Sterilizáló

Abban egyet érthetünk, hogy nagyon oda kell figyelnünk, miként és hogyan tápláljuk gyermekünket.

Cumisüveg választék tekintetében sem lehet panaszunk, hiszen olyan sok típus áll rendelkezésre, hogy még végignézni is sok.

Mikor kiválasztjuk, milyen fajtából szeretnénk táplálni gyermekünket, fontos szempont, hogy a cumisüveg könnyen tisztítható legyen.

Ezt segítheti a forma és az anyag is.

De nem elég simán elmosni ezeket a kis etető alkalmasságokat, hanem sterilizálni is kell őket.

Nagyon fontos, hogy ne maradjon bennük semmilyen maradék, és megszabadítsuk a baktériumoktól is őket, hiszen a baba a szájába veszi ezeket.

Sterilizálóból több féle is rendelkezésre áll, ezeket mind be lehet szerezni a bababoltok többségében.

Van elektromos és mikrohullámú sütőbe tehető verzió is, általában minden cumisüveg márkának megfelelő, hozzá tartozó típus.

Van, aki az egyikre esküszik, van, aki a másikra, de alapvetően a működési analógia megegyezik.

A szerkezetbe vizet kell töltenünk, mely felforrósodva gőzzé alakul, és a forró gőz pedig sterilizálja a behelyezett eszközöket.

Ezt az elektromos saját erőforrásának segítségével, míg a mikróba tehető a mikrohullámok segítségével teszi.

Nagyon fontos, hogy a sterilizálóba helyezés előtt az eszközöket alaposan le kell tisztítani.

Manapság a legtöbb eszköz mosogatógépben is tisztítható, így nem kell vele sokat bajlódni.

Akinek esetleg nincsen mosogatógépe, ott érdemes egy minél letisztultabb fazonú, és minél jobban szétszerelhető cumisüveg típust választani.

mnvh.hu