érintett településeken az átlagos lakásár nem változott, továbbra is 8,5 millió forint 2021 harmadik negyedévében.


Forrás: Helló Vidék
Fotó: Helló Vidék