A Fejér vármegyei Mohaiak életének kétségkívül legjelentősebb eseménye a húshagyó keddi tikverőzés. Farsangi népszokások ugyan az egész országban fennmaradtak, azonban a mohai különlegessége, hogy itt külső beavatkozás, felsőbb szervezés nélkül tovább él a tikverőzés hagyománya.
Mikor van a tikverőzés?
A tikverőzést a farsang utolsó napján elevenítik fel a Fejér vármegyei településen. Minden év húshagyókeddjén a 14-20 év körüli legények tradicionális maskarába öltöznek: rongyszalagokkal gazdagon díszített bohócnak, fehérruhás szalmatöröknek, szerencsehozó kéményseprőnek, és a legfiatalabb alakoskodók lánynak. A színes farsangi maskarások végigjárják a falut, és minden házba-udvarba betérnek, hogy összegyűjtsék a tyúkólakban talált tojást (mint a termékenység és bőség szimbólumát).
A szokás a nevét a csupán jelképesen elvégzett „tyúkverésről” kapta, a tyúkok fenekét a bohócok furkósbotjukkal jelképesen megütögetik, amely szimbolikus cselekedet a jószág termékenységét hivatott elősegíteni.
A hagyomány részeként a tikverőzők korommal kenik be a házak lakóit - elsősorban a lányokat, asszonyokat -, a járókelőket és az érdeklődőket, különös tekintettel a már hagyományosan az iskolákból és óvodákból idelátogató több száz gyerekre. A kormozással mindannyian a hagyományos varázslat részeseivé lesznek.
A tikverőzőket a házaknál a tojáson kívül ma fánk és bor is várja, az összegyűjtött több száz tojásból pedig az esti mulatságra rántotta készül. Ezzel a lakomával és tánccal zárul a falu lakói számára a farsang.
A tikverőzés kezdeti időpontját meghatározni nem tudjuk. A szokás eredetéről csupán annyit tudunk, hogy több mint 100 éves lehet. A néprajztudomány számára Pesovár Ferenc, néprajz-, néptánc- és népzenekutató jegyezte le a mohai hagyományt. Az első írásbeli említés is Pesovár Ferenc és Bartha Tibor újságcikkéhez fűződik, a Fejér Megyei Hírlap 1961.05.03. számában olvashattak először a tikverőzésről Mohával kapcsolatosan. A község hivatalos iratai között erre semmiféle adat nem utalt, hiszen az ilyen és ehhez hasonló népszokások elismerés híján - bizonyos időkben tiltás ellenére - a hivatalos intézményektől függetlenül éltek, hagyományozással tovább örökítve azokat.
A településen a fiatalok kitartása a népszokás megszervezésében nagymértékben hozzájárult a fennmaradásához. Mind a mai napig kulcsfontosságú a mohai fiúk dicséretreméltó vállalkozó kedve. A falu közössége minden évben tudatosan készül a jeles napra, a szervezés már szerves gyakorlatát képezi a falu életének. A hagyományt nem szükséges újra megtanítani, hiszen az egymást követő generációk tagjai adják tovább egymásnak a szokást, az öltözetek készítésének praktikáit, és azon tudást, fortélyokat és taktikákat, amelyek a külső szemlélők számára láthatatlanok maradnak.
A tikverőzést a mindenkori mohai fiatalok többé-kevésbé folyamatosan gyakorolták, évről-évre átadták egymásnak. Az 50-es, 60-as évek politikai rendszerében a kihalás, betiltás veszélye fenyegette, a faluközösség a ragaszkodásával, valamint Pesovár Ferenc a kitartó szakmai érdeklődésével tartotta életben. A hagyomány továbbélésében, megismertetésében és népszerűsítésében a 60-as években fellendülést hozott a televízió elterjedése.
Moha község lakossága egyedülálló módon megőrizte, és napjainkban is példaértékűen fenntartja ezt a különleges néphagyományt, büszkén és féltve őrzött kincsét. 2011 szeptemberében a népszokás felvételt nyert a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, mely azt a nemes célt szolgálja, hogy a nemzet tudatosan megőrizze kulturális arcát, élő identitását, hogy átörökíthesse az örökség-elemeket az eljövendő generációknak, és megóvhassa a feledéstől.
Szerző: Molnár Tamás
Fotó: Molnár Tamás