Híreink

Miként lehet nagyobb teret nyitni a hazai élelmiszereknek? – erre a kérdésre a fejlesztés, a piacfelújítás és -építés a leginkább kézenfekvő válasz. Olyan 21. századi vásárterekre van szükség, ahol szívesen árulja portékáját a termelő és ahová szívesen járunk vásárolni – fogalmazott a Békéscsabai Térségi Vásártér ünnepélyes átadásán Feldman Zsolt.

Több ezer látogatót várnak a XXVII. Jász Világtalálkozóra, melynek idén június 30. és július 2. között Jászdózsa ad otthont. Az élő hagyományokra, helyi értékek bemutatására épülő rendezvény lehetőséget ad a generációk kapcsolatának erősítésére, a jász öntudat kifejezésére és a szórakozásra is.

2023. június 29.
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat együttműködik a helyi termelők turisztikai szolgáltatásainak feltárásáról szóló kutatásban. A felmérés célja, hogy a hazai agroturizmus helyzetét feltárva, széles szakmai körben javaslatot tegyünk a fejlesztésekre és intézkedésekre, valamint, hogy konkrét projektek induljanak a termelők diverzifikációjának támogatásának érdekében.

Csapi Kis Herceg Térségi Óvoda a Vidékfejlesztési Program támogatásával újíthatta meg konyháját, ezzel egészségesebb étkezési feltételeket nyújtva az ott étkező gyermekeknek és szociálisan rászorultaknak.

Átadták a Hungarikum Liget, korábbi nevén Lakitelek Népfőiskola tíz éven át tartó fejlesztéssorozatának utolsó beruházását, a tartalékkerettel bruttó 3,417 milliárd forintból megépült Kárpátia Rendezvényházat 2023. június 24-én.

A beruházás az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, valamint a fenntartó Ökológiai Kutatóközpont saját forrásából valósult meg.

Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. július 4. napjától nyújthatják be kérelmeiket.

Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban folyamatosan bővítik és korszerűsítik turisztikai hálózatukat.

Immár tizenötödik alkalommal adták át június 23-án, Alsómocsoládon a Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjakat, amelyek erkölcsi elismerések mindazoknak, akik kiemelkedő színvonalon, a munkaidő korlátait nem ismerve végzik falugondnoki feladatukat. Elismerések azoknak a vidékfejlesztő szakembereknek, közösségfejlesztőknek, akik szűkebb környezetükben, vagy országos szinten elkötelezetten tevékenykednek az egymás közötti hídépítésben, a szakértők és a helyi lakosság közötti párbeszédben.

Pljesovszki Ágnes kistermelő vállalkozásának története 2018-ban indult útjára. Egy rendezvényen voltak párjával látogatóként, amikor is egy küllemre nagyon megnyerő terméket láttak meg.