A gyékény megmunkálása, fonása egy olyan tevékenységet jelent a számomra, mely nélkül sokkal üresebb lenne az életem – vallja Kovács Tibor, a gyékényfonás mestere, hazánk egyik elismert népi iparművésze.
A gyékény csodálatos anyag, nem hiába használták különböző eszközök készítésére már legalább hétezer esztendővel ezelőtt. Fontos, hogy ápoljuk ezt az igazi vidéki mesterséget, s megőrizzük azt az utókor számára. Kovács Tibor ezen dolgozik egy Nógrád vármegyei kis faluban, Mezőtárkonyban.
– Mindig is vonzottak, közel álltak hozzám a vízinövények, már gyermekkoromban is csodáltam őket. Akkoriban, a ’70-es évek elején azonban mást még nem nagyon tudtam csinálni, mint fotóztam őket. Sajnos nem akadt senki, aki megtanította volna, hogy miként lehet belőlük bármit is készíteni. Ez a mesterség egy darabig vágy maradt – idézte a kezdeteket. – A kézművesség azonban mindig az életem része volt, megtanultam hálót kötni. Egyre jobban belemerültem ebbe a munkába, s szerencsére lehetőségem adódott, hogy a tudásomat hasznosítsam. Iskolai keretek között akkortájt indult el az országban a népművészeti oktatás, nem volt kérdés, hogy beiratkozzak-e. A kosárfonást választottam, de kötelezően minden mesterséget ki kellett próbálni. Így ismerkedtem meg a csipkekészítéssel. Van ennek a mesterségnek egy ága, aminek alapja a halászháló készítése. Ezt az oktató nem jól tanította, én pedig megmutattam, hogyan kell. Nagyon megtetszett ez az egész „szakma”, ott maradtam az iskolában, mint csipkekészítő.
Közben pedig – és ez meghatározta a további életem – találtam egy embert, aki megismertetett a gyékényezés alapjaival, a mesterség minden fortélyával. Azóta ez a munkám. Nappal gyékénnyel dolgozom, este pedig következik a csipke.
A gyékény, mely főként mocsaras területeken, vizek mellett él, hosszú ideje szolgál alapanyagként különböző mindennapi eszközök, használati tárgyak készítéséhez. A munkához megfelelő előkészítést követően a növény szárát használják fel. A fonása aprólékosságig terjedő tudást, nagy szakértelmet, precizitást igényel. Kovács Tibor a hagyományos technikák alkalmazásával készíti alkotásait, kosarakat, tároló edényeket. A munkái sok esetben ötvözik a hagyományos formákat a modern dizájnnal.
– Vízinövényekkel dolgozom, gyékénnyel, kákával, sással, náddal. Elsősorban használati tárgyakat készítek, például tároló edényeket, kenyértartót, szakajtót, tálcákat. Minden olyat, amit régen elsősorban a falvak háztartásai használtak. Régen tojástartó is szerepelt az eszközök között, de az mára változott. Hasonló jellegű eszközöket fonok, de azok nagyobbak, és a szerepük is átalakult: hagymát, burgonyát tárolnak bennük. Korábban szőttem is a gyékényt, fali- és egyéb szőnyegek kerültek ki a kezeim közül. Ma ezekre már nincs igény. Ami viszont megy, az a különböző ülőfelületek befonása, náddal, sással.
Gyakran megkeresnek filmesek is, hogy készítsek nekik különböző díszleteket. Néha olyan dolgokat kérnek, melyek soha eszembe nem jutnának. Ezek mindig kihívások számomra, de magam is törekszem arra, hogy a hagyományos eszközök mellett újdonságokat, a kor igényeinek megfelelő használati eszközöket készítsek.
Kovács Tibor szerint a gyékényből és egyéb vízinövényekből készült eszközök nemcsak természetesek, hanem kiválóan használhatók. Nem hiába van múltja a fonott tárgyaknak.
– Amikor építették az M3-as autópályát, Polgár környékén kőkori házakat tártak fel a régészek. Rengeteg leletet találtak, köztük ott voltak a gyékényből készült szőnyegek. A koruk hétezer éves. Nos, biztos, hogy már akkor ismerték a gyékény tulajdonságait. Azóta nagyot változott a világ. Míg az elmúlt században a gyékényből készített használati tárgyak alapvetően meghatározták egy falusi háztartás életét, addig ma már inkább csak egy szűkebb réteg keresi, vásárolja ezeket. Könnyű bemenni egy nagyáruházba, s ott egy helyen, olcsón megvenni azt, amire szükségünk van. Sokan bele sem gondolnak abba, hogy az így beszerzett eszközök vajon milyen alapanyagokból készülhetnek. A műanyag és a fapép a leggyakoribb, melyeket, ragasztóval állítanak össze. Vegyünk csak alapul egy kenyértartót. Mondják az emberek, hogy otthon sütik a finom, egészséges házi kenyeret, amit aztán beraknak a bolti tartóba. Az nem szellőzik, ráadásul párolog belőle a ragasztó. A gyékényből készült tároló ezzel szemben teljesen természetes, egészséges helyet biztosít a kenyérnek. Ha megnézzük a növény szerkezetét, látjuk, hogy sejt alakú részei vannak, melyek rengeteg vizet képesek magukba szívni, tárolni. A párolgás tehát nem okoz problémát, a kenyér nem szárad ki. Ugyanakkor a tartó levegőzik is. Azért az nem lehet véletlen, hogy már 7000 éve is használták ezt a növényt.
A gyékényből előállított eszközök azért maradtak fenn, mert jók voltak. Mindehhez hozzá kell tennem, fontos, hogy szépek is legyenek. Nincs az a forma, amit el ne lehetne készíteni.
A tartósság is felvet különböző kérdéseket. Az üzletekben megvásárolt termékek két-három évig bírják, aztán elhasználódnak, végük lesz. Ezzel szemben a gyékényből készült eszközeim nem kopnak el, nem esnek szét. Az általam készített ülőfelületek húsz-harminc évig garantáltan bírják. Ez azért igen nagy különbséget jelent.
Kovács Tibor sok kézműves vásáron, kiállításon vesz részt, Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezeken az érdeklődők megcsodálhatják az alkotásait, de megismerkedhetnek a gyékény fonásának folyamatával, fortélyaival is. E találkozások lehetőséget nyújtanak arra, hogy a régi mesterségek ne vesszenek el, hanem tovább éljenek, azokat a fiatal generációk továbbvigyék. Ennek ellenére azt mondja, sajnos úgy tűnik, hogy a szakmája kihalófélben van.
– Amióta a mesterem elhunyt, az országban én vagyok az egyetlen, aki ebből a mesterségből próbál megélni. Hogy tovább lehet-e adni ezt a tudást?
Nos, igen is, meg nem is. A lényeg, hogy mindent próbáljunk meg, hiszen csodálatos mesterségről van szó. Tény, érdeklődők vannak. Szerveznek képzéseket is, tehát a lehetőség adott, hogy bárki elsajátítsa a tudást. Ugyanakkor a tapasztalat, hogy az elméletnél megáll a dolog: legtöbben megszerzik a papírt, hobbi szinten esetleg készítenek néha egy-egy eszközt, de a tevékenységük nem válik rendszeressé. Említhetem a kosárfonást. Az is kihalóban van sajnos. Néhány idős ember télen készít vesszőkosarakat, de azokat is inkább csak saját célra. Tudjuk, hogy változott a világ, de fontos lenne, hogy a múltunkat meghatározó értékeket megtartsuk.
Szerencsére gyakoriak a kiállítások, találkozók, ahol be lehet mutatni ezeket a mesterségeket. Kovács Tibor számos sikert ért el ezeken a rendezvényeken. Spanyolországban például beválasztották Európa húsz legjobb kosárkötője közé, a szakma rangos világbajnokságán, Lengyelországban pedig az elsők között végzett.
– Teljesült a gyermekkori vágyam, szeretem a mesterségem, élvezem ezt a munkát. Ez a legfontosabb, és nem is kérdés, hogy ezt választanám, ha újra kezdhetném az életem – fogalmazott a gyékény mestere.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Bella Huba
Fotók: Bella Huba