A támogatási lehetőségek kiaknázásával nő az agrárium versenyképessége

majort
2021. 09. 01., sze – 11:42

A támogatási lehetőségek kiaknázásával valósítható meg a mezőgazdaság sokszínűsége, stabilitása és versenyképessége – mondta Nagy István agrárminiszter a Hortobágy-Faluvéghalma Kft. húsfeldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán. A beruházás másfél év alatt készült el, melynek során az új épületek a legmodernebb technológia vívmányait vonultatják fel, miközben megújuló energiát alkalmaznak.

 
Az 1 milliárd forintra tervezett bekerülési költség mára 1,4 milliárd forintra nőtt, amelyhez az eredeti 50 százalékos intenzitású állami és európai uniós támogatás félmilliárd forint volt. Azzal pedig, hogy egy kézben marad a tevékenység – a legelőtől az asztalig – a biztonságos, kiszámítható termelést valósítja meg a családi gazdaság – erősítette meg Nagy István.


Az agrártárca vezetője szerint az agrárium nem szakma, hanem életforma. A család sikeres életútját példaként állította a többi ágazat művelői számára, azt hangsúlyozva, hogy aki akar, az meg tudja valósítani álmait, elképzeléseit. Arra buzdította a gazdatársadalmat, hogy pályázzanak, mert akár ötmilliárd forintot is elnyerhetnek.


Katona Imre tulajdonos, ügyvezető elmondta, hogy szarvasmarha telephelyeiken pásztoroló legeltetéssel foglalkoznak. Magyarországon egyedül ő rendelkezik Japánból származó wagyumarha-tenyészettel. A húsüzembe levágva, negyedelve érkeznek a marhák. A pályázatban 10 munkaerő alkalmazását kötötték ki, ám már 14 személyt tudnak foglalkoztatni.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda