Babakocsik

Az egyik legfontosabb kérdés a babakocsi választása.

Nem csak azért, mert mindenképpen egy nagy anyagi befektetésről van szó, hanem azért is, mert jó esetben a gyerek vagy 3 éves koráig használja.

Fontos kihangsúlyozni, hogy jó esetben, mert ez csak akkor történhet meg, ha a babakocsi praktikus marad 3 évig, és a minősége is olyan, hogy bírja a strapát, amíg csak szükséges.

Elképesztően széles a babakocsi választék.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy több száz féle közül lehet válogatni.

Persze, mindenkinek el kell döntenie, hogy milyen célra választ babakocsit.

Nehéz a kérdés, hiszen egy első gyermekét váró szülő maximum csak azt tudja behatárolni, milyen életmódot szeretne folytatni, azt viszont már nem igazán, hogy valójában milyet fog élni.

Így talán a legcélszerűbb arra törekedni, hogy a lehető legszélesebb körben felhasználható babakocsit válasszuk.

Egy olyan anyuka például, aki rendszeresen fut, és a babával is szeretné majd ezt a szokását folytatni, mindenképpen futó babakocsit vegyen.

Aki viszont leginkább városban használja a babakocsit, legtöbbször kisebb sétákra, és azt is nagyrészt zárt térben, gondolkodjon egy ultrakönnyű városi babakocsiban.

Én valahova a kettő közé terveztem magam.

Olyan babakocsit szerettem volna, ami a városban könnyen használható, de azért nem vérzünk el, ha kimegyünk sétálni egy erdei ösvényre.

És itt került elő, hogy de mégis hol vegyük meg?

Igyekeztem a józan ítélőképességemre hagyatkozni, és olyan bababoltot keresni, ahol a babakocsi a fő profil.

Akik csak babakocsikkal foglalkoznak, nyilván nagyobb szakértelemmel tudnak segíteni, és a választékot is körültekintőbben állítják össze.

Nekem 3 típus tetszett meg rögtön, és szerencsére találtam is egy helyet, ahol mind a 3 fajtát lehet kapni, így el tudtunk menni kipróbálni őket.

Végül nem árulom el, melyiket választottam, de megmutatom mind a hármat, és döntsön mindenki belátása szerint, hogy figyelembe veszi-e az ajánlásomat, vagy sem!

Tényleg nagyon elégedett vagyok a miénkkel, valamint bizton állítom, hogy a következő babakocsik közül mindegyik igazán jó választás.

mnvh.hu