Varga János vendéglátónk eredeti szakmáját tekintve kárpitos. Méhészkedéssel a 2000-es évek második felében kezdett foglalkozni, talán nem is a legszerencsésebb módon, és eredetileg nem is azzal a szándékkal, hogy főállású méhész legyen.
A Turul Méhész Egyesületnél a Covid miatti bezártságot követően eldöntöttük, hogy nem ritkán messzire, hanem sűrűn közelre szervezünk szakmai kirándulásokat. Ajánlom másoknak is, nekünk bevált!
Mit jelent a bevezetőben leírt „sűrűn közelre”? Azt, hogy saját tagjaink háza táján nézünk szét. Aki vállalja, aki bátor, aki nem titkol semmit, aki nyitott a tagság felé, no és, persze, van mit megmutatnia, az jelentkezett, és elmentünk megnézni a méhészetüket. Tagságunk így tavaly ősszel néhány hét alatt három méhészetet tekintett meg – ezekről a remek szakmai látogatásokról számolok be.
„Nézzünk szét méhésztársunk háza táján!” rendezvénysorozatunk harmadik állomása a dadi illetőségű Varga testvérpár, Tamás és János telephelyére vezetett. A hideg, esős időjárás már nem kedvezett a kültéri bemutatónak és beszélgetésnek, így vendéglátóink a telephelyek műhelyeiben vezettek végig és mesélték el méhészkedésük történetét, mutatták be méhészeti technológiájukat.
A kollégák részéről ezúttal is töretlen volt az érdeklődés, részvétel és kérdések tekintetében egyaránt. A szép számú hallgatóság most is megtöltötte a szépen kialakított, a bemutatóra kicsit átrendezett műhelyt. A bemutatót követően vendéglátóink a település művelődési házában vendégelték meg a társaságot, ahol kellemes meglepetéssel is szolgáltak. A vacsorát követően egy különleges vendég, egy olyan méhésztárs könyvbemutatójára és előadására került sor, aki egyúttal külföldi méhészkönyvek szakfordítója is.
Varga János vendéglátónk eredeti szakmáját tekintve kárpitos. Méhészkedéssel a 2000-es évek második felében kezdett foglalkozni, talán nem is a legszerencsésebb módon, és eredetileg nem is azzal a szándékkal, hogy főállású méhész legyen. A szomszédságában élő, betegeskedő idősebb méhésztárs kérte meg kertjének gondozására, beleértve természetesen a kaptárak környékének rendezését is.
Az első találkozás nem sikerült túl jól János számára, minthogy a méhek jól összeszurkálták, ezért akkor jobbnak látta inkább beszüntetni a kertgondozást.
Az eset azonban nem szegte kedvét, így amikor a szomszéd megkérte egy elszabadult raj leszedésére a kert egyik fájáról, nagy nehézségek árán ugyan, de sikerrel tett eleget a kérésnek. Ebből a rajból lett az első saját méhcsaládja.
Ezt követően néhány évig még az idős szomszéd rajait gyűjtögette, mégpedig egy másik ismerős méhész számára. Magának csak egy-két családot tartott meg. Miután ez az ismerős idővel allergiás lett a méhméregre, ami majdnem az életébe került, felajánlotta a családjait Jánosnak. Ettől kezdve már négy-öt méhcsalád „boldog” tulajdonosa lett.
Ekkoriban még többféle keretmérettel próbálkozott, leginkább olyanokkal, amihez ismeretségi köréből hozzájutott. A méhészkedése kezdeti időszakára jellemző volt, hogy nem túl szerencsésen cserélgetett méhrajokat, családokat, lépeket néhány méhésszel és az akkori méhegészségügyi felelőssel közösen, aminek egyértelmű következménye lett egy kiadós nyúlós fertőzés. Az időközben ideiglenesen kinevezett új méhegészségügyi felelős, Somhegyi János hatékony közreműködésével sikerült e betegséget megszüntetni. Az érintett méhészek és János legnagyobb bánatára a kaptárakat el kellett tüzelni, ugyanakkor talán éppen ez lehetett a választóvonal, hiszen az eltüzelt kaptárak és családok helyett vásárolt méhekkel indult el ténylegesen a méhészeti tevékenysége. Ekkortól már egységes rendszerű rakodókaptárakkal, illetve egyre kifinomultabb technológiával kezdett el dolgozni.
Kezdetben 6, majd 15 család lett a birtokában, míg a 2010-es évek elejére 40 kaptárra bővült a méhészet.
Varga Tamás története a méhekkel néhány évvel később kezdődött. Ő az eredeti szakmáját tekintve asztalos, ami a későbbiekben meghatározó lett a méhészet kialakításában. Amikor egy ismerősnek az általa készített bútort szállította le, ismeretségbe került egy méhésszel, s az általa elmondottak keltették fel érdeklődését a méhészet iránt. Így amikor testvére, János az első családjai megvásárlása céljából felkereste a környei Somhegyi János kollégát, ő is kapott az alkalmon, és együtt, kisebb alkudozás árán, sikerült egy tucat méhcsaláddal gazdagabban elindulnia a méhészet rögös útján. A Somhegyi Jánossal való találkozás meghatározó lett a testvérpár számára, ami szakmai segítségben, oktatásban, technológia és tapasztalatok átadásában nyilvánult meg, aminek a hatásossága mára egyértelműen bebizonyosodott.,
A testvérpár méhei több telephelyen találhatók, a kaptárak és tartozékaiknak gyártása, valamint a méz feldolgozása két telephelyen történik.
Technológiájukat a hatékony, nagyüzemi ½ NB rakodókaptáras méhészkedés jellemzi. A kaptárakat és a kereteket maguk állítják elő, ezt bizonyítják a telephely műhelyében látott különböző professzionális asztalosgépek, szerszámok és az ott bemutatott – többek között keretgyártási – technológia. Még a kaptárak kialakításánál is nagy szerepet játszott az optimalizálás: ennek eredményeként egy módosított Tamási rendszerű kaptárt fejlesztettek ki, amely ötvözete a szoknyás, illetve Tamási rendszerű rakodókaptárnak.
Természetesen a nagy méhészetekre jellemzően az anyanevelést is önerőből oldják meg, évente közel 100 új anyát nevelnek jenteres technológiával. A felneveléshez szintén egy egyszerű, ám praktikus megoldást részesítenek előnyben, amelynek alapja, hogy szűkített, de normál fiókkal indítják az anyákat, illetve a kiscsaládokat, ami a további felhasználást tekintve sokkal praktikusabb.
János és Tamás közös vállalkozásukban a költségek és bevételek, valamint a munka tekintetében is megosztoznak. Bár a kezdeti időkben ez még másképp volt, mivel pénzügyileg külön voltak, ettől függetlenül akkoriban is sokat segítették egymást, közösen vándoroltak, pergettek, fejlesztették családjaikat. Még a kezdetek idején történt, hogy egy méhlegelőn Tamás összes kijáró méhe (15 család) János kaptárjaiban (40 család) kötött ki, ezzel nem kis fejtörést okozva nekik. Ez volt az a pont, amikor eldöntötték, hogy egyszerűbb, ha mindenben közös erővel vesznek részt. Mára 350-370 családos méhészetük és az alkalmazott technológiai folyamatok mind-mind azt bizonyítják, hogy a mentori támogatás és a sok-sok munka meghozta gyümölcsét.
A mézelvételi eljárás szöktetős megoldáson alapul, a mézet a telephelyi műhelyben fedelezik, pergetik, ma már komoly automatizált gépsor segítségével.
Kezdetben a mézet (mentori javaslat és útmutatás alapján) egy jól bevált, hordót padlószintbe süllyedő liftes, mézpergetős megoldással nyerték ki. A méz értékesítése részben kiszerelésen, részben felvásárlói eladáson alapul. Eszközeik minőségi raktározása példaértékű.
Méheik több telephelyen találhatók, és a tavaszi átvizsgálás során elsősorban nem a szokásos kiegyenlítéses megoldást részesítik előnyben, hanem a méhcsaládok rangsorolásán alapulót. Az azonos erősségű családokat összegyűjtik, majd együtt vándoroltatják a méhlegelőkre. Erőseket az erősekkel, közepeseket a közepesekkel, gyengéket a gyengékkel. Természetesen a családok hagyományos kiegyenlítése náluk sem marad el, azonban az alkalmazott megoldás lehetővé teszi, hogy egy-egy csoport méhcsaládjaira ugyanazt az technológiai „fogást” lehessen alkalmazni. Az anyákat egy fiókra korlátozzák a főhordás előtti időszakban.
Kiemelten fontos számukra méheik egészsége és fejlődése, ezért a kora tavaszi időszaktól a legmegfelelőbb méhlegelőt biztosítják számukra.
Az elkövetkezendő időszakban a Tóth Csaba vértessomlói méhésztársnál bemutatott és jól bevált speciális kaptáremelő beüzemelése van tervben (korábban Csabával együtt gyártatták le), amihez 2023-ban érkezett meg az új, platós kisteherautójuk. Céljuk továbbra is a már négy-öt éve elkezdett bioméhészkedésük, méztermelésük folytatása. Abban is biztosak lehetünk, hogy továbbfejlesztik méhészetüket egy-egy apró, de hatékony megoldással.
Forrás: Méhészet/Czékmány Péter
Fotó: Méhészet