Sajógalgócon nem nehéz megtalálni a fafaragó műhelyt, a Galgóci Faragdát, az erdő ölelte csendes faluban egy átalakított parasztházból hallatszik az ütemes kopácsolás. A borsodi kisközségben a közmunkások mindennapjainak a hagyományos kézműves mesterség, a fafaragás ad értelmet. A kezdeményezés és a megvalósítás érdeme Jaskó Péter polgármesteré, aki fiatal korában kitanulta a kádár mesterséget.
Sajógalgóc kis ékszerdoboz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, közel a szlovák határhoz. A zsákfaluban csak papíron élnek 350-en, valójában alig több mint 250-en lakják a lélegzetelállító szépségű tájon fekvő takaros kis települést. Jellegéből adódóan megőrizte nyugalmát, szépségét, vidéki varázsát, ám ebből következik az is, hogy az itt élőknek szűkösek a lehetőségei, ezért egy régi mesterség újraélesztésben látják a megtartó lehetőséget.
Jaskó Péter falugondnok és társadalmi megbízatású polgármester egyszemélyben, és állandóan van valami ötlete. Ő az, aki több mint tíz évvel ezelőtt kitalálta, hogy fafaragással foglalkozzanak az itt élők. Először a Sajógalgócért Egyesületet szervezte meg, és a hagyományőrzést tűzték ki célul.
Nyaranta fafaragó tábort szerveztek, az ehhez kapcsolódó pályázatból vásárolták meg az első szerszámokat. Az egyhetes táborba bárki jelentkezhetett, a résztvevők meghívott fafaragó művészek vezetésével sajátították el az alapokat.
Az elkészített tárgyakat hazavihették, és minden alkalommal közösen kifaragtak egy-egy köztéri alkotást is: a gémeskút például a műhely előtt áll, de így készült el a temető, a játszótér és a tájház kapuja is.
– Amikor polgármesterré választottak 2015-ben, akkor télen szembesültem azzal, hogy a közmunkásoknak nem tudok olyan munkát adni, ami kitölti a napjaikat, olyat meg végképp nem, aminek értelme is van. Hideg volt és még a hó se esett, nem volt mit csinálni. Akkor azt mondtam nekik, gyertek, faragjunk valamit fából, meséli a kezdetekről.
Úgy gondolta, ha régen az emberek meg tudták csinálni a használati tárgyaikat, most is megpróbálhatják. Kínáló tálakkal kezdték. Először a polgármester a saját műhelyében fűrészelte ki a deszkákból a formákat, amit az asszonyok kézzel, vésővel mélyítettek, alakítottak és csiszoltak simára. Igaz, régen a férfiak mestersége volt a fafaragás, de változnak az idők, Sajógalgócon a nők vették kezükbe a vésőt és a kalapácsot. Jaskó Péter szerint sokkal nagyobb türelmük, kitartásuk van hozzá, mint a férfiaknak, és a kreativitásuk, szépérzékük is alkalmassá teszi őket a mesterség gyakorlására.
Kiderült, Jaskó Péter kádárnak, azaz hordókészítőnek tanult, bár elmondása szerint véletlenül vált azzá. Iskolás korában a továbbtanulás idején egy pályaválasztási könyv ennél a szakmánál nyílt ki, ő rábökött és kitanulta a mesterséget. Igaz, hivatásszerűen a szakmában végül nem dolgozott, de a fa közelében maradt.
Visszatérve a faragda történetére, az asszonyoknak egyre jobban megtetszett a kézművesség, szorgalmasan gyakorolták, újabb és újabb darabokat terveztek. Mindezt akkor, amikor nem volt egyéb munka, amikor takarítani, gyomlálni, kaszálni kellett, akkor az volt az első, majd holtidőben visszatértek a faragáshoz.
A Start munkaprogram indulásakor lehetőség volt komolyabb szerszámok beszerzésére, később pedig pályázatból egy ingatlant is megvásároltak, ahol kialakíthatták a műhelyt. Elsősorban égerfával dolgoznak. A vízparton növő, jól faragható, szép erezetű, vöröses színű fa megmunkáláskor nem reped, nem hasad szét és gyönyörű a felülete, indokolja a választást a polgármester. A faanyagot a környékbeli településekről szerzik be például pataktisztítás vagy más munkák során kivágásra került fákat és az erdészet által kitermelteket vásárolják meg. Néha felajánlanak egy-egy fát a faragda számára, így került nemrég egy kis almafa és egy nagy diófa a műhelybe.
Benyitunk a faragó műhelybe, ahol négy asszony elmélyülten koncentrál a faragványokra, közben magasan szállnak a forgácsok szerteszét. Mindenki másféle formán dolgozik, sosincs két egyforma darab az elkészült tárgyak között.
Egyikük éppen egy kisebb kerek diófa tálat alakít, mellette egy hosszúkás égerfa tálca készül, és van, aki épp akkor kezdett hozzá egy négyosztatú nagy tál kivájásához. Tapasztalatból tudják, hogy egy közepes méretű égerfa tál kivájása nyolc óra munkával jár, azután következik a csiszolás és a kezelés paraffinolajjal. Hogy éppen mit fognak készíteni? Ahogy mondják, a deszka mérete és a fantázia határozza meg, milyen tárgy lesz a végeredmény. A tálakat kézi vésővel faragják ki, kezdetben meghagyták a vésők rusztikus nyomait, ma már simára csiszolják a felületét, hogy a tisztítása egyszerűbb legyen.
– Mindezt 3000 forintért tudjuk eladni, teszi hozzá a polgármester. A terveik között szerepel, hogy a faragdával kilépjenek a közfoglalkoztatás köréből, és üzleti alapon működjenek, de ezekkel a termékekkel nehéz a piacon megélni, ezért a szó igazi és átvitt értelmében is nagyobb fába szeretnék vágni a fejszéjüket.
Klasszikus kínáló tálakkal, vágódeszkákkal kezdték a mesterség tanulását, gyakorlását, amelyekből hamarosan bonyolultabb formákat is terveztek, a haltól, a kacsán át a hegedűformáig, rengeteg mintát kikísérleteztek.
Később készültek ajándéktárgyak, hűtőmágnesek, italtartók, kreatív ajándéktárgyak, kisebb bútordarabok is, kisszékek, polcok.
Az utóbb időben pedig egyre több egyedi megrendelésnek is eleget tudnak tenni, főként azt követően, hogy beszereztek egy lézergravírozógépet, amely alkalmas arra, hogy szövegek, lógók kerüljenek a tárgyakra. Így például már minden terméken látható a saját egyedi jelük, a galagonyalevél is, amely a település nevére utal, ami annyit tesz, galagonyás terület. Szekrények és bútorok készítésében is gondolkodnak, és a közelben lévő étterem faszerkezetének, teraszának kialakításra is kaptak megbízást.
Kézműves egyedi termékek kerülnek ki a műhelyből, de arra is volt példa, hogy 3000 darab madáretetőt és madárodút készítettek a Vadászati Világkiállításra. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legkülönlegesebb megrendelésük, egy koncertfotóra mutat a polgármester. A NOX együttes mikrofonállványa is a Galgóci Faragdából került ki, és manapság is minden koncerten láthatja a közönség.
A siker sem maradt el, először 2017-ben a BAZ megyei közfoglalkoztatási kiállításon figyeltek fel a galgóciak szépen megmunkált, míves táljaira, ajándéktárgyaira. Itt meghívást kaptak a budapesti Vajdahunyadvárban megrendezett III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállításra, ahol a 130 kiállító közül a 2. legszebb kiállító díját érdemelték ki.
A fafaragók maguk mutatták be az általuk készített termékeket, nagyon élvezték, hogy a külföldieknek ők mutathatták meg, milyen az, amikor kemény fába vágjuk a fejszét, azaz a vésőt. Azóta nem hiányoznak egyetlen országos kiállításról sem, részt vettek a legutóbbi OMÉK-on és számos vásárra is hívják őket.
A kínáló tálak közül a három „alapforma” Modern Míves Termék minősítést kapott, azaz minősített népi iparművészeti alkotásnak számít.
– Megmutatom a jövőt, invitál a polgármester a műhely hátsó traktusába, ahol éppen a legújabb szerzemény, egy CNC gép működését tanulmányozzák majdani használói. Ez már alkalmas lesz arra, hogy nagyobb, komoly darabokat készítsenek.
A közmunkában művészi faragásokat készítő asszonyok és a polgármester ugyanazt gondolják erről a történetről: ha kreatív, előremutató munkát végezhet az ember, az értelmet ad a mindennapoknak.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Sárközi Judit
Fotó: Magyar Mezőgazdaság