Magyarország rejtett kincsei: íme néhány csodaszép parkerdő, amit eddig biztosan nem fedeztél fel

majort
2022. 08. 12., p – 08:45

A Magyar Natúrpark Szövetség (MNSZ) az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal (AÖFK) együttműködve rendezvénysorozatot indít Aktívan a Natúrparkokban címmel. A látogatók mind a 10 állomáson egy-egy térség gasztronómiájába, kultúrájába és természeti kincseibe kóstolhatnak bele. A sorozat nem titkolt célja, hogy a szélesebb közönséggel is megismertesse a natúrparkok helyi termelőinek és túravezetőinek a szolgáltatásait, ezzel is növelve a natúrparkok láthatóságát, illetve társadalmi elismertségét. A családi napok az Aktívan Itthon Program részeként valósulnak meg.


Az április 30-án Békéscsabán, a Körösök Völgye Natúrparkban indult eseménysorozat legfontosabb küldetése, hogy egyrészről megmozgassák a helyszínre látogatókat, másrészt pedig lehetőséget teremtsenek egy-egy natúrpark számára, hogy rendezvényeiken mind a helyiek, mind a turisták megismerhessék az adott táj természeti, kulturális vagy épített örökségét. További fontos cél, hogy edukációs programokkal kialakítsák a fiatalok környezettudatos, a fenntarthatóságot szem előtt tartó szemléletmódját is.


A családi napok legfontosabb eleme, hogy a helyi adottságokat kihasználva minél több aktív sportolási lehetőséget kínáljon az érdeklődőknek, mint például vezetett gyalog-, kerékpár- és kenutúrák, futóversenyek, egyes helyszíneken pedig lovas, SUP, e-sport és lövészeti programok egészítik ki a klasszikus mozgásformákat. A természeti és a kulturális hagyományok megőrzésén és ápolásán felül további fontos cél is a fontos célok közé tartozik.


A túraútvonalak tekintetében hosszú, illetve a kisgyerekesek számára könnyen teljesíthető rövid túrákkal egyaránt készülnek a szervezők. A természeti értékek megismerése mellett az útvonalak által érintett településeken mindenhol lesz lehetőség meglátogatni egy-egy kézműves mestert vagy helyi termelőt, esetleg a település tájházát vagy a nevezetességeit, de arra is lesz alkalom, hogy a helyi specialitásokat is megkóstolhassuk. Ráadásként a családi napokat hagyományőrzők fellépései, gyermekfoglalkozások és előadások egészítik ki, melyek teljessé teszik az amúgy is sokszínű napi programot.
Az Aktívan a Natúrparkokban rendezvénysorozat augusztusi helyszínei az Augusztus 13-i Farmos Tápió Natúrpark rendezvény, illetve az Augusztus 27. Kaposmérő Zselici Ezüsthárs Natúrpark családi napja.


Milyen programok várnak még?


Október második felében egy nemzetközi jeles nap kínál lehetőséget natúrparkjaink gazdag táji örökségének megismerésére. „A táj nemzetközi napja” alkalmából az érdeklődők több natúrparki helyszínen, helyi szakvezetők segítségével, élményszerűen ismerhetik meg natúrparki tájainkat.


A táj nemzetközi napját az Európai Táj Egyezmény megvalósításának jegyében kezdeményezte az Európa Tanács 2017-ben. Időpontja minden év október 20., a tájegyezmény aláírásra történő megnyitásának évfordulója. Hazai natúrparkjaink már a jeles nap meghirdetésének első évében elindították „Tájnapi tájséták natúrparkjainkban” című rendezvénysorozatukat, s hirdetnek meg azóta is minden évben változatos terepi programokat az évszaknak is köszönhetően varázslatos színekben pompázó natúrparki tájak megismerésére.


Natúrparkjaink az idén is tájséták szervezésével csatlakoznak e kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez.


Natúrparkjaink több mint két évtizede tevékenykednek az élő és élhető vidéki tájak erősítése érdekében. A helyi hagyományokon alapuló, ugyanakkor a táj védelmében és a térségfejlesztésben is az innovatív megoldásokat kereső natúrparki közösségek száma évről évre örvendetesen gyarapszik. Immáron tizenhét, névhasználati címmel rendelkező natúrparkunk van. A 325 natúrparki település közigazgatási területe az ország területének 9,7%-ára terjed ki.


Az októberi jeles naphoz kapcsolódó tájséták szervezésében a natúrparki szakmai koordinációs hálózat tagjai, az Agrárminisztérium Természetvédelemért felelős Helyettes Államtitkársága, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Magyar Natúrpark Szövetség szakmai együttműködő partnerként vesznek részt.
Az idei évben az alábbi helyszíneken várják a túrázni vágyókat:

  • Pannontáj-Sokoró Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Sokorópátka
  • Zselici Ezüsthárs Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Kaposmérő
  • Vértesi Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Pusztavám
  • Körösök Völgye Natúrpark Egyesület - Tájséta helyszíne (település): Békéscsaba-Békés-Mezőberény-Békéscsaba
  • Pannontáj- Sokoró Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Fenyőfő
  • Hét Patak Gyöngye Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Alsómocsolád
  • Hét Patak Gyöngye Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Szalatnak
  • Vasi-Hegyhát Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Vasvár
  • Pannontáj-Sokoró Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Lázi
  • Szigetköz Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Lipót, Hédervár, Kimle
  • Kapos-hegyháti Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Kurd
  • Kapos-hegyháti Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Hőgyész
  • Tápió Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Tápiszecső
  • Cserhát Natúrpark - Tájséta helyszíne (település): Hollókő

Forrás: Hello Vidék
Fotó: facebook.com/pannontaj