Híreink

A hétvége a hagyományoké volt Hajdúnánáson: a hideg idő beálltával, a régi népszokást követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Ezt a hagyományt idézi fel minden évben a behajtás ünnepsége a Kendereskertben.

Gazdafórumot és szakmai napot rendeztek Cecén, ahol a "Precíziós mezőgazdasági technológiák bevezetésének és elterjesztésének elősegítése a Közép-Duna Menti Kiemelt Térségben" című agrár mintaprojekt eddigi eredményeit ismertették.

Mintegy 2,6 milliárd forintos borpromóciós programot indít tervei szerint jövőre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A több pilléren nyugvó, hazai eredetvédett borok népszerűsítését célzó kampány a szakmaközi borpromóciós alap és az Európai Unió pályázati forrásaiból valósul meg. Brazsil Dávid, a HNT főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett minőségi rendszerek promócióját segítő pályázat tervezése már korábban megkezdődött.

Napjaink egyik kiemelt aktualitással bíró témája a vidék jövőképe, a vidék gazdasági és népességmegtartó erejének növelése. Számos területen keresik a választ arra, hogy miként lehet megtartani a lakosságot a vidéki térségekben. A probléma megoldásának egyik kulcsfontosságú eszköze a helyi kis közösségek erősítése, melyek képesek betölteni azt a közösségszervező szerepet, mely csökkenti az elvándorlást. Ilyen közösséget találunk Hódmezővásárhelyen, az Ótemplomi Református Egyházközségben, Bán Csaba lelkipásztor vezetésével.

Egy fiatal gazda somogyi kertjében több, mint 200 régi magyar gyömölcsfajtát őriz. Zicska Szilárd Bonyhádon tartott előadást birtokáról, autodidakta tanulási folyamatáról, és az ősi magyar gyümölcsökről.

Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejlesztésében való részvétel is. A Vadásznap keretében Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át az Ökoturisztikai Központ Erdei Iskolájának szálláshely bővítő beruházását, amely elsősorban a fiatal generációknak szól.

Önkéntes munkával alakították ki mesés pihenőparkjukat a Balaton északi partján fekvő Szentjakabfa lakói a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával. Aki ellátogat a festői szépségű balatonparti falucskába annak, mindenképpen érdemes felkeresni a tanulásra, kikapcsolódásra és aktív pihenésre egyaránt csábító tanösvényt.

A mesebeli szóló szőlős, csengő barackos édenkertre emlékeztet Reith János és felesége, Marika sombereki gazdasága. Illatozik a japán lonc, teli fürtöket dajkál a szőlő, sok-sok zöld szem pislog a sárgabarackról, ami alatt még látszanak a füstölés nyomai.

A népi hagyományok nem csak a kultúra őrzése miatt fontosak. Ezek az események, szokások, ünnepek abban segítenek, hogy a közösséget is összetartsák. Sok olyan közösség van, akik tevékenységüket a népszokások megtartása és óvása köré szervezik. Ezt a hagyományőrző tevékenységet képviseli Káli Zsuzsanna és családi gazdasága.

A PREGA 2023. február 8-9-én Budapesten kerül megrendezésre. A konferencia azoknak az agrárvállalkozásoknak szól, akik a precíziós pályázat keretein belül vagy attól függetlenül fejlesztenek, beruházásokat terveznek az előrelépéshez. A gazdálkodói tapasztalatok kiemelt helyet kapnak a programban, mivel minden technológiai innováció értéke abban nyilvánul meg, hogy mi hasznosul belőle a gyakorlatban.