Ismét forráshoz jut a tejágazat

majort
2022. 01. 07., p – 11:23

A kormány elkötelezett a hazai tejtermelés és a tejfeldolgozás fejlesztése iránt, ezért a szakágazat szereplői az elkövetkezendő időszakban további fejlesztési és bővítési forráshoz jutnak – mondta az Agárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a KÖZÉPTISZAI Mg. Zrt.-nél tett látogatáson, Kenderesen.


Erdős Norbert a szakterületet érintő támogatásokkal kapcsolatban emlékeztetett, a 2014-2020-as időszakban a vállalkozások közel 40 milliárd forintos hazai és uniós forráshoz jutottak. Hozzátette, a 2021-2022-ben az átmeneti Vidékfejlesztési Program (VP), illetve a 2023-2027-es új keret már biztosítja azt, hogy a mikro- és kisvállalkozások mellett már a közepes és nagyvállalatok is támogatást vehessenek fel ebből a keretből.


Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy az iparban megvan a beruházási igény, hiszen a nyár végén nyitott 200 milliárd forintos keretösszegű, komplex élelmiszeripar beruházásra kétszeres volt a túljegyzés. A tervek szerint 2023-ban és 2025-ben is hasonló célú és nagyságrendű támogatási forrás meghirdetésére kerül sor, így az ágazat, és köztük a tejipar szereplői további lehetőségekhez jutnak.


Erdős Norbert beszélt arról is, hogy a korábbi támogatások lehetővé tették, hogy az ágazat több évtizedes lemaradását helyre tudja hozni. Most pedig lehetőség nyílik a versenyképesség fokozására, a hazai és a nemzetközi piacon történő nagyobb szerepvállalásra. Az állandóan változó fogyasztói igények és a gazdasági környezet is proaktív hozzáállást vár az élelmiszeripari vállalatoktól, ebben pedig a tejipar szereplői – termékfejlesztések, innovatív megoldások révén – élen járnak – tette hozzá. 


Az államtitkár kitért a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszerre (KMÉ) is, mely indulása után rögtön a tejtermékekre fókuszált először. Példaként említette, hogy a termékek előállítói és forgalmazói már 4 termékkörön belül, 21 kategóriában pályázhatnak és folyamatosan nő a KMÉ-s termékek száma. A vásárlók jelenleg 14 KMÉ-s termékkel - 5 tejföl, 7 túró, 1 natúr joghurt és 1 trappista sajt – találkozhatnak a boltok polcain, valamint létrejött egy online termékkereső is. A pályázók számára könnyítés, hogy a Nébih szakrendszereivel együttműködő pályázói és ügyintézői felületet hoztak létre, amely hatékonyabbá, átláthatóbbá, gördülékenyebbé teszi a pályázás folyamatát.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda