Szakmai konferencián ismertették az új agrártámogatási lehetőségeket

majort
2022. 11. 18., p – 10:54

A fővárosban rendezett „Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 között” című kétnapos szakmai konferencia a Közös Agrárpolitika 2023-tól megvalósuló támogatási rendszeréről tájékoztatja az érintett ágazati szereplőket.


Csütörtöki köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy számos komoly vitát és szakmai egyeztetést követően kompromisszumkészen, de a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva sikerült az Európai Bizottsággal megállapodni a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteiről. A célunk mindvégig az volt, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok, ugyanis a fenntarthatóság biztosítása nem történhet a vidék megerősítésének vagy akár a hazai élelmezésbiztonságnak a rovására. A fenntarthatóságban benne kell lennie a lényegnek: az élhető jelennek és jövőnek - hangsúlyozta az államtitkár. Magyarország számára az egyetlen út az, ha a globális kihívásokhoz jól alkalmazkodó, rugalmas, termékeny és élhető jövőt biztosító magyar vidéket építünk – emelte ki.


A konferencián elhangzó előadások részletesen tárgyalták az egyes agrárágazatok támogatási lehetőségeit, felhívva a figyelmet a korábbi időszakhoz képest a változásokra. A változó gazdasági, társadalmi, és technológiai környezet arra késztette az Agrárminisztériumot, hogy a stratégiai tervezésben még inkább törekedjen a kiszámíthatóság biztosítására. Éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80%-os nemzeti kiegészítő forrást biztosít, amely lehetővé teszi a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindítását. A Következő öt évben történelmi léptékű forrást fordíthatunk a magyar vidék fejlesztésére. A Közös Agrárpolitika stratégiai terv ugyanis 2485 milliárd forint közvetlen ágazati agrártámogatás, valamint 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználási feltételeit tartalmazza.


Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a közvetlen támogatásokról és az ágazati programokról tartott délelőtti szekció moderátora hangsúlyozta: kiemelt célunk, hogy az új támogatási feltételek minél korábbi és szélesebb körű egyeztetésével segítsük a gazdálkodókat. A párbeszéd, számos releváns kérdés abban segít minket, hogy a végrehajtási szabályok kidolgozása minél inkább termelőbarát legyen.


A délutáni előadások a vidékfejlesztési intézkedések jövőjéről adtak áttekintést. Papp Zsolt vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár arra helyezte a hangsúlyt, hogy minden gazdálkodó megtalálja a vállalkozása számára legkedvezőbb támogatási formákat, amelyek egyszerre teszik lehetővé a versenyképességük növelését, a megváltozott gazdasági, társadalmi és környezeti körülményekhez való alkalmazkodást és a fiatal generációk bevonását.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda/ Vermes Tibor