Nyárindító programkínálat a nemzeti parkjainkban

majort
2021. 05. 24., h – 10:33

Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, madárhangverseny – változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók. Az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei és programjai minden korosztály számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást.


Nem kell hosszú bakancsos túrára indulni ahhoz, hogy feltöltődjünk a természetben, már egy 30-60 perces program is igazi felüdülést nyújt hazánk nemzeti parkjaiban.  Az érdeklődők részt vehetnek például történelmi bunker túrán, vagy Gerecse hegylábi ürgészésen, tiszai hajóskapitányok lehetnek, jelentkezhetnek misztikus mocsárjáró túrára, vagy a gyógyteákhoz illő gyógynövényekről szerezhetnek hasznos ismereteket. Aki még nem hallott a lappantyúról vagy méhészmadárról, a nemzeti parki túrákon akár aranysakálok vonyítása közben ismerheti meg őket. Emellett az igazgatóságok a pünkösdi hosszú hétvégére (május 22-24.) is színes programokkal készülnek.


A Dráva Európa egyik legtisztább vizű folyója, ahol a magyarországi halfajok 2/3-a megtalálható. A program során a terület természeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, akik szerencsés esetben az ártéri madárvilág képviselőit – szürke gém, nagy kócsag, ritkán jégmadár és rétisas – is megpillanthatják.  www.ddnp.hu/okoturizmus/programok/vizitura_a_dravan_4


A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóág programja keretében a virágpompás kaszálókat, madaraktól hangos legelőket, rejtelmes mocsarakat együtt, egy helyen fedezhetik fel a látogatók. A terület fenntartásában alapvető szerepet játszik a nemzeti park igazgatóság magyar szürke szarvasmarha gulyája. A túra során az érdeklődők megtekintik a védett területen legelő gulyát, virágzó fátyolos nőszirmok között sétálhatnak, sőt még titkon bepillantanak egy vércsetelep életébe is. 


www.dunaipoly.hu/hu/program/a-szurke-es-lila-otven-arnyalata-a-nagykatai-nyik-reten


A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körös-menti túra e-bike programján az ívesen kanyarodó gáton haladva ártéri erdő kíséri a túrázók útját, ahol a mocsaras részeken mocsári nőszirmok sárga virágainak tömege pompázik. A Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett "szentély-típusú" holtágánál is elidőznek a résztvevők. 


www.kmnp.hu/hu/programok/a-koros-arter-termeszeti-kincsei-koros-menti-tura-e-bike-kal-68


A Kiskunsági Nemzeti Park közelében is több program közül lehet válogatni, melyek egyike a Csaj-tó környéki madárfiókák meglesésére indul. Javában tart ugyanis a fiókanevelés a tórendszeren. A nádasokban hazánk szinte összes gémféléje költ, a sekélyebb részek tökéletes élőhelyet nyújtanak a gázló- és partimadaraknak, a mélyebb vizekben lúd- és récefajok táplálkoznak. www.knp.hu/hu/programok/fiokak-a-csaj-tavon-202


Virágzásnapi túrát indít az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A tőzegmohás lápréten, könnyű túra során mutatják be a lápok titokzatos világát és az éppen virágzó növényritkaságokat. A nemzeti park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn. www.facebook.com/events/174568431220989


Érdemes előzetesen felkeresni a nemzeti park igazgatóságok online felületeit, ahol a programok mellett az aktuális járványügyi előírásokról is tájékozódhatnak.

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda