Vissza a természethez: Big Fish Lake Szabadidő-és Élményközpont

majort
2022. 03. 04., p – 12:11

Talán a legszebb módja egy bányaterületet úgy visszaadni a természetnek, hogy az emberek pihenését, kikapcsolódását is szolgálja. A Sándorhegyi Big Fish Lake Szabadidő-és Élményközpont az 1970-es években agyagnyerőhelyként szolgáló, majd később öt tóból álló horgászvíz sokak kedvelt horgászturisztikai célpontjává vált az idők folyamán. Ez volt Misinkó Géza János álma és megvolt az elszántsága is, hogy megvalósítsa azt.


A Sándorhegyi Big Fish Lake Szabadidő-és Élményközpont a Dél-Alföld legkedveltebb településének, a kolbászáról, a fürdőjéről és a váráról híres Gyula városának területén található.


Misinkó Géza János, fiatal, helyi mezőgazdasági vállalkozó, gyermekkori álmát itt valósította meg amikor, korábbi tevékenységei mellett, a helyi turisztikai adottságokra építve, 2019 őszén megvásárolta ezt az öt tórendszerből álló területet, mely korábban is a horgászok kedvelt célpontja volt. 


Az új tulajdonos terveinek megvalósítását a tavak összenyitásával, 9 db 4 fős, illetve 1 db 10 fős horgászház megépítésével, az odaérkezők ellátását biztosító közösségi tér, illetve étterem kialakításával kezdte meg. A fejlesztési beruházás eredményeként hamarosan megszületett az S Big Fish Lake Szabadidő- és Élményközpont. 


Az élményközpontban megépített horgászházak, illetve közösségi tér kényelmes, modern, teljes berendezését a helyi LEADER akciócsoport által kiírt VP6-19.2.1-65-8-4.1-20 kódszámú felhívás keretében nyújtott támogatás tette lehetővé. A fejlesztésnek köszönhetően - a kényelmes bútoroknak, hűtő-fűtő klíma berendezésnek - a létesítmény egész évben látogatható, több napos, akár hetes, sportolási, horgászati lehetőséget biztosítva. Az élményközpontban mindemellett ellátást is nyújtanak, és a hozzájuk látogató vendégeket helyben termelt, helyi termelők által készített élelmiszerekkel látják vendégül.


Jövőbeni terveik között szerepel, hogy a sportágban elismert horgászok, szakmai zsűri meghívásával hazai, illetve nemzetközi horgászversenyeket rendezzenek, utánpótlás számára oktatási lehetőséget biztosítsanak, gasztronómia napokat, versenyeket szervezzenek, helyi gazdák, termelők bevonásával.


Forrás: Kelet -békési Területfejlesztési Társadalmi Innovációs Egyesület
Szerző: Brlázs Róbert
Fotó:  facebook.com/sbigfishlake