Év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma

majort
2024. 05. 09., cs – 10:55

A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében – mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn.

Kovács Zita kiemelte, a Településfásítási Program elmúlt három éve alatt már 46 ezer sorfát ültettek el, mintegy 1500 településen. Ez a szám tovább emelkedhet, idén év végére már összesen 2000 település zöldülhet 56 ezer sorfával. A miniszteri biztos hangsúlyozta, Veszprém vármegyéből 45 település pályázott sikeresen. A legkisebb lélekszámú a 111 fős Németbánya, a legnagyobb pedig Balatonalmádi csaknem 10 ezer lakosával.

A vármegyében idén tavasszal már 23 településen ültettek sorfákat. Az elmúlt három évben a településfásítás megvalósításához a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. Az idei faültetésekhez pedig további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre.

A Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb belterületi zöldítési kezdeményezése, melynek kiemelt célja, hogy a fák ültetésével javítsuk településeink környezeti állapotát, hosszú távon pedig biztosítsuk a fenntartható jövőt az utánunk következő nemzedékek számára – tette hozzá Kovács Zita.

Az ország fával borított területének növelése továbbra is az agrártárca elsődleges célkitűzései közé tartozik. Ennek keretében hirdette meg a minisztérium 2019-ben az Országfásítási Programot, melynek eredményeként eddig mintegy 50 ezer hektár új erdő létesítésére nyertek támogatást a magyar gazdák. Az erdők nemcsak több ezer család számára nyújtanak megélhetést és téli tüzelővel látják el a lakosságot, hanem egész régiókra kiterjedően csökkentik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, például kiegyenlítik a hőmérsékleti szélsőségeket, védenek a viharok ellen, aszályos időszakban párásítják a levegőt – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Fekete István