Gelej ízei: a hagyományőrzés és a helyi foglalkoztatás példaértékű gyakorlata

Gelej Borsod megye déli csücskében, az M3-as autópálya közvetlen közelségében elhelyezkedő 600 lelkes kistelepülés, mely kiváló intézményhálózattal és infrastruktúrával rendelkezik. A lakosságon belül a többszörösen hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatására a mezőgazdasági közmunka programban látta a lehetőséget az Önkormányzat. Közülük két fő csoport van, akik még jelenleg is a közmunka program aktív tagjai: az 55 évesnél idősebb korosztály, valamint a GYES-ről visszatérő fiatal anyák. 

Demeterné Nyeste Erzsébet polgármesterasszonytól megtudtuk, hogy 2011-től jelentős fejlődések következtek a programban. Több alkalommal megvalósult a résztvevők képzése, illetve az eszközállomány is folyamatosan gyarapodott a rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően. A termelés növekedése miatt 2016-ban lehetőséget kapott a település egy savanyítóüzem építésére, mely 2019-ben és 2020-ban már nagymértékben meghatározta a mezőgazdasági programjukat.

Fő célként fogalmazták meg a savanyító üzem és az önkormányzati konyha alapanyaggal való ellátását. Ennek érdekében céltudatosabban választották ki a termesztendő növényeket, valamint nagyobb területeken kevesebb zöldségféleséget termelnek, így tervezhetőbbé és jobban időzíthetőbbé váltak a munkafolyamatok. 

Ebből az üzemben a feldolgozás után csemege uborka, töltött almaparika, lecsó, zöldbab konzerv, csalamádé és savanyított káposzta készül. Termékeik egyre keresettebbek, több önkormányzati konyhára beszállítanak, árusítanak helyben és a környező települések piacain, valamint beindul a saját webáruház szolgáltatás is. 

A mezőgazdasági programjuk részét képezi az egyhektáros gyümölcsös gondozása, melyben 8-féle gyümölcsfa található, és ezekből a gyümölcsökből készülnek az üzem igen kedvelt, hagyományos receptúra alapján készített kézműves lekvárjai. 

helyi_termek_aruhaz

Termékeik fontos értékesítési pontja lesz az M3-as pihenőben 2021. júniusára elkészülő M3-as árucsarnok, ahol 500 m2-en egy közös eladótér és 6 darab bérelhető üzlet szolgálja majd a mezőgazdasági termelők, kisüzemek és kézművesek termékeinek piacra jutását. A fejlesztésekkel a legfőbb cél a térség népességmegtartó erejének növelése a helyi munkalehetőségek bővítésével, valamint a környezeti és természeti erőforrások védelme és az elvándorlás, elöregedés folyamatának megállítása. A beruházás közvetlenül legalább 24 munkahelyet teremt és 60 térségi vállalkozó piacra jutását segíti majd.

A 10 éve elkezdett mezőgazdasági közmunkaprogramnak számos látható eredménye van a településen. Az átgondolt programtervezésnek köszönhetően mostanra mindenkinek tudnak munkalehetőséget ajánlani, mely biztosítani tudja a megélhetés alapfeltételeit. A minden évben más-más tartalommal indított mezőgazdasági program egyfajta ugródeszkát jelent a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. 

Gelejen nincs üresen álló ingatlan. Szinte azonnal sikerül a jó minőségű lakóházakat gyermekes, magyar családoknak értékesíteni. A gondozott, szépen virágosított, művelt földek területe mintegy 16 hektár. A lakosságszám immár 5 éve már nem csökken, a gyermekek aránya az önkormányzat letelepedést ösztönző támogatási rendszerének köszönhetően igen kedvező.

Az évek óta tartó céltudatos munkának köszönhetően korszerű intézmények, különlegesen szép, gondozott lakókörnyezet alakult ki. Az elmúlt öt évben 15 család és 42 gyermek választotta Gelejt lakóhelynek.

Forrás: Tóth Ágnes, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős