A kunhalom mesterséges eredetű, domború jellegű földhalom. Magyarország alföldi területeire jellemző, ahol kimagasodó jellegével meghatározó eleme a tájnak. Azok a halmok, amelyeket a későbbi évszázadok során nem vontak szántóföldi művelés alá, sík környezetükből kiemelkedve jellemzően markáns tájelemet képviselnek.
A késő neolitikum időszakától a vaskoron és a népvándorlás korán át a középkorig különböző népcsoportok (beleértve a kunokat is) építették ezeket a halmokat, és sok esetben több évezreden keresztül különböző népcsoportok használták. Egy részük településhelyként keletkezett (lakódombok vagy tell-telepek; pl. ároktői Dongóhalom, tiszadorogmai Szántó halom), a legtöbbet azonban temetkezési célból emelték (sírhalmok vagy kurgánok). A halomsíros temetkezés az ázsiai sztyeppék nomád, lovas népeinek sajátja. Mivel Európában a Kárpát-medence a legnyugatibb terület, ahol ezek a kultúrák életmódjuknak megfelelő természeti környezetet találtak, hazánktól nyugatra csak elvétve találni kurgánokat. Később a halmok közül sokat védelmi célokra használtak (őrhalmok vagy strázsahalmok), mások a településhatárokat jelöltek (határhalmok; pl. egyeki Meggyes halom és Szöghatár halom, ároktői Határ halom), némelyikük kivégzőhely volt (vesztőhalmok). A magasabb halmok nagyobb része háromszögelési pontként földmérési célokat szolgált. Földrajzi elhelyezkedésüket tekintve leggyakrabban az élő vagy elhagyott folyómedrek mentén húzódó ármentes folyóhátakra.
A természetközeli állapotú halmokon gyakran értékes füves élőhelyek tenyésznek, ritka, védett növény- és állatfajok előfordulásával (pl. egyeki Szöghatár halom).
Egyes halmok tájképi jelentőségét kihangsúlyozza a tetején vagy oldalában állított feszület (pl. egyeki Tökös halom és Szöghatár halom).
A magyar Alföldön szakértői becslések szerint egykor mintegy 40 ezer halom állt, számuk azonban a 19. és 20. század során jelentősen megfogyatkozott, elsősorban a nagyüzemi szántóföldi művelés térnyerése miatt. Egy részüket elhordták, elszántották, sokat megcsonkítottak. Mára a felismerhető halmok száma néhány ezerre csökkent. A megmaradt halmok egy része az egykori alföldi löszvegetációra jellemző, ma már ritkaságuk miatt természetvédelmi oltalom alatt álló növény- és állatfajok utolsó menedékéül szolgál. A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény komplex (geomorfológiai, növénytani, állattani, régészeti, kultúrtörténeti, néprajzi, irodalomtörténeti és tájképi) értékük miatt „ex lege” védelmet biztosított számukra, vagyis az összes kunhalom külön védelmi határozat nélkül országos jelentőségű védett természeti emléknek minősül. Sok halom – nyilvántartott régészeti lelőhelyként – kulturális örökségi oltalom alatt is áll.
A halmok egyik jellegzetes térségi előfordulása az egyeki Szöghatár halom. Egy régészeti feltárás során 1970-ben a középső bronzkorból származó leletek kerültek elő, amelyeket a debreceni Déri Múzeumban helyeztek el. A Szöghatár halom elnevezés és a halmon mélyülő, hosszan futó árok arra utal, hogy régen itt húzódott a debreceni és a csegei külső területek határa. A halom tövében régi, elhagyott temető található, a korpusz nélküli kereszttel. A kiemelkedés nyugati oldalán régi sírkövek és egy kőkereszt látható. A keresztet 1929-ben állíttatta Ádám József és Puzsár Zsuzsánna, készítője Szalóki István szomolyai népi kőfaragó mester. A halmon védett növényfajok is élnek, így az alföldi löszpuszta gyepekre jellemző gumós macskahere. A halom történetét régi tájékoztató tábla mutatja be. A halmon 1995-től többször végzett gyommentesítési munkálatokat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület, együttműködésben a helyi általános iskolával: az „Egy iskola - egy kunhalom” program keretében az egyeki általános iskola diákjai a Szöghatár halmot vették gondozásukba Az elmúlt években ezt a feladatot a halom előterében, illetve a feszületek, sírhelyek környékén a Polgármesteri Hivatal szervezésében a közmunkások látják el. Az előtte lévő területet rendszeresen kaszálják. A mellette lévő temető erősen gyomos.
Egykoron Tiszafüred és Kócs határát jelölte a Meggyes halom, amely ma is Tiszafüred és Egyek közigazgatási határán áll. A halom tövében a 17. század utolsó évtizedeiben csárda épült. Egykor erre vezetett a hortobágyi pusztán átvezető fő közlekedési – kereskedelmi, kulturális – útvonal, a Sóút.
A halmok a magyar Alföld komplex – geomorfológiai, növénytani, állattani, régészeti, kultúrtörténeti, néprajzi, irodalomtörténeti és tájképi – értéket képviselő elemei, amelyek száma az elmúlt évszázadban erősen megfogyatkozott. A halmok egyik sűrűsödési pontja a Hortobágy nyugati pereme, a Hortobágyi Tisza mente. A tájegység halmai közül tájképileg az egyik legmarkánsabb, örökségi értékét tekintve a legkomplexebb (természeti és kultúrtörténeti) az egyeki Szöghatár halom. Kultúrtörténeti jelentőségének széles időintervalluma miatt kiemelt értéket képvisel az egyeki Meggyes halom. A halmok ex lege természetvédelmi oltalom alatt állnak, a Hortobágyi Tisza mente halmai jórészt a Hortobágyi Nemzeti Park területén találhatók.
Szerző: Nagy Csilla
Forrás: Hortobágyi Tisza mente Natúrparki Tájegységi Értéktár
Fotó: hortobagyileader.hu