Megjelent az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Díj pályázati felhívása

majort
2021. 07. 20., k – 09:25

A Gróf Széchenyi család 2021-ben immáron hetedik alkalommal írja ki az Év Széchenyi Vállalkozása pályázatot, amelyre három vállalati kategóriában olyan vállalkozások, gazdasági szervezetek pályázatait várják, amelyek magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkeznek, és elsősorban Magyarországon fejtik ki gazdasági, üzleti tevékenységüket.


A Gróf Széchenyi Család Alapítvány tagjai a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc gróf leszármazottai, Széchenyi Pál és Széchenyi István utódai. Küldetésük, hogy megőrizzék és továbbvigyék azokat a reformokat és azt az eszmeiséget, valamint a nemzeti kulturális örökségünket, amely olyan értékrendet képvisel, ami méltó gróf Széchenyi István névhez.


Széchenyi Istvánt fejlesztései és gazdasági kiválósága egy egész korszak szimbólumává tették, méltán övezte a „legnagyobb magyarnak” kijáró tisztelet.  Alkotásaiban többször hangsúlyozza, hogy a magyar gazdaság föllendülését nem külső körülmények megváltoztatásával, hanem az azokban rejlő lehetőségek kiaknázásával, valós szükségleteknek a fogyasztók igényei szerint történő kielégítésével lehet elérni. A 21. században sincs ez másképp, ezt vallja Széchenyi Tímea is, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke.


Az „Év Széchenyi Vállalkozása, 2021” díj pályázati felhívását az Alapítvány az elmúlt héten tette közzé. A díj fővédnöke: Nagy István agrárminiszter.


Az elismerés odaítélésénél a vállalkozások 2020. évben elért teljesítményének három területét – a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgálják.
Az alapítvány három tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, amelyekből az értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén a cégek által szolgáltatott adatok alapján történik az értékelés, amelyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Az Alapítvány igyekezett olyan mutatókat alkalmazni, amelyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.
Mindezek a szempontok megfelelnek gróf Széchenyi István szellemiségének, az adott nyertes cégek pedig további elismeréseket, sikereket várhatnak a díjak birtokában.


A díjra az alábbi kilenc kategóriában lehet pályázni:


1. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Fődíj
A díj odaítélésénél a vállalkozás 2020. évben elért teljesítményének három területét - a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgálják. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.

2. Az Év Felelős Széchenyi Üzleti Vállalkozása 2021 Díj
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, amelyek kimutatható módon (azaz idő, energia és pénzügyi ráfordítással) tudatosan erőfeszítéseket tesznek a felelős üzleti magatartás megvalósulásáért, azaz a vállalat külső és belső környezetéért társadalmi, gazdasági és kiemelten környezetvédelmi szempontból. Törekednek rendszerint mérsékelni a vállalkozás karbon-lábnyomát, van erre külön programjuk. A munkavállalói jóllét érdekében törekednek biztosítani a munka és magánélet egyensúlyát, illetve támogatják a hátrányos munkavállalói csoportokat. Aktívan törekednek környezetük pozitív befolyásolására, akár felelős üzleti magatartásuk kommunikációjával, akár beszállítóik értékrendjének formálásával.

3. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Vidékfejlesztés Díj az Agrárminisztérium által alapítva
A díj a Széchenyi család szellemiségével és eszmeiségével összhangban a hátrányos helyzetű, elmaradott fejlődésű, rossz adottságokkal rendelkező vidéki régió, térség vagy terület fejlesztéséért, felzárkóztatásáért kiemelkedő munkát végzett vállalkozás, szervezet elismerése. 

4. Az Év Legsikeresebb Széchenyi Vállalkozása – Legsikeresebb Fiatal Vállalkozó 2021 Díj az Agrárminisztérium támogatásával
A díjra azon fiatal vállalkozók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásakor 30. életévüket még nem töltötték be, a vállalkozást saját maguk alapították, és abban jelenleg is többségi tulajdonnal rendelkeznek. A díj odaítélésénél a legfontosabb szempont, hogy a vállalkozás olyan egyedi, innovatív ötletet valósítson meg, amely magában foglalja a jövőbeli fejlődés lehetőségét is, illetve feltétel az is, hogy utolsó lezárt üzleti éve ne legyen veszteséges. 

5. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Mobilitási Díj az Agrárminisztérium támogatásával
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik az utolsó lezárt üzleti évükben, gazdasági tevékenységük során, egy munkavállaló esetében minimum 8 hónapon keresztül, elősegítették a munkavállalói mobilitás biztosítását mobilitási támogatások megvalósulásán keresztül. Helyközi utazás támogatásán, csoportos személyszállításon, illetve lakhatási támogatás biztosításán túl lépéseket tettek a munkaerő toborzás során a mobil munkaerő megszerzésére, illetve később annak megtartására.

6. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Innováció Díj

7. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Termelékenység Díj

8. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Társadalmi Felelősségvállalás Díj
A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékelik és az egyes területek legjobbjait díjazzák. Pályázóik között várják azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a nagycsaládos férfi/női vezetőiket. 

9. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 „A Család Különdíja”
Ebben az évben a Széchenyi család szeretné elismerését kifejezni a nemzet egységéért, a magyar hagyományok ápolásáért, a nemzeti identitás erősítésért és a vidéki életforma népszerűsítéséért dolgozó szervezetnek, vállalkozásnak.
A díjátadásra 2021. szeptember 21-én, kedden 11 órakor kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeum Díszteremében.

A felhívás további részletei a https://szechenyicsalad.hu/ oldalon ismerhetők meg.

Forrás: szechenyicsalad.hu
Fotó: szechenyicsalad.hu