Idén is rajthoz állnak a legszebb konyhakertek

A kert – legyen akár többszáz négyzetméteres birtok, vagy néhány erkélyre kitett balkonláda – szenvedély. Mindezt az elhivatott hobbikertészeken túl ‘A legszebb konyhakertek’ program sikere is jól mutatja, amibe 2013-as indulása óta már több mint 92 ezren jelentkeztek azzal a szándékkal, hogy megmérettessék magukat és kertjüket a versenyben. Idén a program jelentkezési határideje április 30.

A legszebb konyhakertek program célja, hogy felhívja a figyelmet a kertművelés, ezzel együtt pedig az önellátás fontosságára. A programnak közösségépítő hatása is van, hiszen számos új Kertbarát Kör és egyéb civil szerezet, baráti kör alakult országszerte, melyek a helyi közösség számára értékes, hagyományőrző és termelőtevékenységet folytatnak. A koronavírus-járvány apropóján továbbá olyanok is a kertművelés felé fordultak, akik korábban soha nem csináltak ilyet.

Kertmérettől függetlenül csakis biztatni tudunk mindenkit: legyen akár egy szépen gondozott balkonkertje, egy többekkel együtt művelt közösségi kertje, vagy akár egy nagy, minden igényét kielégítő kertje, jelentkezzen a programra!

Csatlakozási határidő: 2021. április 30.

Web: www.alegszebbkonyhakertek.hu

E-mail: [email protected]

Forrás: MNVH ÁT, fotó: Filip Urban/unsplash