IX. Szőlőmustra Újhegyen

majort
2021. 09. 14., k – 11:51

A közepesnél jobb termésre számíthatnak azok a szőlőtulajdonosok, akik a közép-zalai Pusztaszentlászló melletti dombháton gazdálkodnak – mondta Kaj István a kilencedik alkalommal megrendezett Újhegyi szőlőmustra megnyitóján. Az augusztus végén tartott rendezvényen nemcsak birtokokat látogattak a résztvevők, de bort és murcit is kóstolhattak.


A nagy érdeklődés mellett megtartott találkozón öt helyszínt kerestek fel a jelenlévők, ahol más-más szőlészeti-borászati érdekességékre fókuszáltak. Sándor Zoltán birtokán a borkóstoló mellett szőlőbejárás is várta az érdeklődőket. A gazdának mintegy ötszáz tőből álló ültetvénye van, többségében chardonnay és olaszrizling, de található benne szürkebarát és némi csemegeszőlő is. „A közepesnél talán egy kicsit jobb évünk van, köszönhetően a meleg, száraz nyárnak” – mondta a gazda. „Idén nem volt szükség annyi permetezésre, mint a korábbi években, peronoszpóra például egyáltalán nem volt, s a lisztharmat is csak július elején jelentkezett. Aki akkor meg tudta védeni az ültetvényét, az szép terméshozamban reménykedhet. Ami pedig a bor minőségét illeti, egy jó átlagos évjáratra számítunk.” Sándor Zoltán megjegyzete: nemcsak szőlője van az Újhegyen, hanem gesztenyéje is, annak a terméshozama szintén biztatóan alakul. A diót viszont ez évben is megtámadta a dióburok-fúrólégy – tették hozzá többen is.


A szőlőmustra jól bevált, sikeres program, amelyet évről évre várnak a partnerszervezeteink tagjai – mondta Kaj István, a szervező Újhegyi Borbarátok Egyesületének elnöke, egyben a település polgármestere.  „Ez az a rendezvény, ahol be tudjuk mutatni eredményeinket, fejlesztési terveinket, így többek között a zártkerti programunkat vagy a Nemzeti Együttműködési Alap keretében elnyert 2021. évi pályázatunkat. Az egyesület azt is célul tűzte ki, hogy segíteni próbál az itteni gazdáknak a szőlőtermesztés és borászat eredményesebbé tételében, ezért olyan eszközöket is vásároltunk, amelyeket tagjaink rendelkezésére bocsátunk.”


„Örömmel látjuk, hogy partnerszervezeteink véleménye alapján is minőségi változások mentek végbe az utóbbi években az Újhegyen, aminek folytatásaként immár a palackozásra szeretnénk sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen az értékesítésnek az az egyik alapfeltétele.” – mondta a polgármester.


Szerző: MNVH Állandó Titkárság