Számomra a bor mögött mindig ott tükröződik a borász személyisége. Gálné Dignisz Éváéban megannyi kedvesség van, borai fineszesek, sokszínűek, illatosak, és ha lehet azt mondani, nőiesek. A szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészet ügyvezetője, főborásza nemcsak a szakmát, hanem a fogyasztókat is számtalanszor lenyűgözte.
Vállalkozásuk családon belül is szép példája az összefogásnak, ahol mindenki megtalálta a maga helyét, elfogadja a másik szakmai tudását, függetlenül attól, hogy a rokonságon belül milyen helyet foglal el. Idén ünnepelték a családi vállalkozás 30 és a pincészet fennállásának 20 éves évfordulóját. Mivel méltatlanul kevés figyelmet kap, hogy október 15-én a vidéki nők nemzetközi napját ünnepeljük, kézenfekvő volt, hogy ebben a hónapban az ország első női Év bortermelőjét keressük fel.
Sokan nem tudják, de Mária Teréziának a Csepel-szigetről is szállítottak bort, ez királyi, királynői uradalom volt. Szőlőadó feljegyzések a Csepel-szigetről az 1540-es évekből származnak, akkor még Cséptelek néven említik ezt a részt. Árpád vezér lovásza volt Csepel, a sziget róla kapta a nevét.
Kérdésemre Gálné Dignisz Éva elmondta, hogy a szakmai elismerések közül az Év Bortermelője díjra a legbüszkébb, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy első nőként megkaphatta. Ugyanakkor szintén nagy örömmel töltötte el, hogy a közelmúltban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Mint mesélte, tősgyökeres érdi, apai ágon a nagyszüleinek mindig voltak földjeik, egy pici szőlő, gyümölcsös. Az édesapjában is benne volt az ősparaszti vér, s bár más szakmát választott, a háznál 500-600 négyszögöl Ezerjó szőlőt művelt. Fiatalként húzódozott, amikor a nyári szünetben kapálni kellett, de szüreti időben a préselést már jobban szerette. Ma is megvan a 130 éves présük, egy régi bálványprés, ami még az ükszülőké volt.
– Mindig tanár szerettem volna lenni, esetleg orvos. A gimnáziumba biológia-kémia szakra mentem, a harmadév vége felé döntöttem el, irány a Kertészeti Egyetem. Édesapámnak a legnagyobb boldogságára, mert ő szíve szerint szőlész lett volna. Érden is, a Balatonon is volt szőlőnk, minden szabadidejét ott töltötte, és nagyon jó borokat készített.
Szőlész szakra jelentkeztem, de ott a fiúkat részesítették előnyben, átirányítottak az Élelmiszer-tudományi Karra, ahol egyértelmű volt, hogy a borászatra megyek – vázolta a kezdeteket a szakember, hogy bár sokan voltak végzős lányok, de talán ő volt az évfolyamból az egyedüli, aki végig a szakmában maradt. Budafokon kezdte pályáját a volt Pest Megyei Pincegazdaságnál, 2-es pince, 4-es pince, 12-es pince,… sokszor a napot sem látta. Majd jött a házasság Gál Csabával, aki szőlészként szintén a Kertészeti Egyetemen végzett, s Zsuzsi, az első gyermek, így két év után otthagyta a pincegazdaságot, és egy kis szolgálati lakásban kezdték közös életüket Szigetcsépen, az egyetem tangazdaságában.
– Miután megszületett Csaba fiunk is, én szívem szerint visszatértem volna Budafokra, ahol nagyon jól éreztem magam. Malya Ernő – akit szakmai mentoromnak tekintek –, a szigetcsépi tangazdaság borászatiüzem-vezetője jó kapcsolatot ápolt a férjemmel, aki szőlőágazatvezető-helyettes volt. Ő mondta, hogy szeretné, ha maradnék a szigetcsépi tangazdaságnál, így először laborvezető voltam, majd megtettek egy évre üzemvezetőnek. Közben megindult a tangazdaság privatizációja, a férjem, Csaba pedig – pont idén 30 évvel ezelőtt – céget alapított, a Vitis Labor Kft.-t, melynek fő tevékenysége akkoriban a szőlőtermesztés volt. Én akkor még maradtam a tangazdaság privatizált pincéjénél, eleinte ügyvezetőként, majd főborászként dolgoztam. Az ezredfordulót követően viszont már nagyon el akartam jönni, és addigra, 2002-ben sikerült ezt az épületet – a mai borházunkat – megvásárolnunk, amely akkor nagyon romos állapotban volt – mesélte a borász.
A férje válaszút elé állította: marad még a privatizált borászati üzemben vagy teljes állásban csatlakozik a családi céghez. Ez megadta Évának a végső motivációt, hogy ezentúl kizárólag a családi vállalkozásban dolgozzon, ketten fejlesszék tovább, hiszen már ’99-ben elkezdtek szőlőket telepíteni, és egyre több lett a munka a szőlőültetvények növekedésével. Kezdetben nem voltak gépeik, csak a legszükségesebbek, és mivel szaporítóanyag-termesztéssel is foglalkoztak, elhatározták, hogy törzsültetvényt telepítenek: beadták a pályázatukat első körben 18 hektár törzsültetvényre. – Csaba a törzsvesszőket a badacsonyi kutatótól és egyéb nagy szakmai presztízsű helyekről szerezte be a törzsültetvény telepítéséhez, hogy kiváló minőségű szaporítóanyagot tudjunk értékesíteni – folytatja, s mint mondja, az első ütemet befejezve leadták a számlákat, visszajött egy kis pénz, amit ismét befektettek.
Akkor kezdett az összesen 60 hektár új telepítésű szőlő lassan termőre fordulni, így felmerült bennük, hogy a szaporítóanyag és a szőlő értékesítésén kívül szívesen készítenének bort is a termés egy részéből. Ekkor látták meg a lehetőséget ebben a romos épületben: itt volt a tangazdaság valamikori üzemi étkezdéje, a konyha, a 300 fős étkező. Ahol a renoválás előtt még bokrok nőttek, ma már tartályok állnak. A kúriaszerű épület kívül-belül teljes körű felújításon esett át, és 2004-ben nyitotta meg kapuit Gál Pincészetként.
– Amikor sokan abbahagyni készültek a borkészítést, mi akkor vágtunk bele. 700 hektoliterrel kezdtük komolyabban a borászkodást, bár már a romos épületben is voltak ballonos tételeink, akkor tapasztaltuk meg, milyen gyönyörű illatok születnek a borainkban.
Az volt az igazi garázsbor-készítés. 2004-ben végre megvolt az első szüretünk – emlékezik vissza a kezdetekre, ami nem volt könnyű. Budafokon borászati előadóként a technológiát kellett előírnia, de magával a gépészeti kivitelezéssel nem foglalkozott, hiszen erre megvoltak a megfelelő műszaki vezetők. Amikor a saját pincészetet beindították, számos műszaki kihívással kellett megküzdeniük.
– Ha nincs a férjem, akkor biztos, hogy még most is egy pincénél lennék főtechnológus, vagy elmentem volna a minisztériumba dolgozni. Neki voltak nagy tervei és bátorsága, bizalma a megvalósításhoz. Először nem is értettem: húsz hektár szőlőt akar telepíteni, hát miből fogjuk ezt megcsinálni? De ketten együtt mindig megoldottuk a problémákat. Családon belül nem olyan könnyű megbeszélni a feladatokat, a terveket, máshol a vezető-beosztott viszonyban ez viszonylag egyszerűbb. Nehéz, főleg amióta Csabi fiunk is belefolyt a munkákba. Például azért, mert a fiúk (a férjem és a fiam), szőlész létükre mindenből szeretnének bort készíteni, fajtatiszta borként. Olyankor jelzem, a realitás talaján maradva, hogy teli kell tölteni a tartályokat, össze kell fejteni, nem lesz elég helyünk, ahol összeállíthatjuk a bort.
Pedig időközben a 700 hektoliterről 3000 hektoliter lett a tárolóterünk, de néha ez is kevés. Ugyan ők is mondják, hogy túl sok a fajta, de még mindig nem tudunk lemondani erről a sokszínűségről.
Bizonyos szempontból viszont könnyű a családdal dolgozni, mert szerencsére egy hullámhosszon vagyunk a legtöbb szakmai kérdésben is – vallja a borász.
A két alkalmazott borászfiúnak Éva a főnöke, a szőlőmunkásokat a két Csaba irányítja. A borászatban nagyon jól meg tudják beszélni a dolgokat, a beosztottjai el is fogadják az irányelveit, gördülékenyen megy a közös munka, és igyekszik őket bevonni a közös kóstolásokba is.
A kiváló minőségű borhoz leginkább az számít, milyen a szőlő, ezért a szüret elején folyamatosan szedik a mintákat, megkóstolják, laborban mérik, értékelik az analitikát a megfelelő szüreti időpont kiválasztása érdekében. Igyekeznek betartani a technológiát, odafigyelnek a tisztaságra, és akkor végzik el a borászati munkát, amikor kell. Ha például a mustülepítés 36 óra, akkor azt le kell fejteni a meghatározott időben.
Közben Csaba fiuk is beszállt a borászati munkákba, tavaly még közösen készítették a borokat, de idén már nagyobb szabad teret kapott, például a mustot és az erjedő tételeket naponta ő kóstolta végig.
Éva annyiban segített a logisztikát illetően, hogy melyik tartályból melyik tartályba fejtsék át az adott bort vagy mekkora mennyiséget dolgozzanak fel egy-egy tételből. A fiuknak a kezdetek óta számos szakmai fejlesztési terve volt, amelyek közül elsőként a gyöngyöző bort valósította meg, két évvel ezelőtt pedig belevágott a tradicionális pezsgőkészítésbe. Zajlik a feladatok átadása, átvétele, a szülők megértő támogatásával.
Boraik 30-35 százalékát adják el palackosan az áruházláncokban, 65-70 százalékot helyből értékesítenek. Kizárólag helyben, a pincészetnél a palackos kiszerelés mellett a tartályból akkor frissen letöltött folyóbort is vásárolhatnak az idelátogatók. Kisebb mennyiséget évek óta exportálnak rendszeresen Szlovákiába, Belgiumba, de eljutottak Japánba, Svédországba, Németországba, Franciaországba, és szállítottak néhány raklapnyi tételt tavaly Amerikába és Bulgáriába is. Ez az összértékesítésnek egyelőre az 5-10 százaléka, de terveik közt szerepel évről évre növelni az exportált palackszámot.
Cégvezetőként Éva az értékesítéssel is foglalkozik, de a kereskedelemben Zsuzsi lányára is számít, az export és a kapcsolattartás például az ő feladata. Egyértelműen látszik, hogy a helyi eladásnál csökkent a vörösborok iránti igény, pedig három-négy évvel ezelőtt a rozét követve a vörösbor jobban fogyott, mint a fehér. Ez mára megfordult. Holott ma már a szőlőik fele, főleg a 2020-ban telepítettek, kékszőlők, amelyekből főként rozét készítenek.
Hallani, hogy a rozéfogyasztás csökken, de Gáléknál nincs jelen ez a tendencia, talán még egy pici emelkedés is volt tapasztalható.
A pincekönyv, az adminisztráció, a származási bizonyítványok, a pályázatok, az utalásoktól a számlák kifizetésig, a kapcsolattartás a partnerekkel, a hegyközséggel, a Nébih-hel, a könyvelés előkészítése főként anyára és lányára marad. – Ha visszagondolok, hogy a tangazdaságban hány ember foglalkozott az adminisztrációval…! Utána a vállalkozásunkban sokáig egyedül maradtam ezzel a feladattal, persze van könyvelőnk, akivel együtt dolgozunk, de a papírmunka így is rengeteg. Egyre több az adminisztráció, a lányommal mind többet ülünk az íróasztal mögött.
Csabi fiának láthatóan könnyű lesz a vállalkozás szakmai átvétele, hiszen már most is kiemelkedő szinten van szakmailag, viszont az emberekkel nehezebben bánik, túl jóindulatú és inkább konfliktuskerülő. Ezen a területen az édesapja már sokat változott. Ő ellenkezőleg, sokszor hirtelenebbül reagált, 25-30 évvel ezelőtt volt, hogy egész buszos csapatot hazaküldött, mert nem úgy dolgoztak, ahogyan elvárta. Ma pedig örülni kell, hogyha jön valaki a szőlőbe dolgozni. Zsuzsi a jelenlegi tervek szerint a cégvezetést fogja átvenni. A borbemutató programokra, kiállításokra, a borvacsorákra ma már a lánya jár kóstoltatni és bemutatni a pincészetet és boraikat. Bár ő nem borász, de bölcsész végzettséggel szépen tud beszélni a borról, hiszen fiatal kora óta sok borkóstolón vett részt a szülei mellett, és egy félévet áthallgatott a Kertészeti Egyetem borász kurzusaira is, hogy meglegyenek a borkóstoltatáshoz szükséges szakmai alapok. Éva természetesnek veszi, hogy kicsit hátrébb kell húzódnia, és átadja a terepet a gyermekeinek.
– A borászatot illetően a házasításokat mindig együtt állítjuk össze a családdal, a kollégákat is bevonjuk a kóstolásba, mindenki elmondja a véleményét. De a borászati munka már csak 30 százalékát teszi ki az időmnek, és maga a cégvezetési feladat 70 százalékban köt le, ebben minden benne van – mesélte. Pályakezdőként a Pest Megyei Pincegazdaságnál delegálta a feladatokat a borászati osztályról a pincevezetőknek. Nagy figyelmet igénylő kamiontöltések, vasúti szállítások, és a pincevezetők csak néztek, hogy „egy fiatal nő mondja meg nekik, hogy mit kell csinálni”. Valahogy mindig meg tudta velük magát értetni, könnyedén együtt tudtak működni, még a legkeményebb pincevezetővel is. Ma is megtalálja a férfiakkal a közös hangot.
Mikor az Év Bortermelője lett, a díjat rendkívüli elismerésnek és megtiszteltetésnek élte meg. Viszont ami borászként ezenkívül lényeges számára, hogy nemcsak a szakma, hanem a közönség is értékeli a borait. A családjával mindig fontosnak tartották, hogy hazai és nemzetközi szinten is megmérettessék a boraikat, hogy a borverseny-eredmények alapján szakmai iránymutatást és visszajelzést kapjanak, és ezt a fogyasztók felé is közvetíthessék, bizalmukat megerősítve.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Viniczai Sándor
Fotó: Magyar Mezőgazdaság