Környezetvédelem

Az Európai Bizottság két kezdeményezése kínál szakmai támogatást a városi, illetve a vidéki energiaközösségek számára, amelyek fontos szerepet játszhatnak helyi megújulóenergia-beruházások létrehozásában. Az állampolgárok, helyi önkormányzatok és kisvállalkozások közösségbe szerveződve, kiszolgáltatott fogyasztóból az energiapiac új szereplőivé válva elősegítik a biztonságos és tiszta energiaellátásra való átállást.
A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást.
A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei harmadik alkalommal hirdetik meg a gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatukat. A pályázat kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára.
Az esztergomi Granpol Kft. a Környezetbarát Termék védjegy használatára jogosító tanúsítványt, a Lucart-csoport magyarországi leányvállalata pedig az európai uniós ökocímkéről szóló tanúsítványt vehetett át Keszthelyi Nikoletta környezetvédelemért felelős helyettes államtitkártól a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. székhelyén.
A tengerekben és óceánokban kifogott halak jelentős része nem a konyhaasztalainkon végzi, hanem például takarmányok alapanyagául szolgál. Takarmányadalék azonban másból is készülhetne, ami mérsékelné az aggasztó méreteket öltő lehalászást. Molnár Áron, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat PhD kategóriájának második helyezettje rovarokból készült takarmánnyal forradalmasítaná a halak takarmányozását, elkerülve az ökológiai katasztrófát.
Hazánk teljes területének csaknem egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely nemzeti örökségünk része. Ezen nemzeti kincsünknek az élőhely rekonstrukciók, vízháztartás javítás által történő megőrzése a tárca és tíz nemzeti park igazgatóságunk egyik közös feladata Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium természetügyért felelős államtitkára Tiszafüreden.

Elérhetők a környezet- és természetvédelmi társadalmi szervezetek számára kiírt 2022. évi Zöld Forrás pályázat eredményei. Az Agrárminisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket.

Az EU klíma- és környezetvédelmi céljainak való megfelelés közvetlen és közvetett hatása a hazai élelmiszergazdaság versenyképességére témakörében adott elő Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a Debreceni Egyetemen megrendezett Gazdálkodás szakmai konferencián.
Az ökológiai gazdálkodás témában megtartott éves ágazati szakmai napon a jelenlévők áttekintették a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait. A fókuszban ezúttal az Agrárminisztérium gondozásában napvilágot látott Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért (ÖCST) című stratégiai dokumentum állt.