Gömörszőlős, a mulcsos szörpök lelőhelye

majort
2021. 11. 09., k – 10:39

Gömörszőlős egy aprócska falu Észak-Borsodban. A falu központjába érve egy szépen felújított parasztház falán olvasható a Gömöri Termékbolt felirat és egy kedves tábla hívogat finom kávéra. A ház mögötti tornácon ülünk le beszélgetni a tulajdonossal, Péntek-Gyulai Évivel, a Gömöri Mulcsos Szörpök megálmodójával és készítőjével. 


Gyulai Éva végzettsége szerint angoltanár, Budapesten van egy nyelviskolája, amit szuhafői otthonából irányít. Hogyan kezdődött a vidéki élet? 


„2020 márciusában költöztünk családommal Budapestről egy Borsod megyei zsákfaluba, Szuhafőre, azért, hogy kitanuljuk az önellátást, annak is egy természetközelibb formájában. Szerencsés helyzetben vagyok, mert édesapám Gyulai Iván, a ma már egyre több ember számára ismert komposzthagyó mélymulcsos kertművelés atyja, így férjem és én a legjobb helyen, első kézből tanulhatunk. Elsősorban a férjem akarta, hogy folytassuk édesapám munkáját.
Mulcsos kertünket gyakran látogatják a tanulni vágyók, de eddig leginkább elméleti tudást és értékeket közvetítettünk. Így kezdtem neki a szörpkészítésnek, mert szerettem volna, hogy a kert gyümölcsei üvegekben is tovább éljenek, így közvetítve a magas minőségű élelmiszerek, a vegyszermentes gazdálkodás fontosságát. 


Ahogy beszélgetünk, egyre jobban érzem, hogy neked a természet szeretete adja a legtöbb erőt és motivációt. Gyerekkorodban kezdődött?


Gyerekkoromban sok időt töltöttem itt, mert akkoriban alakította édesapám az Ökológiai Intézetet. A természet szeretetete és a földdel, állatokkal való munka során az értékrend és a világnézet is kialakult. Ez olyan alapot adott, ami meghatározta a személyiségemet, megadta azt a tudást is, ami most lehetővé teszi az alapanyagok gyűjtését és kombinálását. 
Amikor felkerültem Budapestre és kosztümben kellett tárgyalnom, volt is bennem egy félelem attól, hogy vajon meghasonlok-e, hiszen egy addig ismeretlen szerepet kellett felvennem. Rájöttem, hogy belül attól még ugyanaz az ember maradok.


Milyen előnyei vannak a mulcsos gazdálkodásnak?


Előnyei közé tartozik, hogy megőrzi a talaj élővilágát, nem borítja fel annak egyensúlyát. A növényeket nem kell permetezni, ami nagyon jó, hiszen a termény tápanyagdúsabb lesz és nem kerül bele vegyszer. Ami még tetszik benne, hogy idővel minden élőlény megtalálja a maga helyét az ökoszisztémában, gyakorlatilag egymást szabályozzák. Édesapám szokta is mondani a vendégeknek, hogy aki talál a kertünkben csigát, az kap tízezer forintot. 


Érdekessége még, hogy még locsolni sem szoktunk, a legnagyobb melegben sem. Most biztos mindenki felkapja a fejét. Igen, ez azért van, mert a mulcs védi a talajt, ami így sosincs közvetlenül kitéve a környezeti változásoknak és megőrzi az egyenletes nedvességtartalmat. Ez a mulcs, amelyben a zöldségek növekednek, bizonyos feltételek megtartásával kiváló a talajépítésre, általa a termőtalaj évről évre vastagszik, egyre lazább és jobb minőségű lesz, illetve nedves marad. Nyáron a legnagyobb szárazságban is, ha az ember ledugja a kezét a mulcsba, akkor egy porhanyós, nedves talajjal fog találkozni. Apukám szokott bemutatót tartani erről.


Mesélj kicsit a szörpjeidről… 


Egy nap kimentem a kertbe, és észrevettem, hogy Édesapám kertje tele van mulcsos bazsalikommal, ebből készítettem az első szörpömet. Később körbenéztem a kertben, hogy milyen alapanyagokat tudnék még felhasználni.
Szörpjeim a mélymulcsos kertünkben és a gömöri dombokon gyűjtött gyógyhatású alapanyagokból készülnek.
Ami miatt ez tényleg jól megy, hogy motiválóan hat rám, hogy szörpöket tervezhetek. Ez a motorja, az alkotás. Színek, illatok és ízek harmóniája. Ez túlmutat azon, hogy valaki csak szörpöt készít. Például nemrég egy művészeti esten a művész színvilágához és a kiállítás tematikájához terveztem szörpöt. 


Mit szeretnél elérni a mulcsos gazdálkodás népszerűsítésével?


Szeretném fejleszteni az emberek környezettudatosságát, illetve olyan terméket adni nekik, amely valóban természetes összetevőkből készül. Fontos, hogy vegyszerektől mentes és sokkal egészségesebb környezetből származik. 


A polcok tele vannak színezékes szörpökkel, illetve az ilyen-olyan „ízű” termékekkel. Mivel mi a szörpöt a saját kertünk terményeiből készítjük, ezért elérhető áron tudunk magas minőségű terméket biztosítani. Úgy érzem, hogy azt a színvonalat, amit Budapesten láttam, a vidéki, kis faluban élő emberek is ugyanúgy megérdemlik. 


Akkor szerinted is fontos, hogy a magyar ember hazai, helyi termékeket vásároljon?


Természetesen, hiszen jót teszünk azzal, ha támogatjuk a hazai termelőket és elsősorban a környező falvakban vásároljuk meg a szükséges élelmiszereket. Nagy segítség ez a kis falvakban gazdálkodó őstermelőknek, kisebb gazdaságoknak. Jó érzés segíteni őket. 


Igen, többek között ezzel a céllal született meg a termeloikosar.hu honlap is. 


Hiszen nemcsak egy helyi termékről van szó, hanem az egész mögött lévő történetről és üzenetről. 
Alapelvük a természet adta, vegyszermentesen termett, magas minőségű javak hagyományos módszerekkel való feldolgozása. 
Az elkészített szörpöknek egyre nagyobb sikerük van, köszönhetően annak, hogy Évi szívvel- lélekkel kóstoltatja és folyamatosan fejleszti őket. Több vendéglátóhely kérte már fel, hogy tervezze meg és készítse el nekik a „ház szörpjét”.
Terveikben szerepel egy saját sütő is, ahol mindennap frissen süthetik a pékárut. 
Jövőbe mutató és hosszútávú tervek vannak, értékteremtő és példaértékű vállalkozás a Gömöri Mulcsos Szörpök.

 
Szerző: Tóth Ágnes
Fotó: Tóth Ágnes