Környezetvédelem

Olyan fenntartható karbongazdálkodási megoldásokra van szükség, amelyek segítik a klímacélok megvalósítását, egyben biztosítják a gazdálkodók versenyképességét és megélhetését. Magyarország számos, egymásra épülő beavatkozással kívánja elősegíteni a szénmegkötést, hangsúlyozta Tarpataki Tamás helyettes államtitkár a mezőgazdasági miniszterek informális találkozóján Strasbourgban.
A magyar kormány 1,7 milliárd forint támogatást nyújtott az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére a Duna-Tisza közi Homokhátság vízhiányos ökológiai állapotának javítása, helyreállítása című projekt előkészítésének finanszírozására, amelyből a fejlesztés első ütemének tervei valósultak meg, majd a 2020-ban elindult projekt második ütemének előkészítésére újabb 4,5 milliárd forint támogatás érkezett – olvasható a Félegyházi Közlöny portálon.
Az elmúlt évtizedben 82 új, országos jelentőségű, védett természeti terület létesült összesen 4107 hektár kiterjedéssel – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy természeti örökségünk a hazánk több mint ötödét kitevő védett természeti és Natura 2000 terület.
Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti környezet- és természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, a civil feladatvállalást segítő, 70 millió forint keretösszegű Zöld Forrás pályázatát. Egy igénylő legalább 800 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.
Hazánk teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely különleges értéknek számít Európán belül is. Ezekre a területekre vigyáz a természetvédelmi igazgatóságok hálózata Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön, Mátrafüreden.
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor – közölte Nagy István tárcavezető. A legtöbb faültetés Vas megyében zajlott, második helyen Győr-Moson-Sopron megye, míg harmadikon Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepel.
Az országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására is, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Dunabogdányban, a Településfásítási Program faültetésén.
Széleskörű összefogással és ágazatokon átívelő közös munkával lehet sikeresen megállítani az élővilág sokszínűségének csökkenését, ebbe a folyamatba illeszkedik az áramszolgáltatókkal évek óta folytatott együttműködés is – jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a 12. MAVIR madárvédelmi online konferencián.
Idén megduplázott keretösszeggel indult el a Településfásítás Program második üteme, amelynek keretében 19 megyéből, 887 település adott igénylést a 24 ezer sorfára. Borsod-Abaúj-Zemplén megye ebből a szempontból is élen jár, hiszen 85 település adott be pályázatot – mondta Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Bogácson.
A részt vevő tagállamok nyilatkozat aláírásával erősítették meg együttműködésüket az agrár-élelmiszer kutatást és innovációt elősegítő BIOEAST-kezdeményezés ötéves évfordulóján – mondta a magyar agrárminiszter Brüsszelben, az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően hétfőn.