Csaknem kétmilliárd forintból fejlesztheti agrárinfrastruktúráját a Széchenyi István Egyetem

majort
2024. 05. 28., k – 09:10

A Széchenyi István Egyetem és a százszázalékos tulajdonában lévő Uni-Agro-Food Kft. összesen több mint 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a kormány által meghirdetett Vidékfejlesztési Program keretében.

Ennek révén az intézmény – amely a jelentős összeget 130 millió forint önerővel egészíti ki – oktatási, bemutatási és kutatási célból fejleszti tovább a jelenleg is korszerű eszközparkkal rendelkező mosonmagyaróvári Smart Farm tangazdaságát és tejfeldolgozással kapcsolatos infrastruktúráját.

A kormány tavaly hirdette meg a Vidékfejlesztési Programot, amelynek keretében pályázatot írt ki bemutatóüzemek létesítésére az agrárszakképzés fejlesztése érdekében. Dr. Nagy István agrárminiszter a támogatói okiratok átadása alkalmából tartott ünnepségen elmondta:

19 intézménynek összesen 15,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda, amely kiterjed gépek, eszközök beszerzésére, infrastrukturális fejlesztésekre, megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák kiépítésére.

A tárcavezető hangsúlyozta: a bemutatóüzemek segíthetnek a gazdálkodóknak, hogy olyan innovatív technológiákat, növénykultúrákat, környezetvédelmi, erdőgazdálkodási, állatjóléti, állategészségügyi, gazdaságirányítási, szervezési és marketingmegoldásokat ismerjenek meg, amelyekkel optimalizálhatják a termelést, csökkenthetik a szennyezőanyag-kibocsátást és eredményesen alkalmazkodhatnak a klímaváltozás várható hatásaihoz.

A nyertesek között szerepel a Széchenyi István Egyetem és a százszázalékos tulajdonában lévő Uni-Agro-Food Kft. is. A támogatói okiratokat dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, dr. Tóth Tamás, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja és dr. Borbás Zoltán, az Uni-Agro-Food Kft. ügyvezetője vette át dr. Nagy István agrárminisztertől a minisztériumban tartott ünnepségen.

Dr. Tóth Tamás elmondta: az előbbi projekt keretében az egyetem Lucsony utcai telephelyén, a mosonmagyaróvári tejfeldolgozó kisüzem mellett gyógy- és fűszernövénykertet, illetve gyümölcsöst alakítanak ki, felújítják a meglevő üvegházat, és technológiai eszközöket szereznek be.

„A kert kialakítása során törekszünk a széles fajtaválasztékra és a modern kertészeti körülmények között megvalósítható termesztéstechnológiák alkalmazására. Smart gardent, azaz okoskertet hozunk létre: a magaságyásokat digitális távfelügyeleti rendszer, időjárásmonitoring-állomás által vezérelt öntözőrendszer, csapadékgyűjtő-rendszer és komposztálóegységek egészítik ki. A működés kamerák segítségével online is követhető lesz" – részletezte a dékán.

Hozzáfűzte: a tejfeldolgozó kisüzem technológiáját is bővítik, így megvalósul a felhasznált alapanyagok – például a nyers tej, valamint az okoskertben termelt gyógynövények és gyümölcsök –, a félkész, illetve a késztermékek teljes körű felügyelete és digitális nyomonkövethetősége. Emellett számos bemutatóüzemi programot tartanak majd.

Dr. Tóth Tamás kifejtette azt is: az Uni-Agro-Food Kft. nyertes pályázatának lényege, hogy a mosonmagyaróvári, több mint 500 hektáron gazdálkodó Smart Farm tangazdaságban a sertés- és baromfifajokkal végzett teljesítményoptimalizálást támogató vizsgálatok, továbbá az IoT-megoldások és a mesterséges intelligencia használatának bemutatására is alkalmas állatkutató-laboratóriumot alakítanak ki.

Emellett precíziós növénytermesztést ismertető programokat szerveznek, amihez gabonainassal, gabonaszondával, valamint arató-cséplő géppel bővítik az eszközparkot.

„Az elmúlt időszakban megvalósított beruházásoknak és ennek a pályázatnak köszönhetően most már a vetéstől az aratásig gyakorlati körülmények között tudjuk demonstrálni drónokkal, robotokkal és precíziós erő- és munkagépkapcsolatokkal kiegészített növénytermesztési tevékenységünket" – hangsúlyozta a dékán.

 

Forrás: Széchenyi István Egyetem
Fotó: Széchenyi István Egyetem